30 százalékot is dobhat a lakás árán a kötöttpálya
Az elővárosi kötöttpályás közlekedés lakásárakra gyakorolt hatásait vizsgálta az aktuális FHB Lakásárindex. Az eredmények azt mutatják, hogy a kötöttpályás közlekedés pozitív hatással van az adott vonal által érintett területek lakáspiacára. Azokban az esetben, ahol a közlekedési idő jelentősen lerövidül illetve korlátozott az egyéb közlekedési alternatívák száma, a felár nagyobb.
Az FHB több vonal esetében is összevetette a közvetlen vasúti kapcsolattal rendelkező és nem rendelkező települések ingatlanárait, és egyértelmű összefüggést talált a kapcsolat és a magasabb átlagárak közt. Kifejezetten nagyok a különbségek a Győr-Budapest vasútvonal esetében, különösen a válság vége óta: a 2014-2016-as tranzakciók alapján számolt medián fajlagos árak a vasúti kapcsolattal rendelkező települések esetében 35 százalékkal magasabbak voltak.
A győri vonalhoz hasonló eredmények jöttek ki a Székesfehérvár-Budapest közötti vasúti vonal esetében is, ahol 2015-2016-ban 25 százalék körül mozgott a különbség a vasúti kapcsolattal rendelkező illetve nem rendelkező települések árai közt.
Nem csak a vonatra, de a HÉV-vonalakra is igaz az összefüggés. A XVI. és a XVII. kerületek árazási különbségeiből tisztán látszik a kötöttpálya (jelen esetben a 8-as HÉV) előnye, a 2008 és 2016 közötti időszakban a HÉV mentén fekvő XVI. kerület árprémiuma átlagosan 28 százalékot tett ki.
A metróvonalaknak szintén van árfelhúzó hatása az FHB elemzése szerint, igaz, ez kevésbé jelentős, mint a fenti két példában. A XIX. és XX. kerület összehasonlításából látszik, hogy az ezredforduló környékén előbbi drágább volt, mint utóbbi, de aztán a lakásfejlesztések beindulásával a XX. kerületi árak beérték, majd lehagyták a szomszédos kerületet. Ennek hátterében tehát nem a kerület hirtelen felértékelődése áll, hanem a tranzakciókon belül az újlakások magas aránya húzta fel az átlagos fajlagos árakat.
A válság a XX. kerület számára jelentősebb visszaesést hozott, így a XIX. kerület árprémiuma ismét növekedésnek indult. Míg 2012-ben a tipikus fajlagos árak ismét hasonló szinten mozogtak a két kerületben, 2013-ben már közel 3 százalékos különbség volt kimutatható, míg 2015-2016-ban már 10 százalékkal drágább volt a XIX. kerület, amelyen átmegy a 3-as metró.