Pokoli történet az Erste bugyraiból

MG 7043
2017.02.19. 12:56 Módosítva: 2017.02.20. 11:14

Türelmesebb voltam, mint a légitársaság weboldala. Miközben még az Erste Bank oldalán igyekeztem beállítani a megfelelő számlát a repülőjegy vásárláshoz, a légitársaság oldala már jelezte, hogy időtúllépés miatt ő kiszáll a buliból. Még két üzenetet kaptam: egyet a légitársaságtól, hogy nem sikerült megvenni a jegyet. Egyet az Erstétől, hogy

elutalták a pénzt a légitársaságnak. A semmiért.

Szerda éjjel volt, és döbbenten meredtem a bank sms-ére. Ekkor még nem tudtam, hogy mit jelent, ha az embernek eladják a feje fölül a bankját, és volt citibankosként átkerül az Erstéhez.

Nem én voltam a béna, a bank honlapja ugyanis nem működött. A „Kérem várjon” felirat pulzált a képernyőn egy órája. A reggel sem hozott megnyugvást: lehetetlenség volt belépni a felületre, így azt sem tudtam, hogy furcsa hóbort, vagy a bank szokásos módszere, hogy nagyobb összegeket utalgat a világ távoli pontjaira az én kontómra, ellenszolgáltatás nélkül.

A 21. századi civilizációban bízva nyúltam a telefon után. Hosszas kódnyomogatás után eljutottam a kívánt menüpontig, ahol negyven percet hallgattam, hogy az Erste minden ügyintézője foglalt. A fejlődésbe vetett bizalmam nem volt alaptalan: végül felvette egy hölgy, és közölte, ő nem tud segíteni, de majd akihez átkapcsol. Ezután még 20 percig hallgattam, hogy minden ügyintézőjük foglalt, majd bementem dolgozni.

erste

Eddig szokványos történetnek tűnik, de innentől a káosz olyan mélységeibe kaptam bepillantást, amire legfeljebb az számít, aki a hetvenes évek hivatalaiban szocializálódott.

A szerkesztőségben néztem egy ideig a „Kérem várjon” feliratot a képernyőn, majd újra a telefon után nyúltam. Közben megtanultam, hogyan lehet úgy dolgozni, hogy közben halkan mantrázza a telefon, hogy nincs szabad ügyintéző, és várjak türelemmel. Fél óra után szólt bele a nő, akinek a dolga, hogy elmondja, ő nem tud segíteni, hogy mi történt a pénzemmel, de átkapcsol valakihez. Nyüszíteni kezdtem, hogy csak azt ne, mert innentől soha senki nem fog segíteni, a pokol végtelenjébe vetve hallgathatom, hogy nincs szabad ügyintéző.

A hölgy elmondta, hogy amióta átvették a Citi ügyfeleit, sajnos nagy a túlterheltség, így nincs más lehetőségem, mint várni. A módszerem működött, és fél órát dolgoztam, míg bejelentkezett a Megnyerő Hangú Fiatalember (MHF).

MHF elmondta, hogy a repjegyre elutalt pénz valójában nem ment el, csak a Citi átvétele után akadozó rendszerük miatt kaphattam erre utaló sms-t.

Jegyet pedig azért nem tudtam venni, mert repülőjegy-vásárlási vagy autóbérlési tervemet minden esetben be kell jelentenem az Erste banknál, különben nem engedélyezi a rendszer az átutalást. Ezt nála is megtehetem most, ha bediktálom a Hétjegyű Kódot (HK).

Előző bankomnál négyjegyű kód volt, azt diktáltam be, hiába. Kellett a HK, amit levélben kaptam meg, és ami eszerint otthon volt valahol. MHF megnyugtatott, hogy az átállítást megtehetem a weboldalon is.

Ezután újra magamra maradtam a

Kérem várjon

feliratú Erste-oldallal. Vad ötletem támadt: személyesen megyek be a bankba, mintha a középkorban élnénk, vagy még korábban, amikor még sót használtak pénz helyett. Magamra kanyarítottam cserzett bőrköpenyemet, bocskort húztam, és elindultam.

Ilyen őrültségre kevesen szánták rá magukat, így a bankban hamar szembesülhettem az ügyintéző lány döbbenetével. Ő még sosem hallotta, hogy a repülőjegy-vásárlást minden alkalommal előre be kell jelenteni a banknak. Hiába bizonygattam, hogy a kollégája mondta alig fél órája, csak a fejét csóválta.

Megjegyezte, hogy a webes felületet a Citi átvétele óta tényleg alig lehet használni, de neki ma egyszer már sikerült. Mamutbőr szákomból előhalásztam a laptopomat, és ott helyben sikerült belépnem.

Együtt böngésztük a menüt, de hiába.

Együtt vettük észre azt is, hogy napi limitnek 999 999 999, azaz közel egymilliárd forint van beállítva.

Gondoltam, ez kicsit sok, úgyhogy átállítottam 50 ezerre. Elmentettem, de maradt az egymilliárdos limit. Ezt még megcsináltuk párszor, majd kérdeztem a hölgyet, hogy a kötelező egymilliárdos limithez a bank biztosítja-e a fedezetet, de erről sajnos nem volt információja.

Annyit jegyzett meg, hogy a bank központi rendszerébe leterheltség miatt éppen ő sem tud belépni, úgyhogy személyesen hívja át főnökét.

Önnek simán ment az átállás?

Ha a kedves olvasó is volt citibankos, és van érdekes tapasztalata, írja meg nekünk az olvir@index.inda.hu címre.

A főnökasszony is segítőkész volt, rögtön mondta, hogy belső telefonszámon kér segítséget, mert az ügyfélszolgálatot ők sem tudják elérni. Ám a vörös vonalon sem hallottak a furcsa szabályról, úgyhogy ismét kockázatosat léptem. Ott helyben, az erstés kollégák szemei előtt vágtam neki a repjegy-vásárlásnak. Siker! Senkinek a jóváhagyása nem kellett, hogy elköltsem a saját pénzem a saját magam választotta célból.

Már csak egy feladatom volt hátra: felvenni az utazáshoz szükséges készpénzt. Hiszen az új ügyfelek tízezreivel gazdagabb banknak sem a telefonos ügyfélszolgálatát, sem a webes felületét nem lehet elérni, ha valamire szükségem lenne az úton, a legjobb, ha vaskos pénzkötegek vannak nálam. Az Erste koncepcióját persze nem értem, de az biztos, hogy megtanítja az embert arra, hogy önállóan, a 21. század kényelmétől távol is feltalálja magát.

Túl vagyok a nehezén, innentől már csak a moszuli front ügyeivel kell törődnöm, ahonnan hamarosan riportokkal jelentkezünk. Egyetlen fájdalmam, hogy webbank híján arról sem tudok meggyőződni, mi van az ingyen egymilliárdommal.

Az Erste bank tud a problémáról

Az Erste bank sajtósa kérdésünkre megerősítette, hogy a Citibankos ügyfelek átvétele után mind a telefonos, mind a netbankos szolgáltatásuk nehezen elérhetővé vált. Teszári Sára ugyanakkor optimistán megjegyezte, hogy neki személy szerint már ötször sikerült a netbankjába belépnie.

A repülőjegy-vásárlás bankos bejelentési kötelezettségéről ő sem hallott, de ígérte, hogy megpróbál utánanézni, hogy kaphattunk ilyen tájékoztatást.

A bank azt is közölte, hogy február elején csaknem 200 ezer ügyfelet vett át a Citibank lakossági üzletágával. "Ez volt az elmúlt évtized legnagyobb magyar banki tranzakciója. Az Erste minden, hozzá bejelentett ügyfélpanaszt haladéktalanul kivizsgál, és azon van, hogy ezek a lehető legrövidebb időn belül megnyugtatóan rendeződjenek. Az Erste a bankváltás előtt részletesen informálta az új ügyfeleit a változásokról, és most is mindent megtesz annak érdekében, hogy a felmerülő kérdésekre, problémákra azonnal választ adjon" - írták.