Hortenzia, Gergő
8 °C
16 °C
Index - In English In English Eng

Kiszáll a cégeiből Donald Trump

2016.11.30. 13:51

A megválasztott amerikai elnök, Donald J. Trump bejelentette: minden üzleti vállalkozásából kiszáll, hogy az elnöki feladataira tudjon koncentrálni. Pontosabban közölte, hogy két hét múlva tart egy sajtótájékoztatót, ahol majd bejelenti, hogy minden üzletéből kiszáll, hogy az elnöki feladataira koncentrálhasson. 

A megválasztott elnök minderről azok után nyilatkozott, hogy az elmúlt hetekben nagyon sokan kritizálták, amiért a választások után is találkozott üzleti partnerekkel, és olyanokat mondott, hogy az elnöksége nagyon jót tesz a Trump márkának. Trump mindezt stílusosan, négy összefűzött Twitter-üzenetben osztotta meg a nyilvánossággal.

Ezekben azt írja, hogy bár jogilag nem kötelezi erre semmi, mégis kiszáll a nagyszerű üzleti vállalkozásaiból, hogy naggyá tehesse Amerikát. Trumpnak annyiban igaza van, hogy az elnökre és az alelnökre nem vonatkoznak olyan összeférhetetlenségi szabályok, mint más amerikai állami tisztségviselőkre, vagyis jogilag nem kötelezi őket semmi, hogy kiszálljanak az üzleteikből.

Ettől persze még etikailag ugyanannyira problémás, ha az elnök egy-két lépésével saját magát gazdagíthatja, vagyis nem garantálja semmi, hogy nem csak az ország javát nézi, amikor külföldi hatalmakkal tárgyal vagy a gazdaság egyik-másik területét készül szabályozni. Éppen ezért korábbi elnökök egy úgynevezett „vak alapba” helyezték az üzleti részesedéseiket, amit tőlük független menedzserek úgy kezeltek, hogy arra az elnöknek semmilyen befolyása vagy rálátása ne legyen, így próbálva elejét venni a jogilag nem, ám de facto létező összeférhetetlenségnek. 

Trump viszont már korábban kijelentette, hogy ő nem így oldja majd meg a kérdést, hanem a gyerekeire bízza a cégei vezetését. Ez persze nem sokat javít az összeférhetetlenségen. Amikor például Trump nemrég Abe Sinzó  japán miniszterelnökkel tárgyalt, a Washington Post szerint lánya, Ivanka Trump is ott ült a tárgyaláson, aki Trump szállodáit menedzseli. Trump legújabb, Washingtonban megnyitott szállodájának nyitóünnepsége is tele volt diplomatákkal, akik mostantól várhatóan azzal akarnak majd jó pontot szerezni az amerikai kormánynál, hogy az elnök szállodáiban szállnak meg. Trump mostani nagy bejelentése tehát nem igazán hallgattatja majd el azokat, akik emiatt kritizálják a jövendőbeli elnököt.