A Magyar Posta, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) felkészült a karácsony előtti nagyobb csomagforgalomra és vámügyintézésre, az online vásárlók figyelmét pedig felhívják a földrajzi elhelyezkedéstől függő, eltérő szállítási időkre és vámszabályokra – írja az MTI.
Majtényi Kálmán, a Magyar Posta vezérigazgató-helyettese keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a tapasztalatok szerint
- a karácsony előtti két hónapban megemelkedik,
- az ünnep előtti négy-öt hétben pedig megduplázódik a napi átlagos csomagforgalom.
A Posta éppen ezért megnövelt logisztikai kapacitással, létszámbővítéssel, szükség esetén rendkívüli kézbesítési napok bevezetésével, 12 nagyvárosban ünnepi csomagponti kézbesítéssel, a 10 legnagyobb forgalmú csomagautomatánál pedig rekeszbővítéssel készül a kiemelt időszakra.
Az online vásárlóknak is adott tanácsot, mint mondta, az internetes rendelések szállítási ideje leginkább attól függ, honnan rendelik. A karácsonyi forgalomban a távol-keleti országokból megrendelt áruk átfutási ideje 6-8 hét is lehet, ha ingyenes szállítással érkezik, míg az Európai Unióból ez az idő jellemzően 1-2 hét.
Hozzátette ugyanakkor azt is, hogy külföldi rendeléseknél csökkenteni lehet a szállítási időt, ha nem az ingyenes szállítást, hanem valamelyik csomagszolgáltatást választják a vásárlók. Ezzel egyébként a vámellenőrzés is nagyobb eséllyel kerülhető el, és igény szerint a csomag is nyomon követhető, így kiszámíthatóbb lesz az érkezése.
Teleki József, a NAV repülőtéri igazgatója többek közt arra hívta fel a figyelmet, hogy az Európai Unión kívülről érkező, vámköteles csomagoknál vámkezelés szükséges, amit gyorsíthat, ha a csomagon szerepel az áru pontos megnevezése és értéke. Az internetes vásárlással kapcsolatban az érdeklődők ezen a linken részletesen tájékozódhatnak.