Gábor, Karina, Ders
5 °C
21 °C

Meghalt Urbán Zoltán, az Eximbank vezérigazgatója

D  AS20171128141
2017.12.31. 12:02 Módosítva: 2017.12.31. 12:10

Síelés közben meghalt Urbán Zoltán, az Eximbank vezérigazgatója, erősítették meg az Index kérdésére a külügyminisztériumban az Origo értesülését. A külügy közleménye szerint Urbán Zoltánt a tárca a saját halottjának tekinti, „az ilyenkor szükséges konzuli intézkedések folyamatban vannak”.

Szombaton az MTI alapján megírtuk, hogy holtan találtak egy magyar férfit Ausztriában, Flachau im Pongau egyik sípályáján. 

Urbán Zoltánra a felvonóknál találtak rá társai, akik értesítették a pályamentőket. Anton Santner, a Snow Space Salzburg síparadicsom szóvivője elmondta, hogy a mentőcsapatok két percen belül a helyszínen voltak. Néhány perc múlva egy orvos is megérkezett, de már nem tudták megmenteni az életét.

Urbán Zoltán 1960-ban született, 1990 óta dolgozott a bankszakmában. 1997-2001 között a Hypo Vereinsbank Hungária ügyvezető igazgatója, 2001-2002 között a Magyar Fejlesztési Bank vezérigazgató-helyettese, majd 2003-2004 között a Dresner Bank Hungaria ügyvezető igazgatója volt. 2010-től ismét az MFB Zrt. vezérigazgató-helyetteseként dolgozott, majd 2014. januárban kinevezték a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. vezérigazgatójává.

2015. januárban vette át az Exim (Magyar Export-Import Bank Zrt. és Magyar Exporthitel Biztosító Zrt. intézménypáros) Bank irányítását. A magyar kormány delegáltjaként az Európai Beruházási Bank igazgatóságának is tagja volt, írja az MTI.

Nyitókép: Urbán Zoltán egyik utolsó nyilvános szereplése 2017. november 28-án volt, amikor ő és Tiang Tien-csing, a SINO-CEE Alap elnöke szándéknyilatkozatot írt alá Magyarország csatlakozásáról a SINO-CEE Alaphoz Orbán Viktor miniszterelnök és Li Ko-csiang kínai kormányfő jelenlétében, az Országházban. (Kovács Tamás/MTI)

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!