Magyarországon át jöhet a kínai áru Európába
Új, vasúti árufuvarozási folyosó jön létre Magyarország vezetésével az EU-ban – írja a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerdai közleményében. A Borostyánutat négy tagállam – Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Szlovénia – kezdeményezte, az Európai Bizottság Egységes Európai Vasúti Térség albizottsága pedig 2016. december 15-i ülésén elfogadta.
A tervek szerint az útvonalnak a Kínából egyre nagyobb mennyiségben vasúton Lengyelországba, hajón a koperi és athéni kikötőbe érkező, Európába tartó áruforgalom jelentős részének célba juttatásában lesz fontos szerepe. Az érintett tagállamoknak két éven belül, 2018 végére kell létrehozniuk a korridort a minisztérium tájékoztatása szerint.
A Magyarország vezetésével megalakuló folyosó fontos hazai ipari központokat és intermodális terminálokat kapcsol össze az Adriai-tengerrel és a balkáni államokkal. Északon Varsóból és a lengyel-belorusz határtól indul, délen a szlovén Koperi kikötőig, illetve a magyar-szerb határig tart. Magyarországi szakaszai a Rajka – Csorna/Sopron – Zalaszentiván útvonalon vezetnek az adriai kikötőváros felé, Komáromon és Budapesten át pedig Kelebiánál a szerb határig.
A közlemény szerint a korridor lehetőséget biztosít az intermodalitás elősegítésére a vasút és más közlekedési módok között, a nemzetközi vasúti áruszállítás kapacitásának növelésére a piaci igényekhez igazítva, amellyel a tehervonatok megbízhatósága és pontossága (vagyis a vasút versenyképessége más szállítási módokhoz képest) javítható.