Uniós források: 5000 milliárdról döntöttünk, 2000 milliárdot kifizettünk

9 ezer milliárd forint – 5 ezer milliárd forint – 2 ezer milliárd forint. Szép kerek összegek, amelyek jól leírják a 2014-2020-as uniós ciklus forráslehívásának jelenlegi állapotát. Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese és Dányi Gábor helyettes államtitkár április 19-én a Parlamentben megtartott projektmenedzseri találkozón ismertette a fenti számokat. A jelentésük a következő: 9 ezer milliárd forint forrás áll rendelkezésre a teljes ciklusban, ennek több mint a feléről, 5 ezer milliárd forintról már született döntés és majdnem 2 ezer milliárd forint már ki is van fizetve. Javarészt a magyar költségvetés bugyraiból, mert az unió erős késésben utólag finanszíroz csak.

A cél az év végére az, hogy már a források 75 százalékától meglegyen a döntés, ami a ma 50 százalékot még alig meghaladó arányról indulva sem irreális – mondta a miniszterhelyettes, mert ehhez az idén a tavalyinál kevesebb döntést is elég meghozni. Ami pedig a kifizetéseket illeti, a legkedvezőbb esetben 2700 milliárd forintot is elérheti az év végére az összesített kifizetés. Ehhez nagyjából heti 10-12 pályázati kiírás, 2700 pályázatértékelő megfeszített munkája és heti 40-50 milliárd forintnyi számla befogadása és ellenértékének a kifizetése a cél.

Húzzunk bele!

Csepreghy Nándor és a fórumon résztvevő szakemberek, így Krisán László, a KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója, egyben a budapesti kamara (BKIK) frissen megválasztott elnöke szerint a források gyorsított lehívása továbbra is indokolt. A „húzzunk bele!” hangulatú megállapítások fő érve, hogy az uniós költségvetése sebet kaphat a Brexittel. A 10 százaléknyi brit befizetés ugyanis hamarosan kieshet, és ez már akár a 2014-2020-as ciklus forrásaiban is léket vághat, amely összeget aligha szívesen pótolnának más tagállamok.

Az a pénz a legbiztosabb, ami már a zsebben van, vagyis érdemes gyorsan lehívni azt a pénzt, amelyeket az ország már fogadni tud. Nyílván ennek akkor van valóban értelme, ha a források úgy épülnek be a magyar kapacitásokba, hogy azok a 2020 utáni időkben is gazdasági növekményhez vezessenek. Az ellenérvek most nem hangoztak el, de a szakmai kritika szerint, nincs értelme a szűk hazai építőipari kapacitások mellett ennyi termelés-bővítő kapacitást összesűríteni. A politikai kifogás szerint pedig nem szép dolog egyetlen hazai politikai ciklusban, vagyis 2018-ig minden forrásról dönteni, ha 2018-ban jön egy másik garnitúra, neki már semmi nem marad az uniós kondérban.

Sokat fogunk veszekedni

Csepreghy Nándor ugyanakkor nem titkolta, hogy vannak nehézségek is, egyre több vitára számít Brüsszellel. Mint mondta, ezek egy része politikai, azokkal a projektmenedzseri körben nem kívánt foglalkozni, de nagyon sok a piaci konfliktus. Csepreghynek és főnökének, Lázár Jánosnak is visszatérő gondolata, hogy a Brüsszellel vívott csaták egy jelentős része a belső piacokért folyik. Magyarország alig titkoltan keresi azokat a nemzetközi példákat, hogy miképpen tud hazai vállalatokat jogilag vállalható módon helyzetbe hozni. Legyen szó a trafik-reformról, a cafeteria cégek kipenderítéséről, a kiskereskedelmi piac befolyásolásáról, plázastopról. A változtatások utóéletei aztán már vegyes képet mutatnak.

Egyes intézkedések komolyabb visszhang nélkül átcsúsznak, mások később komolyabb nemzetközi jogi pofonokat is begyűjtenek. Konfliktusok minden napra jutnak, amelynek kapcsán a miniszterhelyettes hátrafelé, de Brüsszel felé is odaszúrt, hiszen azt hangsúlyozta, hogy mostanában olyan szabálytalanságaik vannak napirenden, amelyek a 2010 előtti kormányokat illetik, de azért az így is zavarja, hogy az Európai Bizottság olyan aktákat porol le, amelyekről korábban orvosi kifejezéssel élve már „zárójelentést” is kiadott.

A fórumon visszatérő gondolat volt, hogy 2017 fő feladata a pályázatok gördülékeny elbírálása és a támogatások kifizetése. Azt már többször belengette a Miniszterelnökség, hogy amennyiben ez sikerül, akár két évi prémiumban is reménykedhetnek az ebben közreműködők. A piaci szereplők természetesen elsősorban nem a bónuszok miatt aggódtak, hanem több technikai észrevétel mellett azt is jelezték, hogy az egész fejlesztési rendszerben gondot okozhat, hogy a lassú elbírálás és a sok infrastrukturális, vagyis óhatatlanul építőipari vonzatú fejlesztés miatt a beadott költségvetések betarthatatlanná válnak. Több pályázati szakember is utalt arra, hogy a 2015-ben beadott, majd jó esetben 2017-ben végre pénzt is látó beruházási ötletek ma már alsó hangon is 30 százalékkal drágábban fejezhetők csak be.

Ki fog itt építeni?

Építőipari vállalkozók iparági becslése szerint 30 ezer szaki tántorgott ki Nyugatra, főleg német nyelvterületre, így az itthon maradt szakembereknek „könyörögni” kell, hogy elvállalják a feladatokat. Márpedig a piac törvényei szerint, ahol a kereslet az erőltetett ütem miatt csak hízik, a kínálat pedig szűkül, ott jóval magasabbra emelkednek az árak. Ezt a problémát mindenki elismerte, és miközben abban természetesen van egy nagy adag pozitívum is, hogy nő a gazdaság, és van megrendelése az építőiparnak, erre a helyzetre kell valamilyen megoldás. Dányi Gábor szerint ezt a problémát a második félévben szabályozással is követni kell, például a kétlépcsős áremelési szabályrendszer kiterjesztésével.

Krisán László azt is felvetette, hogy érdemes lenne a visszatérítendő és a vissza nem térítendő források arányain változtatni, az utóbbiak javára, de Csepreghy Nándor jelezte, hogy a kormányzat ezen nem gondolkodik, mert a 2020 utáni időkben már a teljes rendszerben a visszatérítendő források dominálnak, erre pedig érdemes egy átmeneti periódusban már hozzászokni.