Hétfőtől bárki Duna House részvényes lehet
Bár tavaly visszalépett a részvénykibocsátástól, idén mégis nekifut a tőzsdének a Duna House, a részvényeket pedig már jövő hétfőn, vagyis október 17-től jegyezheti az, aki tulajdonos akar lenni a cégben.
A Budapesti Értéktőzsde honlapján megjelent bejelentés szerint az ingatlanos cég részvényeiből október 27-ig lehet jegyezni, egyelőre a maximális 5250 forintos árfolyamon. A részvénykibocsátás fő szervezője a Concorde Értékpapír, részvényeket pedig az Erste, az Equilor, az MKB és a Raiffeisen kijelölt fiókjaiban is meg lehet majd venni.
A Duna House tulajdonában jelenleg 3,06 millió részvényt van, de ebből csak 900 ezret terveznek az előjegyzések során eladni. Ha sikerül minden részvényt annyiért eladni, amennyiért a Duna House tervezi, akkor a cég 4,725 milliárd forintot keres majd a részvénykibocsátáson, amiből 1,5 milliárd forintot fordítanak majd tőkeemelésre.
A nyilvános részvényjegyzésben 75 ezer papírt, jegyzőnként legfeljebb 250 darabot 10 százalékos kedvezménnyel lehet megvásárolni.
Tavaly a Duna House végül azért állt el a tervétől, hogy a tőzsdére menjen, mert a kormányzat átalakította a hitelközvetítői tevékenység szabályozását, ezzel kihúzva a szőnyeget a Duna House egyik fontos szegmense alól. Pedig amikor Varga Mihály minisztériuma előállt ezzel a szabályozással, a Duna House részvényeit már lehetett jegyezni. Mindenesetre aki akkor nagyon szeretett volna egy darabot a cégből, de nem jött össze, annak most itt a nagy alkalom.