Egyre több az egyéni vállalkozó taxis

2017.12.08. 12:30

A taxis világra sosem volt igazán jellemző a hagyományos alkalmazotti státusz, az egyéni vállalkozók száma mindig is magas volt. „Az elmúlt években ennek ellenére elkezdett közeledni egymáshoz az alkalmazottak létszáma és az egyéni vállalkozók száma, 2017 során azonban ez a trend gyökeresen megfordult” – mondja Pertics Richárd, az Opten céginformációs vezetője.

2017 első 10 hónapja során 28 százalékot esett a taxitársaságokhoz bejelentett alkalmazottak száma, míg ugyanezen időszak alatt 5 százalékkal nőtt a taxis egyéni vállalkozók száma. Ez a trend ellentétes a 2012-2016 közötti időszakkal. Pertics szerint a 2017-es trendforduló vélhetően erősen köthető az online pénztárgép bevezetéséhez, mely erős átcsoportosulásokat okozott a taxitársaságoknál.

Nemcsak az alkalmazotti létszám, hanem a taxitársaságok száma is csökkenőben van, de magának a piacnak a mérete érdemben nem változott. A 2016-os évet a 2015-öshöz hasonló összesített árbevétellel zárták a társaságok, azonban az eredményességük továbbra is sokat javult. A 2017-es év e tekintetben igen érdekes lesz, hiszen ezen beszámolókban lehet majd az online kassza hatásait komolyabban lemérni. A szektor összesítve 10 milliárd forint körüli árbevétel mellett 415 millió forint adózás előtti eredményt termel. Az eredmény nagy része a nagyobb taxitársaságoknak köszönhető, hiszen a nagyobb cégek mellett rengeteg a veszteséges kisebb méretű személyszállító vállalkozás.

Nemrég ebben a cikkben írtunk részletesebben a taxis piacról.