Nagyon furcsán nyertek 16 milliárdot Rogán ismerősei
További Gazdaság cikkek
- A Mol gázüzemet és kutatás-termelési eszközöket vásárol Kelet-Magyarországon
- Átfogó fejlesztési programot indít a Pécsi Tudományegyetemet fenntartó alapítvány
- Szijjártó Péter szerint Európa egyik legvonzóbb beruházási környezete jött létre Magyarországon
- A karácsonyi vásárok sem ússzák meg, lecsapnak az adóellenőrök
- Döntött a bíróság: a hódmezővásárhelyi önkormányzatnak támogatnia kell a Volánbuszt
2016 elején a kormánnyal jóban lévő üzletembereknek adott bőkezű hiteleiről ismert, állami tulajdonú Eximbank 16 milliárd forintot bízott a GB&Partners nevű cégre, hogy az ebből fektessen be innovatív startup cégekbe. Az érdekes ebben az, hogy
- a GB&Partners nem adott be sokkal jobb pályázati anyagot, mint a két versenytársa, sőt, bizonyos szempontból rosszabb feltételekkel vállalta volna a feladatot
- az állami milliárdok mellé 1000, azaz ezer forint saját tőkével hajlandóak hozzájárulni a pénzügyi alapokhoz,
- a cég két vezetője, Boris Mihály és Gubicza Ágoston Rogán Antal régi ismerőse, egyik szomszédja a Pasa Parkban, másik pedig Rogán elsőszülött gyermekét neveli.
Hogy hogyan is jutott a 16 milliárdhoz a GB&Partners, arról a Forbes írt cikket, miután a lap munkatársai a Társaság a Szabadságjogokért segítségével kiperelte az Eximbankból a pályázattal kapcsolatos anyagokat.
2015 november 30-án írt ki tendert az Eximbank két, innovatív vállalkozásokat támogató alapjának kezelésére. Az EXIM Növekedési Magántőke Alap 6 milliárd, az Exim EU Export Magántőke Alap pedig 10 milliárd forinttal támogatná a hazai innovatív szférát, amire már eléggé ki volt éhezve ekkor a piac, mert a hasonló célt szolgáló, EU-s pénzből működő Jeremie-támogatásokat már 2014 végén kiosztották.
Az Eximbank nagyon rövid, 7 napos határidővel lejáró pályázatra három cég jelentkezett: az OTP Portfolion nevű alapja, a Wallis-tulajdonos Veres Tiborhoz köthető Venturio alap és a GB&Partners. Ennek két tulajdonosa Boris Mihály és Gubicza Ágoston, akik így vagy úgy, de mindketten Rogán Antal propagandaminiszterhez és korábbi V. kerületi polgármesterhez köthetők: Boris Mihály a Pasa PArkban lakik, ahogy Rogán Antal is, Gubicza pedig Rogán Antal első feleségével él házasságban és neveli Rogán első házasságából született gyermekét. De nem csak a végül nyertes pályázó, de a pályázatot kiíró Eximbank is kötődik Rogánhoz, annak egyik vezetője ugyanis Puskás András, az V. kerület korábbi alpolgármestere.
A pályázati anyagok között elég sok jelentős különbség volt, amelyek alapján akár a másik pályázók is nyerhettek volna. Például:
- Gubiczáék cége magasabb alapkezelői díjért vállalta volna az állami pénz kezelését, mint a másik két pályázó;
- alig hajlandóak az alap saját tőkéjéből áldozni a startupok támogatására, alaponként 1000 forintot vállaltak, miközben a másik két pályázó valahol 100 millió és egymilliárd forint között szállt volna be a saját pénzével
- viszont a GB&Partners ragaszkodott hozzá, hogy az állami pénzből 50 százalékos tulajdonossá válhasson azokban a startup cégekben, amelyekbe befekteti a pénzt.
A GB&Partners végül hajlandó volt engedni bizonyos dolgokban, például a tulajdonrészben és az alapkezelői díjban, amiben végül aláígért a másik két pályázónak, de csak miután a cég képviselői tárgyaltak az Eximbankkal. Sőt, a Forbes által megszerzett jegyzőkönyvek szerint az első szóbeli egyeztetésen, 2015 december 15-én még nem akart engedni az alapkezelői díjból a cég, de végül két nappal később Gubiczáék meggondolták magukat és engedtek a díjból.
Ez nem is lepett meg nagyon senkit a piacon, a Forbes szerint számítani lehetett rá, hogy Gubicza és Boris lesz a befutó, még ha a pályázatukban objektíven értékelhető szempontokra kevesebb pontot is kaptak, mint a versenytársak.