Méregdrága, nincs sok értelme, de megépül a britek új atomerőműve
Aláírta a brit kormány és a fővállalkozó francia EDF energiakonszern az új délnyugat-angliai atomerőmű, a kínai közreműködéssel épülő Hinkley Point beruházási szerződéseit – írja a Guardian.
A Hinkley Point minden idők legdrágább atomerőműve lesz, potom 18 milliárd fontból (6400 milliárd forintos) tervezik felépíteni. A projektet korábban sokan bírálták a magas ár, a megtérüléssel kapcsolatos kételyek és a kínaiak jelenlétével kapcsolatos esetleges nemzetbiztonsági kockázatok miatt.
Theresa May brit kormányfő korábban meg is próbált kvázi kifarolni a dologból, július végén ugyanis az erőműépítés jóváhagyását a tervezett aláírás előtt egy nappal váratlanul elhalasztotta. Azonban a kínaiak erre elég nyíltan megfenyegették a mostanában nagyon látványosan Peking kegyeit (és pénzét) kereső Londont, így végül beadták a derekukat.
A beruházás már most többéves késésben van: az eredeti átadási határidő 2017 volt, de az EDF finanszírozási problémái miatt már tavaly 2023-ra tették át a határidőt.
Az EDF egy 3200 megawattos egységet épít, két reaktorral. Az erőmű az éves brit áramszükséglet 7 százalékát termeli majd meg; ez hatmillió háztartás áramellátására lesz elegendő.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Van, ahol már elkezdték kézbesíteni a 13. havi nyugdíjat
A februári nyugdíjjal együtt érkezik.
február 11., 12:22
- Gazdaság
Fontos ipari kapu nyílik Egyiptomban, 450 milliárdos megrendelést kap a magyar vasúti járműgyártás
február 10., 16:08
- Gazdaság
Újra bevadult az infláció, elszabadulóban az élelmiszerárak, lélektani határnál lehet a kormány
Nagy Márton felkészült a beavatkozásra.
február 11., 08:30
- Mindeközben
Kilenc sikertelen lombikgprogram után babát vár a magyar szépségkirálynő: „Higgyetek a csodákban! Léteznek!”
1 órája
- Mindeközben
Pár perc alatt befalta az egykori fitneszmodell Anglia legnagyobb reggeli tálját, majd olyat tett, amire senki sem számított
3 órája
- Mindeközben
A Lucius Malfoyt alakító Jason Isaacs fergeteges választ adott arra, visszatérne-e az új Harry Potter-sorozatban
7 órája
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja
Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.
4 órája
- Gazdaság
Rengeteg kihívás sújtja az autóipart, mutatunk még egyet
A mai modern autók felépítése lassan olyan összetetté válik, mint a repülőké.
február 10., 16:17
- Gazdaság
Transparency International: három éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb országa
Éppen csak az átlag alatt vagyunk.
február 11., 09:00
- Gazdaság
A világranglista felső 30 százalékába került a Paksi Atomerőmű
Történetének ötödik legmagasabb termelési eredményével zárta 2024-et a létesítmény.
február 11., 12:28
- Gazdaság
Árat emel a Yettel és a Telekom, ez minden ügyfelet érint
A díjkorrekció az infláció mértékével megegyező mértékű.
február 11., 06:52
- Gazdaság
Megtalálta a kormány az ország rejtett kincsét, és azonnal rátette a kezét
A kormány számol az új energiaforrással.
február 11., 05:40
- Gazdaság
Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok
Az Agrárminisztérium által kiírt pályázat keretösszege 3,19 milliárd forint.
február 8., 15:38
- Gazdaság
Sokan nem látják, pedig egy új világ eljövetelét jelzi az arany szárnyalása
Két ok miatt száguld a sárga nemesfém, ebből az egyik Donald Trump.
február 10., 13:46
- Gazdaság
2025-ben is keresik az Év Magyar Autóját – Ön is szavazhat!
Több kategóriában is keresik a legjobbakat.
február 10., 15:31
- Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat
A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.
4 órája
- Gazdaság
Rohamtempóban drágulnak a lakások, mutatjuk a legfrissebb négyzetméterárakat
Továbbra is jelentős a különbség a fővárosi kerületek között.
február 10., 14:42
- Címlapon
A MOB korábbi elnöke és Ruszin-Szendi Romulusz is felszólalt a Tisza Párt kongresszusán
Az eseményen szóba került a magyar agrárium helyzete és Magyarország katonai biztonsága is.
6 órája
- Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt
Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.
47 perce
- Gazdaság
Európai tekintetben Magyarország dobogós helyen van az akkumulátorgyártás kapacitások terén
Nagy Márton szerint azonban még van három kihívás, amelyekre megoldást kell találni.
február 11., 21:01
- Gazdaság
Megállapodás született a Lear győri telephelyén: nem lesz sztrájk
Amint a szövegezés elkészül és hivatalossá válik, a sztrájkkészültség megszűnik.
február 11., 17:08
- Címlapon
„Ez egy nyilvános korbácsolás volt” – örömködik Vlagyimir Putyin televíziója az amerikai alelnök beszédén
10 órája
- Mindeközben
Visváder Tamás a feleségével való megismerkedéséről: Ultimátumot adtam neki, ha nem szakít, akkor engem felejtsen el
tegnap, 17:45
- Gazdaság
Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba
Ha kell, jöhetnek az árstopok.
február 10., 09:16
- Gazdaság
Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását
Csak nagy duma a vámháború?
február 9., 09:47
- Gazdaság
Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére
Azt is elárulták, mik a legfőbb célok az üzletpolitika kialakításakor.
február 10., 12:42
- Gazdaság
Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek
Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait.
február 9., 16:47
- Mindeközben
Imádni való fotón mutatta meg Hajdú Péter, hogy mekkorát nőtt a születésnapos kisfia
tegnap, 16:40
- Címlapon
A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva
Miért nem költöznek el otthonról a fiatalok? Ezek a mamahotel átkai.
33 perce
- Címlapon
Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője
A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze 68 éves volt.
1 órája
- Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző
Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.
7 órája
- Címlapon
Az Orbán-kormányt dicsérő Magyar Péterről tett közzé videót a Fidesz
A kormánypárt szerint nagyon tetszett a Tisza Párt elnökének, amit csináltak, amíg pénzelték.
2 órája