Emil, Csanád
17 °C
30 °C

Idén már Görögországban is fizetni kell a nejlonzacskóért

2018.01.02. 10:38 Módosítva: 2018-01-02 10:40:12

 Január elsejétől Görögországban is fizetőssé váltak a bevásárlásoknál használatos környezetszennyező műanyag zacskók – írja az MTI. 

Az év első napjától 4 eurocentbe (12,4 forint) kerülnek, a következő évtől azonban már 9 centre emelkedik az áruk. A heti piacokra és az utcai árusokra azonban továbbra sem vonatkozik a rendelkezés, ezért a környezetvédők erősen kritizálják a szabályozást.

Az IELKA görög piackutató becslései szerint a görögök évente fejenként mintegy 400 műanyag zacskót használnak el. Görögország éves szeméttermelése kiemelkedően magas, 500 ezer tonna, ám ennek szélsőségesen alacsony hányadát hasznosítják újra a Greenpeace görög ága szerint. 

Ezt alátámasztják az Európai Környezetvédelmi Ügynökség (EUA) adatai is, a kommunális hulladék újrahasznosítási aránya Görögországban 2015-ben mintegy 15 százalék volt, míg a listavezető Németországban 66 százalék.