A legnagyobb offshore-károsultak egyike vagyunk

A Paradise-iratok alapján újabb részletek derültek ki arról, hogy a globális 1 százalék milyen módon optimalizálja az adózását. Az ügyben már egy csomó érintett van, többek között az angol királynőről, Soros Györgyről, Bonóról, Donald Trump és Justin Trudeau köreiről, a magyar svájci nagykövetről is kiderült, hogy valahogy érintettek az offshore-ozásban, de olyan globális nagyvállalatok nevei is előkerültek, mint a Nike, az Apple vagy a Glencore.

A Paradise-iratokat a német Süddeutsche Zeitung napilap szerezte meg, feldolgozásukban pedig az Oknyomozó Újságírók Nemzetközi Konzorciuma (ICIJ) szervezet is részt vett, a Guardian, a BBC, és a New York Times bevonásával. Ezekről a részletekről folyamatosan beszámolunk – cikkeinket a témában itt találja –, azonban most nem erről lesz szó, hanem arról az összefüggésről, amiről Leonid Bershidsky, a Bloomberg publicistája írt nemrég.

A Paradise-iratok alapján ugyanis jól látható, hogy a globális offshore-struktúra hatása kettős: a gazdagabb országok multinacionális cégei sokkal kevesebb adót fizetnek így arányaiban, mint a kisebb versenytársaik, miközben a fejlődő vagy épp stagnáló szegényebb országok elitjei az otthon hiányzó, magántulajdonra vonatkozó jogbiztonságot tudják így kompenzálni, miközben persze arányaiban sokkal kevesebb adót fizetnek így, mint a kevésbé tehetős honfitársaik.

Majdnem mi bukjuk vele a legtöbbet

Gabriel Zucman, a téma egyik legmenőbb kutatója az utóbbi hónapokban több érdekes tanulmányt is megjelentett: ebben a cikkben főleg az ő és kutatótársai munkája alapján fogjuk bemutatni a Bershidsky által leírt folyamatot. Kezdjük egy nagyon látványos ábrával, amit Zucman nemrég mutatott be egy előadásán.

Ezen az látszik, hogy Zucmanék becslései alapján az egyes európai országokban a társasági adó mekkora aránya esik ki annak következtében, hogy a nagy cégek adóparadicsomokban adóznak.

Az ábra alapján az is látható, hogy Németország veszti el a legtöbb társasági adót, körülbelül a potenciális bevételeinek egyharmadát. Az offshore-károsultak sorában Magyarország is eléggé elől végzett, konkrétan a harmadik helyet csíptük meg a 2010 és 2015 közötti időszakra vonatkozó becslés alapján.

Mindez azért is érdekes, mert alapvetően az figyelhető meg, hogy minél magasabb a társasági adóráta, annál nagyobb egy adott országban az offshore-ba könyvelt, de országon belül termelt profit aránya. Az ábrán viszont látszik, hogy Magyarországon annak ellenére esik ki a potenciálisan beszedhető társasági adó csaknem negyede, hogy már a 2010 és 2015 közötti időszakra vonatkozó átlagos társasági adóráta is csaknem a legalacsonyabb volt a vizsgált országok között (2017-re a 9 százalékos társasági rátával pedig nálunk lett a legalacsonyabb tao-ráta az EU-ban).

Zucman kutatásai alapján a globális profitok 16,9 százalékát realizálják multinacionális vállalatok és ennek profitnak 2015-ben a 45 százaléka -  600 milliárd eurónyi nyereség - után adóztak adóparadicsomokban. A közgazdászok becslései alapján emiatt

Az adóelkerülés nem egyenlő az adócsalással, vagyis azzal, amikor cégek nem fizetik be az adót, ami be kéne fizetniük. Optimalizációt jelent, ami többnyire legális, csak éppen nem túl igazságos, hiszen a nagyobb cégek arányosan kevesebb adót fizetnek, mint a kisebbek (a jelenségről itt írtunk részletesebben). 

Magyarországon is vehet olyan Nike-cuccot, ami után offshore-on keresztül adóznak

Arról, hogy a cégek pontosan mit csinálnak, amikor adót optimalizálnak, már korábban is lehetett tudni, de a konkrét ügymenetről most újabb részletek derültek ki. Vegyük például a Nike adóoptimalizását példának, amiről Zucmanék is írtak már, de most a Paradise-iratok alapján megint újabb részleteket ismerhettünk meg.

Mindez azért fontos, mert a hivatalos pénzügyi adatok alapján - amilyeneket például az Orbis nevű adatbázis tartalmaz, amit a közgazdászok a vámadatok mellett használni szoktak az offshore vizsgálatához - önmagában nem látszik, hogy a nagy cégek mennyi adót fizetnek.

Az ábrán ez a különbség látható: a piros oszlopok a Nike konszolidált profitjait jelzik, tehát azt a nyereséget, amit az anyacég realizál, a kék oszlopok pedig valós profitokat, tehát amiket az anyacég és a leányvállalatok együtt érnek el.

A Paradise-iratok alapján a Guardian szedte össze, hogy pontosan hogyan csökkenti az adóalapját a Nike onnantól kezdve, hogy a cég cipői kikerülnek a vietnami és indonéziai gyárakból, odáig hogy ezeket a cipőket megvesszük Magyarországon a boltban:

• A cipők a kelet-ázsiai gyárakból először Belgiumba kerülnek, a gigantikus méretű Laakdal logisztikai központba: az európai boltok innen rendelik a cipőket.
• Itt jön a csavar: amikor Londonban veszünk egy pár Nike-cipőt, azt gondolnánk, hogy azt a brit leányvállalattól, a Nike UK Ltd.-től vesszük, pedig valójában a holland Nike-nak fizetünk a cipőért.
• Magyarországon Biatorbányon, Dunakeszin és Polgárnál üzemeltet boltot a Nike Retail B.V., ami a Nike holland leányvállalata. Amikor ezekben a boltokban veszünk valamit, akkor az offshore-struktúrában működő holland cégtől vesszük a terméket. A többi magyar boltot általában partnercégek üzemeltetik, ezek tehát nem offshore-struktúrában adóznak.

Hollandia a Nike offshore adózási struktúrájának kulcsországa. 2005 és 2014 között a cég hatalmas pénzeket mozgatott át Bermudára a holland leányvállalatán keresztül. A bermudai leányvállalat, a Nike International Ltd. tulajdonolta a cég szellemi tulajdonjogait, és a holland leányvállalat úgy tette át a bermudai cégbe a pénzt, hogy ezekért a tulajdonjogokért fizetett. A Nike egyik leányvállalata tehát jogdíjakat fizetett a másik leányvállalatának a termékei után, ami lehetővé tette, hogy a profitot legálisan vigyék ki a rendkívül kedvező adórendszert biztosító Bermudára.

2014-ben viszont lejárt a Nike szerződése Hollandiával, ami alapján ez az egész konstrukció lehetséges volt. Ekkor jött létre a Nike Innovate CV, egy cég, aminek Hollandiában van a központja, de valójában nem igazán tartozik egyetlen állam joghatósága alá sem. A bermudai cég beleolvadt az új cégbe a szellemi tulajdonjogokkal együtt, de a holland állam a CV-k nyereségét nem adóztatja, csak a CV-k beltagjait. Ezek a beltagok több cégen keresztül az amerikai Nike-hoz tartoznak, és pont ez teszi lehetővé, hogy a cég megússza az adózást: az USA szerint ugyanis Hollandiának kéne beszednie a jogdíjak után az adót.

A Guardian cikke alapján a Nike ennek a bermudai és a holland CV-s megoldásnak köszönhetően

Ilyesmit persze nem csak a Nike csinál, hasonló struktúrában adózik egy csomó amerikai multi: az Uber kapcsán például korábban már írtunk a holland CV-s módszerről. Szintén megdöbbentő adat, de Zucman számításai tavaly az amerikai cégek által külföldön megtermelt minden hatodik dollárnyi profitot holland leányvállalatokon keresztül relalizáltak.

Emiatt nem is meglepő, hogy az új EU-s adóelkerülés-ellenes irányelv alapján Hollandiának 2021-ig meg kell szüntetnie ezt a kiskaput az adórendszerében, ami viszont rossz hír a holland államnak, ami - ahogy az ábrán is látszik - a nyolcvanas évek óta töretlenül növekvő offshore-profitokat egyre nagyobb részben fogadta be.

Az EU-s törekvés helyes, de valószínűleg  csak egy részproblémát oldalna meg. De akkor mi lehetne a megoldás az egész rendszer felszámolására? Zucman szerint az, ha a vállalatok az adott országban lebonyolított forgalmuk után fizetnének adót. Ezzel nagyjából 20 százalékkal lehetne az EU-ban és az USA-ban is növelni a társasági adóbevételeket.

A csóró országok szívják meg a legjobban

Mindez persze nehezen megvalósítható politikailag, hiszen az egyes államok jobban járnak amíg egy kisebb adóalapból jutnak több pénzhez, mintha egy nagyobb adóalapból kapnának kevesebbet. Ennek az összesített hatása egyébként az, hogy az államok összesítve folyamatosan csökkentik a társasági adó átlagos szintjét (az ábrán az USA esetében a szaggatott vonallal jelölt meredek esés a nyereségadó tervezett csökkentését jelzi).

Ezzel az egésszel persze a globális 1 százalék jár a legjobban, a szegényebb országok szegényebb állampolgárai pedig a legrosszabbul. Zucman becslései alapján ugyanis a szegényebb országok elitjei a fejlett gazdaságok vagyonos rétegeinél sokkal nagyobb arányban tartják offshore-ban a vagyonukat.

Zucman és szerzőtársai egy nemrég megjelent tanulmányokban úgy becsülték, hogy amíg a skandináv országokban nagyjából a gazdasági össztermék öt százaléka köt ki adóparadicsonomokban, ugyanez az arány a kontinentális Európában átlagosan 15 százalék, viszont az Oroszországban, Latin-Amerikában, vagy az Öböl-menti államok esetében már bőven 50 százalék felett van. De hasonlóan nagy probléma ez Afrikában, ahol a teljes vagyon nagyjából 30 százaléka van offshore-számlákra rejtve.

Az ábrán Oroszország példáján keresztül látszik, hogy mekkora jelentőségű ügyről van szó: Oroszországban a nyugati országokhoz képest a felső 0,01 százaléknak is brutális vagyona van, és ennek a vagyonnak jóval nagyobb részét is tartják adóparadicsomokban.

Ez az adat pedig arról mond el sokat, hogy ezekben az országokban milyen állapotok uralkodnak a jogállamiság szempontjából: a szegényebb országok elitjeinek vagyonát sokkal gyakrabban fenyegeti a politika általi einstand, mint a fejlett országok gazdagait. Az offshore-t így nem csak adóelkerülésre használják az elitek, hanem arra is, hogy ezen keresztül biztosítsák be magukat a vagyonuk lenyúlása ellen.

A Paradise-iratokból kiderül például, hogy az ukrán elnök, Petro Porosenko 2014 június államfői beiktatása előtt kereste meg az Appleby ügyvédi irodát, hogy a Roshen nevű édesipari vállalkozásának nemzetközi terjeszkedéséhez kérjen segítséget az offshore cégalapításban. Szintén most derült ki, hogy az amerikai választások befolyásolása érdekében a Twitternek és Facebooknak jutott orosz állami pénzek egy része is offshore számlákon keresztül jutott el a cégekhez.

Putyin érdekeltségei Trump vejének, Jared Kushnernek egyik üzleti partnerén keresztül fektettek a két techmultiba. A befektetéseket Jurij Milner orosz milliárdos kezdeményezte. A Facebook és a Twitter nem tudta, hogy a befektetés az orosz kézben lévő VTB nevű banktól érkezett, ami az állami tulajdonban lévő Gazprom egyik leányvállalata. Az adatok szerint a VTB 191 millió dollárt fektetett be a Twitterbe. Ugyanebben az időben a Gazprom alapított egy Kanton nevű offshore-céget, ami egy olyan céget pénzelt, ahova egy milliárd dollárnyi Facebook-részvény került, nagyjából 2011 körül. 

A Transparency International szerint az ilyen ügyletek megakadályozásához arra lenne szükség, hogy létrehozzanak egy globális nyilvántartást a világ összes cégének és magánszemélyének tartozásairól és követeléseiről, és számolják fel az offshore megoldásokat lehetővé tévő banki titoktartást. Mindehhez viszont arra lenne szükség, hogy ezekben az országokban legyen politikai akarat ezeknek a szabályoknak a betartatására.

Ameddig ilyesmi nem lesz, addig viszont marad a világ tisztességes és tisztességtelen elitjének egyaránt kedvező helyzet, amiben a gazdag országok nagy cégeinek lejt a pálya, miközben a szegényebb országok elitjei ugyanezen a rendszeren keresztül intézik a piszkos ügyeiket, amivel csak tovább csökkentik annak az esélyét, hogy ezekben az országokban tisztességesen lehessen érvényesülni.

(Címlap és borítókép illusztráció: szarvas / Index)