Pokoli történet az Erste bugyraiból

Türelmesebb voltam, mint a légitársaság weboldala. Miközben még az Erste Bank oldalán igyekeztem beállítani a megfelelő számlát a repülőjegy vásárláshoz, a légitársaság oldala már jelezte, hogy időtúllépés miatt ő kiszáll a buliból. Még két üzenetet kaptam: egyet a légitársaságtól, hogy nem sikerült megvenni a jegyet. Egyet az Erstétől, hogy

Szerda éjjel volt, és döbbenten meredtem a bank sms-ére. Ekkor még nem tudtam, hogy mit jelent, ha az embernek eladják a feje fölül a bankját, és volt citibankosként átkerül az Erstéhez.

Nem én voltam a béna, a bank honlapja ugyanis nem működött. A „Kérem várjon” felirat pulzált a képernyőn egy órája. A reggel sem hozott megnyugvást: lehetetlenség volt belépni a felületre, így azt sem tudtam, hogy furcsa hóbort, vagy a bank szokásos módszere, hogy nagyobb összegeket utalgat a világ távoli pontjaira az én kontómra, ellenszolgáltatás nélkül.

A 21. századi civilizációban bízva nyúltam a telefon után. Hosszas kódnyomogatás után eljutottam a kívánt menüpontig, ahol negyven percet hallgattam, hogy az Erste minden ügyintézője foglalt. A fejlődésbe vetett bizalmam nem volt alaptalan: végül felvette egy hölgy, és közölte, ő nem tud segíteni, de majd akihez átkapcsol. Ezután még 20 percig hallgattam, hogy minden ügyintézőjük foglalt, majd bementem dolgozni.

Eddig szokványos történetnek tűnik, de innentől a káosz olyan mélységeibe kaptam bepillantást, amire legfeljebb az számít, aki a hetvenes évek hivatalaiban szocializálódott.

A szerkesztőségben néztem egy ideig a „Kérem várjon” feliratot a képernyőn, majd újra a telefon után nyúltam. Közben megtanultam, hogyan lehet úgy dolgozni, hogy közben halkan mantrázza a telefon, hogy nincs szabad ügyintéző, és várjak türelemmel. Fél óra után szólt bele a nő, akinek a dolga, hogy elmondja, ő nem tud segíteni, hogy mi történt a pénzemmel, de átkapcsol valakihez. Nyüszíteni kezdtem, hogy csak azt ne, mert innentől soha senki nem fog segíteni, a pokol végtelenjébe vetve hallgathatom, hogy nincs szabad ügyintéző.

A hölgy elmondta, hogy amióta átvették a Citi ügyfeleit, sajnos nagy a túlterheltség, így nincs más lehetőségem, mint várni. A módszerem működött, és fél órát dolgoztam, míg bejelentkezett a Megnyerő Hangú Fiatalember (MHF).

MHF elmondta, hogy a repjegyre elutalt pénz valójában nem ment el, csak a Citi átvétele után akadozó rendszerük miatt kaphattam erre utaló sms-t.

Jegyet pedig azért nem tudtam venni, mert repülőjegy-vásárlási vagy autóbérlési tervemet minden esetben be kell jelentenem az Erste banknál, különben nem engedélyezi a rendszer az átutalást. Ezt nála is megtehetem most, ha bediktálom a Hétjegyű Kódot (HK).

Előző bankomnál négyjegyű kód volt, azt diktáltam be, hiába. Kellett a HK, amit levélben kaptam meg, és ami eszerint otthon volt valahol. MHF megnyugtatott, hogy az átállítást megtehetem a weboldalon is.

Ezután újra magamra maradtam a

Kérem várjon

feliratú Erste-oldallal. Vad ötletem támadt: személyesen megyek be a bankba, mintha a középkorban élnénk, vagy még korábban, amikor még sót használtak pénz helyett. Magamra kanyarítottam cserzett bőrköpenyemet, bocskort húztam, és elindultam.

Ilyen őrültségre kevesen szánták rá magukat, így a bankban hamar szembesülhettem az ügyintéző lány döbbenetével. Ő még sosem hallotta, hogy a repülőjegy-vásárlást minden alkalommal előre be kell jelenteni a banknak. Hiába bizonygattam, hogy a kollégája mondta alig fél órája, csak a fejét csóválta.

Megjegyezte, hogy a webes felületet a Citi átvétele óta tényleg alig lehet használni, de neki ma egyszer már sikerült. Mamutbőr szákomból előhalásztam a laptopomat, és ott helyben sikerült belépnem.

Együtt böngésztük a menüt, de hiába.

Gondoltam, ez kicsit sok, úgyhogy átállítottam 50 ezerre. Elmentettem, de maradt az egymilliárdos limit. Ezt még megcsináltuk párszor, majd kérdeztem a hölgyet, hogy a kötelező egymilliárdos limithez a bank biztosítja-e a fedezetet, de erről sajnos nem volt információja.

Annyit jegyzett meg, hogy a bank központi rendszerébe leterheltség miatt éppen ő sem tud belépni, úgyhogy személyesen hívja át főnökét.

A főnökasszony is segítőkész volt, rögtön mondta, hogy belső telefonszámon kér segítséget, mert az ügyfélszolgálatot ők sem tudják elérni. Ám a vörös vonalon sem hallottak a furcsa szabályról, úgyhogy ismét kockázatosat léptem. Ott helyben, az erstés kollégák szemei előtt vágtam neki a repjegy-vásárlásnak. Siker! Senkinek a jóváhagyása nem kellett, hogy elköltsem a saját pénzem a saját magam választotta célból.

Már csak egy feladatom volt hátra: felvenni az utazáshoz szükséges készpénzt. Hiszen az új ügyfelek tízezreivel gazdagabb banknak sem a telefonos ügyfélszolgálatát, sem a webes felületét nem lehet elérni, ha valamire szükségem lenne az úton, a legjobb, ha vaskos pénzkötegek vannak nálam. Az Erste koncepcióját persze nem értem, de az biztos, hogy megtanítja az embert arra, hogy önállóan, a 21. század kényelmétől távol is feltalálja magát.

Túl vagyok a nehezén, innentől már csak a moszuli front ügyeivel kell törődnöm, ahonnan hamarosan riportokkal jelentkezünk. Egyetlen fájdalmam, hogy webbank híján arról sem tudok meggyőződni, mi van az ingyen egymilliárdommal.