Fideszes polgármesterjelölt cége építette az okoskerítést
További Gazdaság cikkek
- Milyen válság? Karácsonyra úgy vásárolunk, mintha nem lenne holnap
- Megvan, mikor lesznek 2025 legfontosabb gazdasági konferenciái
- Remegve vár a forint egy fontos amerikai döntést
- Nem tudnak versenyezni a BYD-val, egyesülhet két nagy japán autógyártó mamutcég
- Felfordul a világ: vezetők tömeges váltását hozhatja 2025
Néhány héttel ezelőtt furcsa ellentmondásba került a Belügyminisztérium és a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium azzal kapcsolatban, hogy ki is építi a szerb-magyar határra felhúzott "okoskerítést", vagyis a már meglévő határzár mellett épülő új, elektronikus jelzőrendszerrel és kamerákkal is fölszerelt határzárat.
Míg a belügy azt állította, hogy a kerítés mintaszakaszát rabok építették és a büntetés-végrehajtás szervezetei, a kamerákat és jelzőrendszereket pedig az állami MVM OVIT telepítette, a fejlesztési minisztérium tagadta, hogy a felügyelete alá tartozó MVM OVIT dolgozott volna a kerítésen.
Mivel úgy tűnt, a két állítás egyszerre nem lehet igaz, a szocialista Tóth Bertalan közérdekű adatigényléssel fordult az MVM OVIT-hoz, kikérte egyebek mellett azoknak a szerződéseknek a listáját is, amelyeket az állami cég a büntetés-végrehajtással kötött az okoskerítés építésével kapcsolatban.
Ebből derült ki, hogy az ellentmondás csak látszólagos: az MVM OVIT-nak ugyan valóban van köze a kerítésépítéshez, de talán tényleg túlzás azt állítani, hogy sokat dolgoztak rajta: a munkát ugyanis szinte teljes egészében alvállalkozóknak passzolták le. Az egyik legnagyobb nyertes pedig a fideszes kötődésű politikus, Bozó Zoltán cége, a MetalCom. Bozó a 2014-es szentesi önkormányzati választásokon a Fidesz színeiben indult a polgármesterségért, de kikapott baloldali vetélytársától.
Cége egyébként jelentős szereplő a saját területén, mindhárom mobilszolgáltatónak dolgoztak már, de egyre erőteljesebben vállalnak szerepet az állami szférában is, az Antenna Hungáriával és az MVM-el is évek óta rendszeresen együttműködnek. Hogy ezúttal mi alapján esett éppen a MetalComra a választás, arról megkérdeztük az MVM-et, de nem kaptunk rá választ.
A szerződések szerint mindenesetre ők építették a gerinchálózat egy részét 1,72 milliárd forintért, velük szerződtek az intelligens jelzőrendszer megtervezésére és kivitelezésére nagyjából 16 milliárdért, oszlophely-tisztítást végeztek további 140 millióért, ADSS-t telepítettek 71 millióért, Tisza átfúrást végeztek 78 millióért. Hogy mennyi lesz a teljes számla, az okoskerítés teljes költsége, arról a Belügyminisztérium még nem nyilatkozott, azt mondták, hogy majd később készítenek elszámolást.