Orsolya
11 °C
26 °C
Index - In English In English Eng

Skócia eltörli az olcsó alkoholt

2017.11.15. 14:55

Skócia a világon elsőként vezethet be minimumegységárat az alkoholos italoknál, miután az angol Legfelsőbb Bíróság szerdán azt megszavazta. A törvénytől azt várják, hogy Skóciában jelentősen csökken az alkoholos halálesetek száma, írta a BBC.

Ezzel a korlátozással például a legolcsóbb üveg vörösbor 4,69 fontba kerülne (kb. 1600 forint), a félliteres dobozos sör négydarabos kiszerelésben pedig 4 fontba (1400 forint). A törvényt egyelőre csak hat évre vezetik be jövő januártól.

A Scotch Whisky Association (SWA) a kereskedelem korlátozásának nevezi a törvényt, azonban a Legfelsőbb Bíróság szerint a szabályozás nem sérti meg az Európai Unió törvényeit.

Nicola Sturgeon, Skócia első minisztere a Twitteren fejezte ki örömét: „Teljesen el vagyok ragadtatva.” Azt írja, bizonyára továbbra is lesznek ellenzői és kritikusai az egységárból következő áremelésnek, de ezt ő szükséges lépésnek tartja ahhoz, hogy javulhasson a közegészségügy. A skót kormány célja ugyanis az, hogy csökkentsék az alkoholisták által elfogyasztott italok számát azzal, hogy a legerősebb és legolcsóbb alkoholos italok árát feljebb emelik.

A BBC szerint a skótok átlagban 20 százalékkal több alkoholt vásárolnak angol vagy wales-i szomszédaiknál. Linda Bauld rákmegelőzési szakértő szerint a rák kialakulásában (például mell- vagy bélrák) nagy szerepe lehet az alkoholfogyasztásnak is. A szabályozás bevezetésétől azt remélik, az alkohol okozta betegségek és halálesetek száma visszaszorul.

(Borítókép: Jeff J Mitchell / Getty Images Hungary)