Vizsgálják, rosszabb-e a magyar jégkrém, mint az osztrák
Újabb, a kettős minőség kiszűrésére irányuló vizsgálat van folyamatban, ezúttal a nyári szezonális termékeket teszteli a Nébih – derül ki a Fazekas Sándorral készített interjúból, ami a Magyar Időkben jelent meg pénteken.
Az agrárminiszter azt mondta, egy-két héten belül készen lesznek a laboreredmények, a hatóság köztük üdítőket, alkoholos italokat, söröket, grillezéshez kapcsolódó termékeket, szószokat, salátaönteteket, friss importzöldséget és -gyümölcsöket, valamint jégkrémeket vizsgál. Fazekas szerint az Európai Unióban "mára azok is tudomásul vették, hogy ez a probléma létezik, akik korábban tagadták a gyártók tisztességtelen gyakorlatát", a magyar kormány pedig szövetségeseivel együtt továbbra is jogszabályszigorítást szeretne elérni a kérdésben.
Nincs kelet-nyugat törés az élelmiszerek minőségében az Európai Bizottság szerint
Nem találtak bizonyítékot a magyar kormány vádjaira eddig.
Hogy erre mekkora az esély, az kérdéses, mivel legutóbb arról érkeztek hírek, hogy az Európai Bizottság szerint nincs meggyőző biznyíték az élelmiszerek kettős minőségére a keleti és a nyugati tagállamokban. Fazekas mindenesetre azt mondta, Brüsszel döntése előtt hazai jogszabályt sem fognak alkotni, ezt majd az uniós szabályozáshoz képest teszik meg.
Az agrártárca vezetője beszámolt róla, hogy húszpontos akcióterv van készülőben az élelmiszerminőség területén. Többek közt a hatósági munkát erősítik majd erősebb technológiai háttérrel, és az élelmiszerkönyvben is várhatók újabb módosítások, például a tejtermékek területén (eddig a kenyérfélék és a húsok kerültek sorra). Fazekas elmondta, egy a némethez hasonló hazai minősítési rendszer bevezetésén is gondolkozik a kormány, ennek segítségével pontosan látszana, melyik a hazai termék, melyik régióban készült az adott áru.
Az interjúban szóba került az uniós agrártámogatási rendszer jövője is. Fazekas Sándor szerint bizonyos lobbiérdekek szívesen átcsoportosítanának a területről forrásokat, vagy másra fordítanának több pénzt a gazdák támogatása helyett. A magyar kormány azonban a gazdákra akarja alapozni az agrárium jövőjét, ezt az álláspontot képviseli Brüsszelben a visegrádi országokkal és a balti tagállamokkal közösen, mondta.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Transparency International: három éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb országa
Éppen csak az átlag alatt vagyunk.
február 11., 09:00
- Gazdaság
A világranglista felső 30 százalékába került a Paksi Atomerőmű
Történetének ötödik legmagasabb termelési eredményével zárta 2024-et a létesítmény.
február 11., 12:28
- Gazdaság
Újra bevadult az infláció, elszabadulóban az élelmiszerárak, lélektani határnál lehet a kormány
Nagy Márton felkészült a beavatkozásra.
február 11., 08:30
- Mindeközben
Kilenc sikertelen lombikgprogram után babát vár a magyar szépségkirálynő: „Higgyetek a csodákban! Léteznek!”
1 órája
- Mindeközben
Pár perc alatt befalta az egykori fitneszmodell Anglia legnagyobb reggeli tálját, majd olyat tett, amire senki sem számított
3 órája
- Gazdaság
Megtalálta a kormány az ország rejtett kincsét, és azonnal rátette a kezét
A kormány számol az új energiaforrással.
február 11., 05:40
- Gazdaság
Fontos ipari kapu nyílik Egyiptomban, 450 milliárdos megrendelést kap a magyar vasúti járműgyártás
február 10., 16:08
- Gazdaság
Magyar tulajdonú cég szállíthat gázt az oroszpárti szakadár területre
A Moldovából kiszakadt régió elutasította az EU-s támogatást.
február 10., 21:17
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja
Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.
4 órája
- Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat
A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.
3 órája
- Címlapon
Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa
Az egész napos eseményről a helyszínről tudósítunk.
5 órája
- Gazdaság
Árat emel a Yettel és a Telekom, ez minden ügyfelet érint
A díjkorrekció az infláció mértékével megegyező mértékű.
február 11., 06:52
- Gazdaság
Rohamtempóban drágulnak a lakások, mutatjuk a legfrissebb négyzetméterárakat
Továbbra is jelentős a különbség a fővárosi kerületek között.
február 10., 14:42
- Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző
Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.
6 órája
- Gazdaság
Áll a bál a kormány, a könyvelők és adózási szakma között – kibogozzuk a szálakat
Nem éri kár az alanyi adómentességet visszamenőlegesen választókat.
február 11., 14:22
- Címlapon
Havas Henrik nekiment Gulyás Mártonnak a Magyar Péter-interjú miatt
Az újságíró szerint valaki felkészíthette volna Magyar Pétert arra, mi vár rá.
32 perce
- Címlapon
„Ez egy nyilvános korbácsolás volt” – örömködik Vlagyimir Putyin televíziója az amerikai alelnök beszédén
10 órája
- Gazdaság
Európai tekintetben Magyarország dobogós helyen van az akkumulátorgyártás kapacitások terén
Nagy Márton szerint azonban még van három kihívás, amelyekre megoldást kell találni.
február 11., 21:01
- Mindeközben
A Lucius Malfoyt alakító Jason Isaacs fergeteges választ adott arra, visszatérne-e az új Harry Potter-sorozatban
6 órája
- Gazdaság
Zuhanórepülésnek indult az autóipar, tucatjával küldik el a dolgozókat Egerben
A ZF Hungária újabb 50 dolgozó elbocsátására készül az iparágat sújtó visszaesés miatt.
február 11., 18:56
- Gazdaság
Megállapodás született a Lear győri telephelyén: nem lesz sztrájk
Amint a szövegezés elkészül és hivatalossá válik, a sztrájkkészültség megszűnik.
február 11., 17:08
- Gazdaság
Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok
Az Agrárminisztérium által kiírt pályázat keretösszege 3,19 milliárd forint.
február 8., 15:38
- Gazdaság
Sokan nem látják, pedig egy új világ eljövetelét jelzi az arany szárnyalása
Két ok miatt száguld a sárga nemesfém, ebből az egyik Donald Trump.
február 10., 13:46
- Gazdaság
A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz
Megérkezett a minisztérium gyorsjelentése.
február 10., 11:33
- Gazdaság
Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba
Ha kell, jöhetnek az árstopok.
február 10., 09:16
- Címlapon
A mamahotelért mindenki nagy árat fizet, pedig a spórolásra lett kitalálva
Miért nem költöznek el otthonról a fiatalok? Ezek a mamahotel átkai.
18 perce
- Gazdaság
Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére
Azt is elárulták, mik a legfőbb célok az üzletpolitika kialakításakor.
február 10., 12:42
- Gazdaság
Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál
A szakszervezet alapbérfejlesztést és egy egyösszegű kifizetést követel.
február 9., 08:01
- Címlapon
Újabb hírek érkeztek Ferenc pápa állapotáról
A katolikus egyházfő közelgő programjait lemondták.
6 órája
- Gazdaság
Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek
Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait.
február 9., 16:47
- Gazdaság
A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat
Guller Zoltán: Jön egy új pénzintézet Magyarországon.
február 10., 08:36
- Mindeközben
Visváder Tamás a feleségével való megismerkedéséről: Ultimátumot adtam neki, ha nem szakít, akkor engem felejtsen el
tegnap, 17:45
- Címlapon
Meghalt Csombor Teréz, a Drága örökösök színésznője
A Kecskeméti Katona József Nemzeti Színház színművésze 68 éves volt.
1 órája