Gyorskölcsön Grúziából

2017.09.29. 06:54
A rövid futamidejű és kis összegű gyorskölcsönök szegmensébe szeretne belépni a hamarosan induló MikroCredit Zrt. A cég mögött grúz üzleti körök sejlenek fel. Rogán Antal és Habony Árpád barátaira gondol? Nem téved!

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) engedélyezte a MikroCredit Zrt. megalapítását és működtetését.

A grúz hátterű cég tulajdonosa a Tbilisziben bejegyzett Hungarian Georgian Investments Co.

A társaságról elsőként a HVG adott tájékoztatást eheti számában. A lapnak nyilatkozó kommunikációs szakember minden hazai összehasonlítástól óvott, mi mégis ezt fogjuk tenni, részben a piacon általunk fellelt információk, részben a grúzok eddigi európai tevékenységéből kiindulva.

Zurab és Shabtai

A MikroCredit két grúz üzletember sztorija, igaz egyikük már régóta Magyarországon él. Az ötlet állítólag a felügyelő bizottság elnökétől, Zurab Davlianidzétől származik, aki ebben a hitelezői csoportban láthatóan fontos ember, úgy tudjuk benne lehet a MikroCredit mögött álló cég grúz tulajdonosi ágában is, igaz ez a szakmai vonal csak kisebbségi részvényes. Davlianidze már közel két évvel ezelőtt eljött Magyarországra a hitelezési ötletével, és

volt annyi helyismerete, hogy a legismertebb magyarországi grúz üzletembert, a részben izraeli kötődésű Shabtai (Sabi) Michaelit kereste meg.
Habony Árpád és Shabtai Michaeli
Habony Árpád és Shabtai Michaeli

Kifli, kötvény

Ne maradjon le semmiről!

Az ő neve sokféle politika-közeli és zavaros történetből lehet ismerős, ráadásul Sabinak nagyon sok pénze is van. A Shabtai - Gagel grúz - izraeli üzleti körnek köze van a metróaluljárókban működő Princess Pékségekhez, a BKV-val kapcsolatos ingatlan-ügyletekhez, de a Heti Válasz sokszor írt a különböző offshore-hátterű letelepedési kötvény cégekhez fűződő kapcsolatairól is.

Nincsen róla bizonyítékunk, de nem zárnánk ki, hogy a MikroCredit tulajdonosában, vagyis a Hungarian Georgian Investments Co-ban ő maga lenne a „magyar” szál, mi ugyanis más magyart nem azonosítottunk, miközben tájékozódtunk. Róla viszont azt rebesgették a piacon, hogy meghatározó ember, vélhetően tulajdonos, sőt akár kezdeti finanszírozó is lesz ebben a történetben. Ha beindul a hitelezés, a jövőben majd vélhetően banki partnerre is szükség lesz.

MiniCredit

Bankká válhat

A MikroCredit viszonylag alacsony, 60 millió forintos alaptőkével indul, ami azért elegendő, mert a MikroCredit nem bank, hanem rövid távú pénzügyi kölcsönöket nyújtó pénzügyi vállalkozás. Elvileg, ha bejön a business, nem elképzelhetetlen, hogy az indulás után a társaság bankká alakul.

A mikrokölcsönöket nyújtó grúz vállalkozások léte nem ismeretlen Európában. Grúziában, Lengyelországban, Lettországban és Észtországban is létezik már ilyen, leginkább MiniCredit néven. Az ő üzleti modelljükből indulunk ki. Elsőként szerettük volna megtudni, hogy nálunk miért lesz más az elnevezés, de a már megbeszélt személyes találkozót a MikroCredit vezetői a találkozó előtti este végül lemondták, mondván vezetőiknek „tovább kellett repülniük”, így minden itt következő információt piaci forrásokból szedtünk össze.

A Provident alá

Azt hallottuk, hogy a gyorskölcsönök modellje nagyon egyszerű lesz, a MikroCredit azzal különbözteti majd meg magát a nagy, több ezer fős versenytárstól, a Providenttől, hogy mind hitelezési összegben, mind futamidőben jelentősen alá megy a nagy testvérnek.

Valami ilyesmi lesz várhatóan az ügyfelek felé az ajánlat:

ha szükséged van 30-45 napra 30-50 ezer forintra, akkor igényeld ezt online! Elküldjük a bankszámládra, vagy felveheted a legközelebbi postahivatalban."

Félreértés ne essék, a MiniCredit-ek, ahogy vélhetően majd a MikroCredit korántsem a rossz fizetőképességű ügyfelekre szakosodik, nem azokra, akik „listások” lennének, hanem azokra, akiknek például két fizetés folyósítása között kell egy kis áthidaló kölcsön.

A THM a para

Minden ilyen gyorskölcsön rákfenéje a THM (teljes hiteldíj mutató) plafon, állítólag most éppen Grúziában is szigorítanak a szabályozáson, de ezt minden szolgáltató megoldja valahogy, valamilyen kényelmi díj, vagy szupergyors bírálati díj segíthet olyan költségelemet beiktatni a rendszerbe, amely hivatalosan nem a hitelhez kapcsolódik, pedig természetesen dehogyisnem.

Arról nincsen információnk, hogy a MikroCredit miként áll a felkészüléssel, van-e már emberanyaga, informatikai rendszere, GIRO-bekötése, mindenesetre a felügyeleti engedély fontos mérföldkő az induláshoz. A HVG rövid cikkét tudjuk alapul venni, eszerint 2018 elején indulhat a folyósítás.

Helyszínek, személyek

És akkor jöjjenek az izgalmas személyi összefonódások! A MikroCredit a Szabadság téren van bejegyezve a Bankcenterben, ugyanabban az épületben, ahol a legnagyobb grúz kereskedelmi bank, a Bank of Georgia budapesti képviselete, vagyis éppen szemben az MNB-vel.

A MikroCredit első igazgatósági elnöke egy bizonyos Varlami (Vato) Rekhiasvili, a Bank of Georgiát pedig Irakli Rekhiasvili képviseli Budapesten.

Gellérthegyi lakcímük, édesanyjuk neve megegyezik, vagyis testvérekről van szó. Bármennyire is adná magát ezek után, hogy a két társaság, vagyis a Bank of Georgia és a MikroCredit valamilyen üzleti, például refinanszírozási szerződésben áll egymástól, azt hallottuk a piacon, hogy egyelőre semmilyen módon nincs kapcsolat a két társaság között.

Ideiglenes csapat

Úgy tudjuk, hogy az a sok név, akiket most a cégregiszterben látni lehet, teljesen lényegtelen, mert valójában

már a Magyar Nemzeti Banknál vannak engedélyeztetés alatt a jövő tényleges vezetői.

Az eredeti képviselők közül a már említett Rekhiasvili mellett a cégregiszter szerint két magyar, Győry Judit és Szász Balázs voltak jogosultak együttesen jegyezni a céget, ők számunkra nem ismertek, a HVG utóbbiról megemlíti, hogy már dolgozott egy grúz érdekeltségnél.

A kezdeti felügyelőbizottságban is helyet foglal még egy magyar, Hall Krisztián, aki akár izgalmas is lehetne, mert eddig elsősorban Garancsi István befektetései körül bukkant fel, ám Garancsi környezetéből arról hallottunk, hogy az üzletembernek semmi köze ehhez a céghez.

Jön Sárközi

Az Index úgy tudja, hogy a társaságot valójában hamarosan egy Sárközi Zoltán nevű hitelezési szakember fogja vezetni, aki például a Santander Consumer Finance nevű társaságnál dolgozott. Cserélődni fognak a további igazgatósági tagok is, a tulajdonos képviselőjeként új grúz szakember is érkezik a társasághoz.

A MikroCredit mindenesetre indulhatott volna gyorsabban is, bár a felsorolt személynevekből arra lehetne következtetni, hogy a grúz-magyar csapatnak túlságosan nem kellett adminisztratív akadályokkal megküzdenie, de mi azt hallottuk, hogy ez nem így volt. A reméltnél sokkal lassabban jött össze a működési engedély, ráadásul az MNB alaposan behatárolta a kialakítható terméket.

Sabi lobbiereje kevésnek bizonyult, inkább a Deloitte sziszifuszi munkájára volt szükség.

A Deloitte egyébként úgy is benne van a projektben, hogy a különböző grúzokat jellemzően a big four tanácsadó cég ügyvédi irodája képviseli ma is.

Aulich utca

A MikroCredit hivatalos képviselői itthon kevésbé ismertek, de a cikkünkben említett egyéb grúzok ismerősek lehetnek olvasóinknak. Shabtai Michaeli és Irakli Rekhiasvili, aki egykoron grúz gazdasági miniszter is volt, például rajta voltak azon az Aulich utcában készült videofelvételen is, amikor Kertész Balázs ügyvéd (ő Rogán Antal miniszter hű bizalmasa), irodájának is helyt adó ház előtt több neves grúz ember bizonyos üzleti lehetőségekről beszélgetnek. A nevezetteken túl még egy volt grúz miniszterelnök, Nika Gilauri is a kedélyesen beszélgető grúzok között volt.