Jó üzlet a világvége

Mikor jön el a világvége, és ha egyszer eljön, hogyan fogod túlélni? Ez a kérdés mindig is foglalkoztatta az emberiség egy részét, de vannak korszakok, amikor a paranoia túlterjed az apokalipszis lovasait váró félbolondok körén, és a nagy átlagnak is sűrűbben fordul meg a fejében a civilizáció összeomlásának gondolata. Ilyen ez a mostani is, a kétezres években egymást érik az aggasztó események a világban, ez pedig jókora lökést ad a katasztrófák túlélésének biztosítására specializálódott iparágaknak.

Nézzük csak az elmúlt évtized legaggasztóbb fejleményeit:

• 2008-ban kitört a világgazdasági válság, de a kilábalás után visszaálltunk nagyjából ugyanarra a tengelyre.
• A globális klímaváltozás jeleit mindenki elkezdte a saját bőrén is érezni, a valaha mért legmelegebb évek túlnyomó része az ezredforduló utánra esik (az ellene való fellépés ugyanakkor nem túl acélos).
• Részben ezzel, részben fegyveres konfliktusokkal összefüggésben világméretű migrációs válság fenyeget.
• Terjed az automatizáció, tömegek félnek, hogy a robotok elveszik a munkájukat, mindeközben a technológiai innováció lelassult. Közben egyre nagyobbra nyílik az olló gazdagok és szegények közt.
• Erősödnek a politikai szélsőségek, sok országban szereztek hatalmat populista erők, egyelőre nem világos, hogy az EU milyen módszerrel gyűri majd le belső problémáit.
• Nyugat-Európában és az USA-ban újult erővel ütötte fel a fejét a terrorizmus.
• Észak-Korea egyre sikeresebb rakétaprogramjával a hidegháború óta nem tapasztalt atomfenyegetés éledt fel.
• Nem is beszélve arról, hogy Donald Trump. Vagy éppen Vlagyimir Putyin.

A sor tetszőleges számú parával folytatható, mindenesetre nem akkora csoda, hogy sokan azt feltételezik: nem az emberiség legnyugodtabb évtizedeinek elébe nézünk, és megpróbálnak tőlük telhetően felkészülni a legrosszabbra, legyen az természeti katasztrófa, aszteroidabecsapódás, atomháború, zombitámadás, népvándorlás vagy bármi más.  

Nézni is imádjuk 

Az időről időre fellángoló világvége-hangulatból persze a showbiznisz sem marad ki, nem véletlen a különféle túlélős valóságshow-k (a Survivor rekordmennyiségű évadot élt meg a világ számos országában, de a nézők imádták a Naked and Afraidet is, a National Geographic pedig külön sorozatot forgatott az összeomlásra készülőkről Doomsday Preppers címen) és Bear Gryllsek népszerűsége. A prepper kifejezés az angol prepare, vagyis felkészülés szóból ered, azokra az emberekre használják, akik különféle módszerekkel bebiztosítják magukat a szerintük a nyakunkon lévő vészhelyzetekkel szemben.  

Az mondjuk nem egyértelmű, hol húzódik a komolyan vehetőség határa: aggasztó trendek ide vagy oda, a NatGeo által is bemutatott, az USA-ban mintegy 4 millió fős keményvonalas „prepper-szubkultúra” többnyire fegyverfanatikusokból, bogaras vagy háborúban traumatizált figurákból és családjaikból áll, akik két válságból tizenkettőt megjósolnak. Vagyis tévéműsornak eladhatók, de a többség azért túlzásnak tartja, amit művelnek.

A gazdagok új hóbortja

Az viszont már eggyel elgondolkodtatóbb, hogy az utóbbi időben mintha a gazdagok és szupergazdagok körében is fellángolt volna az összeomlástól való félelem. A New Yorker idén év elején közölt érdekes riportot azokról az amerikai milliárdosokról, akik a legrosszabbra készülnek, és úgy tűnik, egészen sokan vannak. A pénzes szilícium-völgyi techcég-vezetők és a New York-i hedge fund menedzserek mind abból élnek, hogy aránylag jó hatásfokkal képesek trendeket megjósolni, ezért az ő köreikben terjedő prepperkedésre talán érdemesebb figyelni, mint egy paranoiás iraki veteránra, aki bunkert ás a kertjében.

A cikkben többen névvel is megszólalnak, elmondják, miért tartanak a katasztrófától, és hogyan tervezik átvészelni azt. Egyesek az intézmények és a kormányzat hosszabb-rövidebb ideig tartó összeomlására készülnek, és arra figyelmeztetnek, könnyű megfeledkezni róla, milyen törékeny egyensúlyon alapszik minden, ami a modern életformához kell. A sok tényező egymásra épülése olyan bonyolult rendszereket hoz létre, hogy esélytelen átlátni a kockázatok teljes láncát; mekkora az esély, hogy a következő évtizedekben nem üt be semmi valamelyik kulcsponton, ami borítja az egészet? A közösségi média szerepe sem egyértelműen pozitív: bár a szervezkedést megkönnyíti, egyúttal iszonyúan fel tudja gyorsítani a pánik terjedését.

Mások azt mondják, mindezek ellenére a katasztrófa bekövetkezte matematikailag még mindig kevéssé valószínű, mégis okos befektetés bebiztosítani magunkat, mert ha mégis megtörténik, az viszont nagyon rossz lesz.

Jó üzlet a bunker

A világvége iránti élénk érdeklődés egyre inkább üzlet is, sokan húznak hasznot abból, hogy mások szeretnék bebiztosítani magukat a végső összeomlás esetére. A jelenség legnyilvánvalóbb példái a különféle túlélőkészletek és fegyverek, de akik nagyobban gondolkoznak, pánikszobát, bunkert építtetnek a házukhoz, telket vásárolnak a világ távoli pontjain, vagy saját magukba fektetnek: önvédelmi tanfolyamokon vesznek részt, esetleg látásjavító műtétet csináltatnak, hogy ne legyenek ráutalva olyan civilizációs vívmányokra, mint a szemüveg.

A prepper iparág virágzik Amerikában, számos expó, online és offline bolt főprofilja a túléléshez szükséges termékek árusítása. Nem is csoda: a National Geographic vonatkozó felmérése szerint az amerikaiak 41 százaléka szerint jobb befektetés a pénzünkből túlélőfelszerelést vásárolni, mint félretenni például a nyugdíjas évekre. (A kutatásban vannak egyéb érdekességek is, például hogy az emberek legalább 30 százaléka lehetségesnek tartja, hogy 25 éven belül valósággá válik a Holnapután, a 2012 vagy az Armageddon forgatókönyve.)

Az üzlet általában is felívelő tendenciát mutat, de egy-egy esemény komolyan fel tudja lendíteni a piacot: ilyen volt értelemszerűen a 2012-es világvégevárás, de az elnökválasztások is sokat nyomnak a latba. Obama második megválasztásakor már megfigyelhető volt egy kiugrás – ekkor az elnök politikája miatt aggódó konzervatívok kezdtek el készülődni –, de még nagyobb löketet adott a szektornak Donald Trump győzelme.

Trumppal kapcsolatban az egyik legelterjedtebb félelem, hogy felelőtlenül bánhat az atomfegyverekkel – az általános bizalmatlanságot tetézi a feszült viszony Észak-Koreával –, ezért megnőtt az érdeklődés a különféle óvóhelyek iránt. Hatalmas üzleti sikersztorivá nőtte ki magát például egy texasi prepper, Clyde Scott vállalkozása.

Scott még az Obama-érában állt rá a bunkergyártásra, fő megrendelői köre a fegyvertartás szigorításától rettegők táborából került ki, azonban tavaly télen már az atomháborútól tartók árasztották el megrendelésekkel, pedig nem olcsó mulatság, akár millió dolláros tétel is lehet egy nagyobb acél óvóhely. „500-700 százalékkal nőttek az igények egyetlen hónap leforgása alatt” – mondta a CNBC-nek a vállalkozó, aki a híresztelések szerint Kim Kardashiannak és Kanye Westnek is épített bunkert.

Luxustúléles

Nemcsak a házi bunkerekre nő a kereslet, de a posztapokaliptikus körülmények közt hosszú távon is biztonságos és kényelmes lakhatást kínáló lakásokra is, igaz, ez már tényleg csak a nagyon gazdagok kiváltsága. A legismertebb ilyen létesítmény a Survival Condo Project , egy 15 emeletes, föld alatti luxuslakosztály-komplexum, amelyet stílszerűen egy Atlas hordozórakéta silójából alakítottak ki és ástak el a kansasi Concordia közelében.

A 20 millió dolláros projektet 2012-ben fejezték be, és a következő években mind a 12 lakás elkelt (egy teljes szint ára 3 millió dollár volt). A jórészt megújuló energiát használó silóban kialakított lakosztályokat megpróbálták a lehető legkomfortosabbá tenni, a természetes fényt rengeteg lámpa, az ablakokat pedig váltogatható tájképeket megjelenítő képernyők helyettesítik, van sportolási lehetőség, moziterem. A telket a felszínen masszívan felfegyverzett őrök védik, és alkotói szerint legalább öt éven át fenntartható akkor is, ha teljesen elvágják minden központi hálózattól. A Condo olyan hamar betelt, hogy a kivitelező, Larry Hall újabb hasonló projektbe kezdett néhány mérfölddel arrébb egy másik rakétasilóban.

Biztonság mindentől távol

A gazdagok körében nem csak a sima bunkervásárlás hódít, egyesek abban látják a biztonság legnagyobb garanciáját, ha a világ legfélreesőbb helyein vesznek maguknak földet. Az elmúlt években Új-Zéland lett a gazdag prepperek kedvence, ugyanis a sziget távol esik a világ lényegi történéseitől, de képes a mezőgazdasági önellátásra, így ideális helyszín lehet világégés idején. Az elővigyázatos milliomosok körein belül egy új-zélandi utazás sokszor egyet jelent azzal, hogy az illető épp az apokalipszis-menedékét intézi.

Trump megválasztása után jelenség olyan méreteket öltött, hogy a New Zealand Heraldon Trump Apocalypse címmel közöltek vezetőcikket, ami még csak nem is tűnik túlzásnak a számok ismeretében: az elnökválasztás utáni első héten több mint 13 ezer amerikai regisztrált a bevándorlási hivatalnál, ami az átlagos érték tizenhétszerese.

De ha ezt a hirtelen pánikot kivesszük a pakliból, akkor is megdöbbentően sokan próbálnak új-zélandi ingatlant szerezni maguknak. 2016-ban több mint 14 ezer négyzetméter földet vásároltak külföldiek az országban, ami az egy évvel korábbi érték négyszerese. Nem mellesleg a letelepedési program helyi változata is virágzik, 2016-ban mintegy ezer vagyonos külföldi szerzett letelepedési engedélyt egymillió dolláros befektetésért cserébe.

Vesztünkbe rohanunk az egyéni stratégiákkal

A nagy világvégevárás és az egyéni védekezési stratégiák terjedéséből egyesek jól élnek, de a trendnek vannak hátulütői is. Különösen, ha pont azok közt a gazdag és befolyásos emberek közt lesz népszerű az efféle elővigyázatosság, akik aktívan tehetnének is a katasztrófa elkerüléséért.

Akárhogy is nézzük, a legnagyobb fenyegetések (mint az elszabaduló vagyoni egyenlőtlenségek, klímaváltozás) mind civilizációs okokban gyökereznek, és valószínűleg még nem értük el azt a pontot, ahol késő bármit cselekedni. Viszont ha sokan aggódnak a társadalom káoszba hullásáért, és közben ahelyett, hogy jó célokat támogatnának, inkább a saját kis köreik bebiztosításán fáradoznak, a katasztrófapróféciák könnyebben válhatnak önbeteljesítővé.

Arról nem is beszélve, hogy akármennyi befektetés kevésnek bizonyulhat egy igazi kataklizma esetén, számolni kell ugyanis azzal, hogy más emberek segítsége nélkül a világ pénze sem lesz elég a kijutáshoz vagy hosszabb távú túléléshez. Oké, hogy vettem egy magánrepülőt, de ki fogja vezetni? És mi lesz az ő családjával? És a katonáéval, aki a privát rakétasilómat védi, vagy az orvoséval, akit leköltöztetnék magammal? Hány évig bírnánk ki a föld alatt, érdemes egyáltalán így élni? Ehhez hasonló kérdések tömegével merülnek fel, ha egy valós világvége-szituációt vizionálunk, és nincs rájuk megnyugtató válasz.

Az viszont biztos, hogy a témában végzett kutatások és a tapasztalatok egyöntetűen arra utalnak, közösségben jobb esélyeink vannak a túlélésre – ez legalább némi vigaszt jelent az anyagilag kevésbé eleresztett, de nagy szociális hálóval rendelkezőknek is.