Móric
5 °C
22 °C
Index - In English In English Eng

Balog Zoltán: Januártól nőnek a nyugdíjak

2017.11.30. 16:05

Januártól 3, illetve 3,8 százalékkal nőnek a nyugdíjak és a nyugdíjszerű ellátások a decemberihez képest, attól függően, hogy 2017-ben vagy annál korábban állapították meg a járandóságot - ezt jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

A miniszter szerint a 3 százalékos emelést a törvényi előírásoknak megfelelően kapják az érintettek, míg a további 0,8 százalékot azok, akiknek az idei évnél régebben állapították meg a nyugdíjat. A novemberi 0,8 százalékos egyösszegű kiegészítés beépül a 2017 előtt megállapított nyugdíjakba.  Így egy 113 ezer forintos öregségi nyugdíj 4325 forinttal vagy 3390 forinttal emelkedik. A nyugdíjemelésről meghozott döntés csütörtökön, a Magyar Közlönyben jelenik meg.

"A cél az, hogy Magyarország a nemzedékek szolidaritására épüljön, ezért a kormány megbecsüli azokat az időseket, akiknek több évtizedes munkájának köszönhetően a mai állapotában van az ország, ezért szeretnék, ha a gazdasági sikerekből ők is részesülnének" - mondta a miniszter. Balog Zoltán a megbecsülés jelei közé sorolta a nyugdíj-kiegészítést, a nyugdíjprémiumot és a 10 ezer forintos Erzsébet-utalványt. Ez utóbbit még az ünnepek előtt minden belföldi jogosult megkapja - mondta.

Balog Zoltán arról is beszélt, a kormány arra számít, hogy jövőre tovább erősödik a gazdaság, "négy százalék felé tud növekedni", (Az OECD szerint inkább csak 3,6 százalék lesz az, lassabb, mint idén) és szeretnék, ha ennek a hatását is éreznék az idősek, ezért a 2018-as költségvetésbe már betervezték, hogy a jövő év végén is fizetnek nyugdíjprémiumot. Erre több mint 32 milliárd forintot különítettek el.