Kína nehéz helyzetbe hozhatja Észak-Koreát

GettyImages-698327900
2017.08.14. 14:31

Kína életbe lépteti az Észak-Korea ellen hozott ENSZ-szankciókat, írja a Washington Post. Ennek értelmében holnaptól teljesen elvágják a szén-, ólom- és vasimportot, fontos bevételtől fosztva meg ezzel Kim Dzsongun rezsimjét.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa augusztus 5-én szavazta meg egyhangúlag az ország elleni szankciócsomagot, reagálva Kim Dzsongunék júliusi rakétakísérleteire. Mivel Észak-Korea eddig kereskedelmének 90 százalékát bonyolította le Kínával, ezek a szankciók most komoly fejfájást okozhatnak a diktatúrának.

Habár Kína még mindig szívesen exportál Észak-Koreába, importját már egy ideje folyamatosan csökkentette: idén júniusban az összes import 13 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, és különösen látványosan – 75 százalékkal – esett vissza a szénimport.

Ennek ellenére szakértők szerint a szankciók nem lesznek elegendők ahhoz, hogy Kimék leálljanak a rakétakísérlettel, mivel a kormány létszükségletként tekint az atomprogramjára. Ráadásul Kínának sem áll érdekében teljesen destabilizálni az észak-koreai rezsimet, részben a két ország relatív közelsége és hosszan tartó múltbéli együttműködése miatt, részben pedig azért, hogy kordában tudja tartani az USA térnyerését a kontinensen.

A kínai kormány a szankciók életbe léptetésének bejelentése mellett figyelmeztette az Egyesült Államokat, hogy ne veszélyeztesse az Észak-Korea elleni nemzetközi összefogást egy Kína elleni kereskedelmi háborúval: Trump elnök ugyanis elvileg ma délután indít el egy nyomozást az ország ellen állítólagos tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatai miatt, ami pedig akár bizonyos kereskedelmi szerződések teljes felbontásához is vezethet az USA részéről.

Kínában egyébként sokan úgy gondolják, hogy az amerikai elnök őket használja fel Észak-Koreával kapcsolatos tervei megvalósítására, miközben szintén őket hibáztatná amiatt, hogy Kimék rakétakísérletei egyre kezelhetetlenebbé válnak, ahelyett, hogy felismerné a nemzetközi hanyagságot az ügy elfajulásának okai között.

Az Észak-Korea körül fokozódó nemzetközi helyzetről itt írtunk bővebben.