Egyre több a halálos munkabaleset

D ATI20140306008
2017.08.23. 11:57 Módosítva: 2017.08.23. 12:55

Enyhén csökkent a munkabalesetek száma, ezen belül a halálos kimenetelűeké viszont meglehetősen nagyot ugrott – derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium munkafelügyeleti főosztályának jelentéseiből

Idén az első fél évben, három napnál hosszabb időre 9969-en váltak munkaképtelenné baleset miatt, szemben az egy évvel korábbi 10 276-tal. De eközben a halálos munkabalesetek száma a 2016 első hat hónapjában mért 36-ról 45-re emelkedett. A munkavédelmi hatóság megállapításai szerint 

a dolgozók 31,1 százalékát súlyos szabálytalanságok mellett foglalkoztatják. 

Ebből a szempontból enyhe romlás volt megfigyelhető, egy évvel korábban mindössze 30,1 százalék volt ez az arány. 

A munkáltatói mulasztások 7,35 százaléka a villamosbiztonsági hiányosságokból, 7,13 százaléka pedig a nem megfelelő munkaeszközök biztosításából adódott. A veszélyes anyagok alkalmazásából eredő kockázatok becslésével, értékelésével kapcsolatos szabályok megszegése és a munkavédelmi ismeretek hiánya is gyakran előfordult.

Az ágazatok közül a gépipar volt a leginkább balesetveszélyes: a január-júliusi időszakban itt 2044 munkabaleset történt. A feldolgozóiparban 1752, a szállítás, raktározás, posta, távközlés területén dolgozók körében pedig 1357 esetet regisztráltak, utóbbiak közül 11 halálos kimenetelű volt. Az építőiparban és a mezőgazdaságban 320, illetve 256 munkabaleset történt az év első hat hónapjában, ezek közül 11, illetve 7 volt halálos kimenetelű.

A legtöbb, 1766 baleset Budapesten történt, majd Pest megye következik a sorban 738 és Fejér megye 689 balesettel. A legkevesebb baleset Tolna és Nógrád megyében fordult elő, 142, illetve 200. A balesetek közül több mint 3400 a 250 munkavállalónál kevesebb alkalmazottat foglalkoztató vállalatoknál történt. A leginkább érintett korcsoport a 35-44 éveseké, a 9969 munkabalesetből 2476 ehhez a korosztályhoz köthető.

A felügyeleti szervek az év első hat hónapjában több mint 55 millió forint munkavédelmi és 250 ezer forint eljárási bírságot szabtak ki.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport