Gedeon, Johanna
2 °C
17 °C
Index - In English In English Eng

Két év alatt 8,7 milliárdot bukott az állam a letelepedési kötvényeken

2016.11.23. 06:36

„Az elmúlt szűk két évben a Magyar Nemzet számítása szerint 8,7 milliárd forintot bukott az állam, vagyis ennyivel több adófizetői pénzt költött el csak a letelepedésikötvény-programmal, mint ha piaci körülmények között finanszírozta volna az állam adósságát" - írja a Magyar Nemzet. A lap szerint a jogszabály szerint ugyan a kötvények után a piaci árazásnál másfél százalékkal kisebb kamat jár, de valamiért rögzítettek egy minimum 2%-ot is. Ezzel pedig gyakorlatilag azt vállalja a kormány, hogy ha csökkennek a kamatok, akkor is több közpénzt fizet ki a magáncégeknek.

A Nemzet cikke szerint drasztikusan csökkentek a kamat az elmúlt két évben, a kötvényprogram indulásának évében 4% volt az átlaghozam, 2016-ra azonban már csak 0,58%. Ehhez képest fizeti az állam a fix 2%-ot, amivel a következő veszteséget termeljük:

  • 2015-ben 4,6 milliárdot
  • 2016 október végéig már 4,1 milliárdot

Így jön ki csak az elmúlt két évre eddig 8,7 milliárd forint bukta. 

„Tegnap a Bloomberg adatai szerint a másodpiacokon 0,2 százalékért cseréltek gazdát az ötéves futamidejű, euróban kibocsátott magyar állampapírok, mint amilyen a letelepedési kötvény is. Ez a tizede a letelepedési kötvények után fizetett 2 százalékos kamatoknak" - írja a lap.

A lap adatai szerint : „október végéig több mint négyezer külföldi vett részt a letelepedési programban, családtagjaikkal együtt több mint 15 ezren kaptak tartózkodási engedélyt. A közvetítő cégek a 36 milliárd forintos kamattal és a 75 milliárd forintos jutalékkal együtt több mint 112 milliárd forintot nyertek az üzleten. Ezek a cégek kivétel nélkül az Ország­gyűlés fideszes többségű gazdasági bizottságától kaptak engedélyt a kötvényforgalmazásra."