Akiknek a család még mindig a karrier végét jelenti

A húszas éveiben járó Enikő egy benzinkútnál dolgozott, próbaideje csak nem sokkal azelőtt járt le, hogy állapotos lett. Az orvosi vizsgálaton kilences kódot kapott, vagyis kiderült, hogy veszélyeztetett terhes, és a szülésig hátralevő hónapokat betegállományban kell töltenie.

A főnöke ennek hallatán törvénytelen eszközhöz nyúlt: közölte, hogy csak akkor engedi el táppénzre a következő hónapokra, ha cserébe kitöltenek egy közös megegyezéses felmondási szerződést, amelyben a dátum helyét egyelőre üresen hagyják. Ennek segítségével a munkáltató a baba megszületése után kiléptetheti a cégtől, és nem kell fenntartania a státuszát. 

Tömegesen diszkriminálják a kisgyerekes nőket

Enikő történetében igazából nincs semmi extrém: ilyen és ehhez hasonló esetek napi szinten fordulnak elő Magyarországon. Nem csoda, hogy a gyerekvállalás még mindig a legnagyobb hátrányt jelentő tényező a nők számára a munkaerőpiacon. Ez alapvetően két dologra van kedvezőtlen hatással: a foglalkoztatásra és a népszaporulatra. Mindkét terület kiemelten fontos a kormánynak, de amíg a nők többségének életében ekkora törést jelent a szülés, addig minden családpolitikai igyekezet ellenére nem várható érdemi javulás.

2016-ban a kisgyermekes nők esélyegyenlőségéért tevékenykedő Jól-Lét Alapítvány (egyelőre nem publikált) tanulmányt készített a gyerekvállalással kapcsolatos munkaerőpiaci hátrányokról. A szervezet 2013-tól tizenegy városban építi országos hálózatát, amelyben az együttműködő civil szervezetek segítségével antidiszkriminációs tanácsadást biztosít nőknek, így jelentős gyakorlati tapasztalattal rendelkeznek a probléma méretéről. Mint írják:

Bár rengetegen élnek át az Enikőéhez hasonló helyzeteket, a többség nincs tisztában a jogaival, vagy nem érzi úgy, hogy lenne értelme fellépni, ezért inkább csendben viseli a sorsát, vagy odébb áll.

Már az állásinterjún könnyű elvérezni

A jelenség általános mivolta ellenére a téma nincs agyonkutatva, Magyarországon csak többéves felmérések állnak rendelkezésre. A KSH először 2010-ben, majd legközelebb 2012-ben foglalkozott a nőkkel szembeni munkaerőpiaci diszkrimináció kérdésével. A statisztikai hivatal első körös adataira hivatkozva a Jól-Lét tanulmányában az áll, hogy 2010-ben hárommillió dolgozó magyar nő közül 441 ezer fő tapasztalt álláskeresése során tényleges diszkriminációt, családi körülményeik és

Ugyanennyi százalékuk számolt be diszkriminációs tapasztalatairól korábbi elbocsátási ügyek kapcsán.

Nem túl biztató, hogy a két évvel később szintén a KSH által mért adat szerint a diszkrimináció tovább növekedett. A 2012-es adatok azt mutatják, a két nem közötti eltérés hátrányos megkülönböztetés tekintetében a 30–44 éves, azaz a gyermeknevelésben leginkább érintett korosztályoknál a legnagyobb. A foglalkoztatott férfiak esetében az életkor előrehaladásával egészen a 40-es éveik közepéig csökkenő tendenciát mutat a diszkrimináltak aránya, a nőknél a 20-as éveik elmúltával, valószínűleg a családi terhek megnövekedése miatt is ugyanez az arány számottevően növekszik.

Mint a fenti számokból is látszik, a diszkrimináció, illetve az esetleges diszkriminációs szándék egyik leggyakoribb terepe az állásinterjú, vagyis már a munkákhoz való hozzájutás szintjén van egy láthatatlan akadály, amit meg kell ugrani. Bár a munka törvénykönyve kifejezetten tiltja a családi állapotra, gyermekvállalási hajlandóságra, gyermekek számára stb. vonatkozó kérdések feltevését az állásinterjún, gyakorlatilag kevés olyan nő van, aki ne találkozott volna ilyesmivel élete során.

Ugyanerre jutott az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) is 2011-es, „A férfiak és nők közötti jövedelemegyenlőtlenség és a nemi szegregáció a mai Magyarországon” című kutatásában. Bár a gyerekekkel kapcsolatos kérdésfeltevés önmagában még nem jelent diszkriminációt, nem nehéz belátni, hogy a cél – és gyakran a következmény – mégis valamilyen kirekesztő gyakorlat.

Terhes vagy? Akkor köszönjük, ennyi volt

Ha valaki túljutott az első lépcsőn, vagyis állásba került, akkor jön a második, jóval érzékenyebb helyzet, amikor bejelenti a terhességét. A tanulmány a KSH-felmérések és az EBH tapasztalatai alapján arra a következtetésre jut, hogy a gyermekvállalással összefüggő diszkriminációs esetek közül a leggyakoribbak közé tartoznak az olyan helyzetek, amikor a munkaviszonyt a terhesség bejelentésekor szüntetik meg, vagy amikor visszatérés esetén rábeszélik a nőt a munkaviszony közös megszüntetésére. Utóbbi esetben nagyjából azzal keretezik a gyakorlatot, hogy „már úgysem tudná ellátni korábbi feladatait a gyerek mellett”.

A jól-létesek tapasztalatai szerint sűrűn előfordul az is, hogy a terhesség bejelentése után a nő körül megromlik a levegő, megalázóan bánnak vele. Ez szélsőséges esetben odáig fajul, hogy olyan munkahelyi légkört alakítanak ki a kismama körül, ami miatt végül ő maga adja be felmondását, elesve ezzel a végkielégítéstől is.

A szülési szabadságról való visszatérés sem egyszerűbb. Nem ritka, hogy rosszabb feltételekkel vagy alacsonyabb szintű, fizetéssel járó pozícióba vesznek vissza valakit, vagy halogatják visszavételét. Megesik, hogy a kisgyerekes anya bérét nem igazítják a többi dolgozót érintő általános vállalati bérnövekedéshez, és sokan panaszkodnak arra, hogy továbbképzési igényüket figyelmen kívül hagyják, felhalmozott járandóságaikat nem fizetik ki, a nekik járó juttatásokat elhallgatják.

Nemek szerint szegregáltak a magyar munkák

A nők munkaerőpiaci szegregációja kétféle irányból is teljesen általános. Horizontális szegregációnak nevezzük bizonyos szakmák elnőiesedését, és hogy ezek a szakmák jellemzően a legrosszabbul fizetettek.

Az EBH 2011-ben készült kutatásának eredményei szerint a munkahelyek körülbelül harmadában szinte csak férfiak, negyedében szinte csak nők dolgoznak, vagyis a munkahelyek közel 60 százaléka nemileg szegregáltnak tűnt a mai magyar munkavállalók számára. Még ha történt is elmozdulás az elmúlt néhány évben pozitív irányba (ami koránt sem biztos), akkor is kijelenthető, hogy a munkahelyek jóval nagyobb része női vagy férfitöbbségű, mint azt értelmesen indokolni lehetne.

A másik nőket érő hátrány a vertikális szegregáció, melynek lényege, hogy egy adott munkahelyen belül a nők sokkal rosszabb esélyekkel indulnak a hierarchiában feljebb álló pozíciókért – magyarán: nehezebb számukra a munkahelyi előmenetel. Mindkét fajta szegregációban benne vannak a nők vezetői alkalmatlanságával kapcsolatos sztereotípiák és az anyákkal kapcsolatos prekoncepciók.

A vertikális szegregációban különösen nagy szerepe van a gyerekvállalással kapcsolatos diszkriminációnak, ugyanis a munkáltatók jókora része mind a szülés miatti kieséshez, mind a gyerekek melletti munkavégzéshez úgy viszonyul, mint a nők munkájának minőségét, megbízhatóságát rontó tényezőkhöz.

A nemzetközi felmérések eredményei szerint az Amerikai Egyesült Államokban a legmagasabb a női vezetők aránya, az Európai Unió országainak átlaga ettől jelentősen elmarad. Ezzel nagyjából együtt mozog a nők politikai részvétele is, hazánkban ez a rendszerváltás óta 10 százalék körül alakul, a parlamenti képviselet ennél kicsivel alacsonyabb, amivel nemcsak az unión belül vagyunk sereghajtók, de a kontinensről kilépve is elmaradunk az átlagtól.

Több a gyerek, ha nagyobb az egyenlőség

A nők hátrányos megkülönböztetése a munkaerőpiacon erős népesség-visszafogó tényező, vagyis a jó népesedéspolitikának központi eleme kell hogy legyen a munka világát átszövő diszkrimináció visszaszorítása és a női foglalkoztatási arány növelése.

A közhiedelemmel ellentétben ugyanis az adatok nem igazán támasztják alá, hogy akkor vállalnak szívesebben gyereket a nők, ha háztartásbeliként élhetnek egy nemi szempontból egyenlőtlen társadalomban. Európában épp fordítva van: ahogyan az ábra is mutatja, a genderegyenlőség-index (amelyet többek között a munkaerőpiaci helyzet alapján számolnak) erős korrelációt mutat a termékenységgel.

Szintén idevágó adat, hogy a nők a híresen feminista szemléletű skandináv országokban térnek vissza a legnagyobb eséllyel szülés után a munkaerőpiacra, ami azt támasztja alá, hogy a női emancipáció, a nők foglalkoztatása nem kell, hogy gátja legyen a gyerekvállalásnak.

A magyar kutatások arról tanúskodnak, hogy hazánk a meg nem született gyerekek országa, vagyis a nők több gyereket terveznek, mint amennyit végül megszülnek. Ennek egyik oka – tulajdonképpen az egyetlen olyan oka, amire kormányzati intézkedésekkel közvetlenül hatni lehet – a felmérések szerint a kedvezőtlen anyagi, munkaerőpiaci helyzet.

A háromgyerekeseknek csak a fele dolgozik

A kormány az utóbbi években tett néhány lépést a munkába való visszatérés ösztönzésére a gyed extra bevezetésével, majd kiterjesztésével, és pozitív fejlemény a munkahelyvédelmi akcióterv is (amelynek keretében a gyermekvállalást követően pályájukat újrakezdő nők után az őket újra vagy újonnan alkalmazó munkáltatók járulékkedvezményekre jogosultak).

Viszont az is látszik, hogy ezen a téren lenne hová fejlődni. A KSH statisztikái azt mutatják, hogy gyerekszám szerint lebontva minden csoportban növekszik a nők foglalkoztatási aránya, csakhogy ebből nehéz messzemenő következtetéseket levonni, mert időközben változott a módszertan, most már a külföldön dolgozókat és a közmunkásokat is beszámolják. Ugyanakkor az a friss számokból is látszik, hogy a 25–49 éves korosztályban brutális különbség van az egy gyerekkel sem rendelkezők és a három- vagy többgyerekesek között:

A Jól-Lét tanulmánya szerint jó irány lenne az antidiszkriminációs jogérvényesítési lehetőségekkel kapcsolatos széles körű kampány, mivel ma a nők jogtudatossága rendkívül alacsony, a jogszabályi környezettel nincsenek tisztában, vagy ha vannak is ismereteik, nem képesek érvényesíteni az érdekeiket. Ezenfelül szükség lenne az atipikus, részmunkaidős foglalkoztatást a munkaadók körében népszerűsítő intézkedésekre, hogy ezzel megkönnyítsék a kisgyerekes anyák visszatérését a munkaerőpiacra.