A kóser libamáj a kormánynak is ízlik

Elég sűrű napjai vannak mostanság Izrael askenázi főrabbijának, David Launak: szerda délelőtt még Budapesten mutatta be a Talmud új magyar fordítását, délután pedig már Fazekas Sándor földművelésügyi miniszternek mutogatta egy Csongrád megyei falu határában, hogy mitől is lesz kóser egy libavágóhíd. Előtte persze beszédet is mondott arról, hogy ez a bizonyos vágóhíd hogyan fejezheti ki két nép barátságát, és vezet el a világbékéhez.

Mindez Csengelén történt, ahol Magyarország második és Európa állítólag legnagyobb kóser libavágóhídját és húsfeldolgozó üzemét adta át a főrabbi és a miniszter mellett az izraeli nagykövet, a helyi polgármester, pár bankár és elég sok rabbi. Köztük Köves Slomó, akinek egyháza, a judaizmus ortodoxabb, haszid irányzatához húzó Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, vagyis az EMIH alapítója és tulajdonosa ennek az új vágóhídnak és az azt üzemeltető cégnek, a Quality Poultry Kft.-nek.

A vágóhíd az állami Eximbank hiteléből és némi állami támogatással, a magyar kormány áldásával épült. A tervek szerint innen kerül majd hízott kóser libamáj a vallásos zsidó családok asztalára Izraeltől Kanadáig, kihasználva azt a versenyelőnyt, hogy nálunk még sem a libatömést, sem a kóser vágást nem sikerült betiltatnia senkinek. Mindez pedig Köves reményei szerint a zsidó élet reneszánszát hozza el Magyarországra, és persze szép profitot termel majd az egyházának is.

A népeket összehozó libamáj

Az majdnem biztos, hogy vágóhídnak még nem tulajdonítottak akkora kulturális és politikai jelentőséget Magyarországon, mint a csengeleinek – legalábbis a beszédek alapján. Egy nem túl nagy üzemi egység előtt, ahol olyan, látszólag politikai felhangoktól mentes dolog fog történni, mint hogy libákat fognak benne levágni és feldolgozni, előkerült Ézsaiás próféta, József és Egyiptom, a világbéke és a holokauszt.

De arról is szó volt, hogy nincs magyarabb és zsidóbb étel a hízott libamájnál. Sőt, Magyarországon először a zsidók kezdtek el libát tömni, majd pár rabbi gyorsan össze is vitatkozott rajta annak idején, hogy a libatömés vajon kóser dolog-e, de szerencsére nem tudtak mindent eldöntő érvet felhozni arra, hogy miért ne lenne az, úgyhogy Magyarország most kóserlibamáj-nagyhatalom lehet. Ami biztosan kiderülhetett mindenkinek, aki végighallgatta ezt az eseményt:

Fazekas Sándor azért volt elégedett, mert elmondhatta kedvenc szavait, emlegethette a víziszárnyas-ágazatot (amelynek állítólag most éppen ez volt a legnagyobb beruházása), a magas feldolgozottságú kiváló magyar élelmiszereket, no meg persze a hungarikumokat, merthogy azért a hízott libamáj, akár kóser, akár tréfli, mégiscsak a magyar életérzés része.

A másik oldalon viszont sokkal magasztosabb dolgokat vontak le a szónokok a magyar–zsidó viszonyra vonatkozólag, ami különösen a kormány Soros-plakátolása és Orbán Horty-dicséretei idején érdekes és nagy jelentőségű. David Lau főrabbi, Joszef Amrani izraeli nagykövet és Köves Slomó azt olvasta ki a vágóhíd megnyitásából, hogy a zsidó élet újra virágzik Magyarországon, a kormány pedig segíti a zsidóságot, hogy hagyományainak megfelelően élhessen és étkezhessen. A vágóhíd, ha valaminek a jele, akkor azé, hogy a magyar kormány a zsidók és mindenki más szokásait és életét tiszteletben tartja, és ahogy a magyar kóser libamáj eljut a világban sokfelé, látni fogják világszerte, hogy a magyar kormány mennyit tesz a zsidók lehetőségeiért.

Köves Slomó szerint kifejezetten példaértékű, hogy ma Magyarországon megépülhet egy ilyen vágóhíd, miközben Európa több országában – „mondvacsinált indokokra” hivatkozva – azzal korlátozzák a zsidók (és muszlimok) vallásának szabad gyakorlását, hogy betiltják a kóser (és halal) vágást (erről lásd keretes írásunkat kicsit lejjebb).

Kékbe megy a kóser, pirosba a többi

Köves Slomó szerint az EMIH vezetőiben úgy öt éve merült fel az ötlet, hogy vágóhidat kellene nyitni, ami azon kívül, hogy megkönnyítené a tagoknak, hogy tartsák a hagyományokat, az egyházat is segíti, hogy öngondoskodó legyen, ne szoruljon állami segítségre. Fazekas Sándorral úgy egy éve tárgyaltak a projektről, a csengelei üzemet pedig nagyjából hét hónap alatt építették fel egy 2006-ban bezárt konzervgyár helyén. Ehhez a 2,8 milliárdos beruházáshoz az Eximbank 1,75 milliárd forintot, a kormány pedig 15 százalékos támogatást adott.

Az üzemben 260 fő fog majd dolgozni, akik az üzleti terv szerint naponta 2400 hízott libát fognak levágni és feldolgozni, bár állítólag akár 4000-et is lehetne. Az üzem kóserságát több, Izraelből érkező kóservágó szakember felügyeli, akik heti váltásban érkeznek majd Magyarországra. Ők végzik magát a vágást, és ellenőrzik, hogy az állatok megfelelnek-e a kóser előírásoknak. A dolgozók többsége viszont helyi, akiknek nincs szükségük semmilyen kóser szakképesítésre.

Az üzemen belül nagy kék és piros héber feliratok szeparálják a kóser és nem kóser húsok feldolgozására használt helységeket. Külön van piros és kék hűtőszoba, illetve feldolgozó is szigorúan elválasztva.

A vágóhíd lelke a chiller-szoba, itt véreztetik ki teljesen a libákat, miután egy nap hűtés után kivették belőlük a májat. Ezt a termet egy nagy gépsor tölti be, ami több kádból, két centrifugából és egy öt méter hosszú, enyhén emelkedő futószalagból áll. Ahogy azt a főrabbi és a cég munkatársai lelkesen mutogatták Fazekas miniszternek – aki eközben a vérevés különböző magyar változatainak ecsetelésével szórakoztatta kísérőit –, a húst itt 35 percig vízben áztatják, majd centrifugába teszik, ami a víz és vér nagy részét kirázza.

Ezután sóban forog a madár, majd megy a futószalagra, ahol az 5 méteres utat vagy másfél óra alatt teszi meg. Ez alatt az idő alatt a só kiszívja a maradék nedvességet, majd ezt megint leöblítik és centrifugázzák. Ezután jön a darabolás, csomagolás, fagyasztás. Az üzemben a tervek szerint heti négy nap vágnak majd, pénteken nem, mert a májat egy nappal vágás után kell kivenni és feldolgozni, de ugye szombaton nem nagyon lesz ember egy kóser üzemben.

Ebből akármennyit el lehet adni

A tervek szerint a húsok 70 százaléka megfelel majd a kóser elvárásoknak (amelyek lényege az, hogy az állat ne legyen sérült, amikor levágják), de a Quality Poultry Kft. munkatársa szerint ezt 90 százalékra is föl lehet tornázni. Ez azért is fontos, mert amit kóserként nem lehet eladni, azt sima libahúsként a feldolgozás különbsége miatt nehéz piacra dobni (leszámítva a májat, az pont ugyanolyan, mint a sima hízott libamáj). Például a kósernek szánt madarakat nem forrázzák le kopasztás előtt, ezért azok bőre tele van tokokkal – vagy ahogy a vezetőnk mondta, „az abból készült töpörtyűnek nyele van” –, ezért nem is kelne el igazán jól simán a boltban.

A kóser libahúsra és különösen a libamájra viszont állítólag óriási a kereslet, abból annyit el lehet adni, amennyit csak kiad az üzem. Főleg a hízott libamájnak van nagy keletje Izraelben és Nyugaton, például Franciaországban, ugyanis libát tömni gyakorlatilag csak nálunk lehet. Így a kóser hízott libamáj világpiacát gyakorlatilag eddig a jászberényi kóser vágóhíd fedte le, ebbe száll be most a csengelei üzem is. A hús keresletén pedig az lökhet még egyet, hogy Európában egyre több helyen lesz tilos a kóser vágás, bár a vágóhíd vezetői szerint enélkül is elkelne az áru, az pedig senkinek nem jó, ha valahogy korlátozzák az ilyen vallásos gyakorlatokat.

Keresletben tehát nincs korlát, ami inkább problémát jelenthet az üzemnek, az az, hogy van-e elég liba. Csengele környékén 1600 libatömő van, akik szállítják majd az állatokat, viszont ha mondjuk a madárinfluenza miatt nincs madár, akkor az üzem is bajban lesz. A vágóhídon liba helyett kacsát vagy végszükség esetén csirkét is fel lehet dolgozni, de azért nem arra alakították ki a berendezést. Valamit viszont akkor is kell majd vágni és feldolgozni az üzemben, ha éppen libahiány van, mert a hitelt vissza kell fizetni, meg a 260 dolgozónak se könnyű azt mondani, hogy most ne jöjjön be pár napig.

Hogy mekkora bevételre számít a cég, azt a vezetők nem tudták megmondani. Köves csak annyit közölt, hogy mivel végső soron az EMIH a tulajdonos, így ha lesz profit, azt mind az egyház életére költik majd.