Brutális pusztítást okoz a globális homokláz

Elapadó folyómedrek, lerombolt tengerpartok, kifosztott tengerfenék, a vízi élővilág pusztulása, őshonos fajok kihalása, invazív fajok terjedése, a halászat és a mezőgazdaság tönkretétele, a természeti katasztrófák hatásainak felerősödése és végső soron az emberi élet ellehetetlenítése bizonyos helyeken – nem, ez nem (csak) az éghajlatváltozás bűnlajstroma, és nem is valami béna katasztrófafilm sztorija. 

Hanem a 21. századi homokláz egyes valós és potenciális környezeti hatásai a téma kutatói szerint. A homok ugyanis jelenleg a legnagyobb tömegben kitermelt természeti erőforrás a világon, több homokot „bányásznak”, mint olajat, szenet vagy bármi mást. Ahogy pedig a homok iránti kereslet brutálisan nő, a homoklázból profitálni vágyók egyre messzebbre és mélyebbre hajlandóak elmenni az újabb lelőhelyekért. Ez pedig a világ kevésbé szerencsés helyein beláthatatlan környezetrombolást okoz.

Arról korábban részletesen is írtunk, hogy a homok meglepő módon a víz után a második legkeresettebb természeti erőforrás jelenleg a világon, és a 21. században a kereslet növekedésével és a kínálat szűkösségével egyre fontosabb lesz majd, úgy gazdaságilag, mind politikailag. De a jelek szerint nemcsak gazdaságilag, hanem környezetvédelmi szempontból is egyre fontosabb témává válik majd a homok, ha az egyelőre csak kisebb közösségeket érintő ökológiai hatások felerősödnek.

Nincs homok, nincs víz

A homoklázat elsősorban az hajtja, hogy homok nélkül nincs beton, se üveg, beton és üveg nélkül pedig elég nehéz építkezni. Márpedig Kínában és a Közel-Keleten mostanában elég sokat építkeznek, amihez elég sok homok kell. 1900 és 2010 között 23-szorosára nőtt az építési céllal kitermelt nyersanyagok volumene; az építőanyagoknak pedig, bármennyire is furcsának tűnik, a mai napig mintegy háromnegyede homok. De emellett kismillió más helyen is elengedhetetlen anyagról van szó, például a fogkrémben, okostelefonok kijelzőjében vagy olajkutakban is megtalálható. 

Viszont nem minden homok egyenlő, és ez a fő gond. Ugyan elég kézenfekvő dolog lenne szépen elhordani a sivatagokban nagyjából végtelen mennyiségben jelen lévő anyagot, a sivatagi homok sajnos túl finom szemcséjű, ezért ebből nem lesz se cement, se fogkrém. Az ipari felhasználásra alkalmas homok jellemzően a tengerpartokon és folyómedrekben terem, pont ezért viszont a homokláz miatt ezek a helyek egyre nagyobb veszélyben vannak.

Az elharapódzó ipari homokbányászat pedig a BBC cikke szerint egyes helyeken 

Kenyában néztek utána a féktelen homokkitermelés környezeti hatásainak, ahol az ökoszisztéma rombolásának egy különösen brutális példáját találták. Az ország déli részén lévő Makueni megyében az emberek korábban a folyómedrek homokjába fúrt kvázi kutakból nyertek ki vizet: a homok az esős évszakban megkötötte a vizet, amely így felszín alatt megmaradt a szárazság idejére is. Mára azonban a homokot elhordták, a mederben pedig nem maradt más, csak kőzet. A kőzet viszont nem köt meg semmit, így az esős évszak csapadéka gyakorlatilag elszökik, a szárazságban pedig nincs honnan vizet szerezni. 

A dolog olyannyira látványos, hogy egyes helyeken tíz méterrel csökkent a meder szintje. Néhány év alatt sok évtized hordalékát hordták el, hogy aztán az ország többi részén infrastruktúrát, utakat és vasutat építsenek belőle. Amikor pedig a helyi rendőrség megpróbált fellépni a dolog ellen, egész egyszerűen lenyilazták az illegális homokbányászatot megfékezni próbáló járőrt. Eltökéltségük nyomatékosítása végett a koponyáját szétzúzták és össze is vagdosták.

Világszerte probléma

De ez csak egy a sok hasonló mikrosztori közül, amelyekből egy, a Science című mértékadó tudományos magazinban szeptember elején megjelent cikk egy egész csokrot közöl. Eszerint a féktelen homokbányászat 

• Indiában a gangeszi folyamidelfin és a ganeszi gaviál (krokodil) részben a homokbányászat okozta környezeti változások miatt kerül a kihalás szélére, Brazília délkeleti részén a mocsári élővilág pusztul, amiért elszívják alóla a homokot.
• A homokkal együtt természetesen sok minden mást is kibányásznak és elszállítanak a világ távoli részeire. Így például az egyik legagresszívabb édesvízi invazív faj, a nagy kosárkagyló globális terjeszkedésében is nagy szerepe volt a homokkereskedelemnek.
• A Mekong-deltában, Délkelet-Ázsia legfontosabb mezőgazdasági területén a folyómederből való illegális homokbányászat miatt egyre több sós víz kerül vissza folyóba a torkolatnál a száraz évszak során. Emiatt egyre több ültetvény szikesedik el a térségben, és a vízellátásban is problémákat okoz a sós víz visszafolyása.
• Hasonló a helyzet Srí Lankán, ahol a folyókba betörő só szintén fenyegeti az ivóvízellátást, másfelől az mezőgazdaságot is – a megfelelő öntözővíz hiánya miatt számos haszonnövény, például a kókusz, tea vagy kaucsuk terméshozama jelentősen visszaesett.
• Srí Lankán a homokbányászat okozta partrombolás felerősítette a 2004-es indiai-óceáni cunami pusztítását is. Ironikus módon viszont a cunami utáni újjáépítés tovább fokozta a homok iránti keresletet.
• A homok elhordása pedig önmagában is növeli a katasztrófák, elsősorban a földcsuszamlások és árvizek esélyét. Vietnamban nemrégiben pont ezért kellett 1200 családot elköltöztetni.
• De közegészségügyi kockázatok is bőven vannak. A homokkitermeléssel sok helyen nagyobb pocsolyák, állóvizű medencék jönnek létre a folyómedrekben. Ezek a pocsolyák pedig kitűnő szaporodási területet jelentenek a maláriát terjesztő szúnyogoknak is. Iránban és Nyugat-Afrikában is kimutatták a homokkitermelés indirekt hatását a járványok terjesztésében.

És ez vélhetően csak a jéghegy csúcsa. Mivel a homokkitermelés csak az utóbbi években pörgött föl ilyen mértékben, egyelőre sok helyen még nem kutatják megfelelően a hatásait. Vélhetően világszerte még kismillió hasonló gondot okoz a talaj elhordása, csak nem kapott még nagyobb publicitást minden történet.

A közhomoklegelők tragédiája

Bár ezek egyelőre lokális bajok, pont elég van már belőlük ahhoz, hogy a homokkitermelés  problémái már messze nem csak egy-egy kisebb közösség bajai. A Science-cikk szerzői szerint komolyabb nemzetközi szabályozás nélkül a homokpiacon is lejátszódhat a közlegelők tragédiája, azaz az egyéni önzés miatt a végén mindenki rosszabbul jár.

A szabályozás viszont nem mindig egyszerű.

1. Egyfelől a homok relatíve egyszerűen kitermelhető, miközben a homokhoz való hozzáférés korlátozása a legtöbb helyen rendkívül problémás. Hiszen a tengerpartot, folyókat nyilván nem lehet hermetikusan elzárni a homokásók elől.
2. Másfelől a szigor sem feltétlenül a legjobb eszköz: sok országban ugyan exporttilalom van érvényben és nagyon keményen fogják a kitermelést is, azonban ez máshol, ahol a hatóságok kevésbé hajlandóak vagy képesek kezelni a problémát, még nagyobb pusztítást eredményez. Pont ezért is kéne valamilyen szinten összehangolni a dolgot. Jellemző, hogy a fejlett világban a helyi tiltakozások miatt a felügyelt ipari kitermelés is akadályokba ütközik, a harmadik világban viszont mindenki hordja a homokot, aki éri.
3. Az összehangolás viszont azért is problémás, mert a homokkitermelés pozitív és negatív következményei egymástól nagyon messze, nagyon eltérő vagyoni helyzetű helyeken történnek. Ahogy a haszonélvezők is jellemzően erősebb érdekérvényesítési képességű emberek, mind a károk elszenvedői. Hiszen a dubajiak vagy a kínaiak nem akarnak majd kevesebb felhőkarcolót építeni csak azért, mert Vietnamban ettől szikesedik a talaj.

Globális kereskedelem, lokális problémák

De sok helyen eleve nem is ilyen fekete-fehér a helyzet. A BBC afrikai riportja szerint például az érintett kenyai területen nem is nagyon van más biznisz, mint a homokkitermelés, ezért sokak számára a folyómeder elhordása jelenti az egyetlen biztos bevételi forrást. Amivel viszont pont saját közösségük vízhez jutását lehetetlenítik el. Máshol viszont a szervezett bűnözés telepedik rá az iparra, Indiában például a homokmaffia az egyik legnagyobb és legveszélyesebb bűnszervezet. 

A piac tágulására jellemző, hogy míg 1990-ben még nem érte meg gazdaságilag 50 kilométernél többet utaztatni a homokot, addig manapság Dubajba például Ausztráliából szállítják az építkezésekre, ami sok százszor 50 kilométernyi távolság. Nem csoda, hogy sokan vannak, akik rátelepedtek a bizniszre.

Viszont hiába virágzik az ipar, egyelőre igazából azt se nagyon tudni, hogy pontosan mekkora a kitermelés, mennyi homok termelődik újra, és eleve mekkora „homoktartaléka” van az emberiségnek jelenleg. A sok illegális kitermelés miatt egyelőre a probléma teljes mérete sem ismert. Jellemző, hogy Kambodzsa statisztikái 2007 és 2015 között 3 millió tonnás homokexportot mutattak. Az ENSZ kereskedelmi adatbázisában viszont Szingapúr 70 millió tonnás importot jelentett le Kambodzsából. A 67 millió tonnás különbség piaci értéke 750 millió dollár.

Eközben viszont a homokot a legtöbb helyen még mindig mint kvázi végtelen és megújuló erőforrást kezelik, holott ma már egyre többen riogatnak azzal, hogy valójában egyre kevesebb van belőle. Lokálisan már valóban probléma a homokhiány, és ha így megy tovább, akkor a természeti és társadalmi károk csak nőni fognak.