Nagyon jó bőrben van a régió, csak a politika el ne rontsa

Néha nem árt egy kicsit hátrébb húzódni, és a kelet-közép-európai térség gazdaságát kicsit kívülről, vagy kicsit felülről megvizsgálni. Mi ugyanis nagyon benne vagyunk a mindennapokban, a gyors hatású hírekben, de vajon hogy lát minket az, akit kevésbé hajtanak a hitviták? Hova jutottunk az elmúlt évtizedben, merre van az előre?

Szerencsére mostanában ebből a semlegesebb megközelítésből is árad a „minden nagyon szép, minden nagyon jó” hangulat. 

Lendületben

A kelet-közép-európai országok gazdaságai és a térségben aktív bankcsoportok valóban csupa javuló adatról, mutatóról számolhatnak be mostanában. Ezek:

• lendületes gazdasági növekedés,
• kordában tartott költségvetések,
• alacsony munkanélküliség,
• olyan bérnövekedés, amely eddig még nem csapott át inflációba,
• a bankszektorban javuló jövedelmezőség,
• stabilabb tőkemegfelelés,
• a nemteljesítő hitelek arányának süllyedése.

Ezen trendeket látva, nem csoda, hogy Johann Strobl, a Raiffeisen Bank International (RBI) vezérigazgatója is nagyon pozitív jövőképet vázolt egy szűkkörű háttérbeszélgetésen. Az osztrák központú, de ezen kívül 14 további kelet-közép-európai országban is aktív RBI vezére szerint a gazdasági növekedési adatok ugyanis nem csak kiválóak, de a növekedés egyelőre fenntarthatónak tűnik.

Magyar prognózis

Az optimizmust jelzi, hogy

ami a piaci előrejelzéshez képest magasabb adat, igaz a hivatalosnak tekinthető magyar prognózistól (4,1 százalék) azért még így is elmarad.

Ami viszont figyelmeztető lehet, hogy a bérnövekedés (Romániával egyetemben) nálunk a legintenzívebb, ebből könnyen lehet infláció. Ha pedig így lesz, akkor bármennyire is elkötelezett a Magyar Nemzeti Bank az alacsony alapkamat (jelenleg 0,9 százalék) mellett, az aligha lesz tartható.

Ez egyébként nem magyar jelenség pusztán, más központi bankoknál már hamarabb megérkezhet a szigorítási hullám.

10 hosszú év 

Andreas Schwabe vezető közgazdász arra is rámutatott, hogy az elmúlt tíz évben, vagyis a 2007-2017-es időszakban a térség legtöbb országa már elérte a 100 százalékos bázist. Ez azt jelenti, hogy 2017-ben a legtöbb ország már hozza a válság előtti utolsó békeév gazdasági teljesítményét.

A számokban azért így is jelentős különbségek látszanak. A lengyel GDP már 40 százalékkal magasabb, mint volt 2007-ben. Emlékezhetünk, a lengyelek még a horrorévben, vagyis 2009-ben is nőttek, akkor erre egész Európában egyedül ők voltak képesek.

A szlovákok és a románok is nagyot nőttek, sőt a román 5-6 százalékos gazdasági bővülést már kifejezetten veszélyesnek, túlhevülésre esélyesnek ítélte a szakember.

Mi inkább döcögtünk

Magyarországon ez a tízéves összesített növekedés nem érte el a tíz százalékot, ami legfeljebb a középmezőnyhöz volt elég, de az biztató lehet, hogy az idei évben már a legjobbak között vagyunk.

Két olyan sereghajtó ország van már csak, amelyik még a bázis alatt toporog, így az öt éven át recesszióban sínylődő Horvátország és a háborúval, országszakadással sújtott Ukrajna.

Bázis alatti országok egyébként Európa gazdagabb, nyugati felében bőven vannak, például a gazdasági problémákkal, bankválságokkal terhelt Olaszország sem érte még utol magát.

Osztrák remények

Az osztrákoknak mindig az a fontos, hogy az ország hogyan hasít a németekhez képest (ahogy Andreas Schwabe megjegyezte, azt nem gondolja, hogy a németeknek is ez lenne a meghatározó összehasonlítás).

A versengés eredménye érdekes: 2008 előtt az osztrákok egy évtizeden át jobban jöttek ki az állandó összehasonlításból, de a válság óta egy újabb évtizedben már a németek nyertek.

Tapasztalatom szerint az osztrák bankszektor aktorai némi összefüggést látnak a lassabb évek és az osztrák politikai térképet ebben az időszakban meghatározó néppárti-szociáldemokrata nagykoalíció tevékenysége között, éppen ezért a friss politikai választások eredményét látva, most reménykedőek (vélhetően a választásokat megnyerő néppárti Sebastian Kurz nem folytatja a közös kormányzást.)

Konvergencia

Bár a gazdasági növekedés, a felzárkózás adatai egyelőre azt mutatják, hogy Európa legszegényebb államai,

elég vontatottan zárkóznának fel, de Johann Strobl jó döntésnek tartja azt a bátorságot, hogy a Raiffeisen – a regionális bankok közül egyedüliként – ezeken a piacokon kívétel nélkül megjelent. Ha a helyi kollégák lokális ismereteikre alapozva nem futnak bele a nagy pofonokba, akkor az úttörők nagyon jól járhatnak a korai megjelenéssel.

És a kockázatok

Bár a a bankszektor tőkearányos megtérülése végre elfogadható, 15 százalék körüli szinten van, ráadásul a korábban rémesen magas nemteljesítő hitelek aránya is szépen csökken (Magyarországon 6 százalék), de azért a bankok nem dőlhetnek hátra.

Ezek a főbb kihívások:

• az alacsony kamatkörnyezetben az eredményesség limitált, ezért még mindig költségcsökkentésekre van szükség,
• a térségre (különösen Magyarországra) jellemző bérnövekedés már inflációs veszélyeket hordoz magában,
• a fintech-cégek kihívása miatt újra kell gondolni az internetes stratégiát (az RBI például teljesen elengedte a korábbi Zuno elnevezésű önálló internetbankjának ötletét.

Az igazi kockázat azonban nem a bankrendszer, hanem a globális nagypolitika hordozza. Johann Strobl szerint a legfőbb globális és regionális kockázatok:

• az EU és Oroszország gazdasági szankciókkal terhelt kapcsolatrendszere, szankciókat ugyanis mindig könnyebb meghozni, mint aztán visszavonni,
• az Egyesült Államok és Észak-Korea éles, katonai lépésekkel is fenyegető konfliktusa,
• a Brexit,
• a populizmus növekedése, amely a térségünket is fenyegeti, bár eddig azért érdemi veszélyt nem jelentett a nemzetgazdaságokra.