Amikor a NAV trükközik a közbeszerzéssel
További Gazdaság cikkek
- Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája
- Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
- Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
- A Mol-csoport újabb lépést tett karbonlábnyomának csökkentése érdekében
- Matolcsy György elárulta, milyen nagy tervet nem sikerült elérni
Nyomtatókat akar venni NAV, méghozzá rengeteget: száz kisebb, A4-es fekete-fehér, és 1630 darab nagyobb, multifunkciós nyomtatót, illetve mindezek egy évig tartó üzemeltetését. Ez egy milliárdos tétel így, áfával nagyjából 1,7 milliárd körül lehet a beszerzés értéke. Az üzemeltetésnél az állam vállalja, hogy legalább 200 milliót el fog költeni.
A nagy bevásárláshoz közbeszerzést kell kiírniuk, aminél eleve furcsának tűnt, hogy a tavalyi év utolsó igazi munkanapján, december 22-én, pénteken délután küldték ki. Az ilyesmi általában kevéssé szerencsés, ha a lehető legnagyobb versenyt szeretnénk elérni.
A határidő is igencsak rövidnek tűnt, pláne egy ilyen óriási beszerzésnél furcsa, ha csak nyolc munkanapot hagynak a pályázatra. Január 9-én ugyanis már le is járt volna az ajánlattételi határidő. A NAV közbeszerzését egyébként egy, a miniszterelnök vejéhez, Tiborcz Istvánhoz közeli ismert cég, az Ész-Ker segítette.
A miniszterelnök vejének körein fog átfutni fog átfutni minden közbeszerzés
A Tiborcz üzleti köreiből érkező Csányi István vezeti majd a beérkező ajánlatokat kezelő céget.
De az időpontoknál is izgalmasabbak a közbeszerzés részletei. A NAV márkára és típusra is megadja, hogy milyen nyomtatókat szeretne a nagy és a kicsi kategóriában is. Ami önmagában nem egy dráma, ezektől el lehet térni, ha valaki tud ajánlani olyan eszközt, ami a fő dimenzióiban ugyanazt tudja, vagy akár többet is.
Csakhogy ezúttal olyan érthetetlen részleteket adtak meg a nyomtatóknál, hogy semmiképp ne lehessen más fajtával indulni.
- Milliméterre pontosan csak maximum 415x425 mm lehet az eszköz, egy milliméter eltérés se fér bele a szigorú NAV-nál.
- Az egyébként sem hordozható, hanem irodákban álló nyomtatóknál megadják, hogy maximum 21 kilósak lehetnek, nem többek.
- Megadják, hogy a nyomtatókban lévő processzor milyen erős legyen. A nyomtatónál édes mindegy, hogy pontosan milyen a processzor, az érdekel minket, hogy milyen gyorsan kezd el nyomtatni, milyen sebességű maga az eszköz. Ha olcsóbb, vagy csak nem pont kétmagos processzorral ér el jobb teljesítményt az eszköz, annak a normális közbeszerzéseknél örülni szoktak inkább.
De nem a NAV-nál. A pályázat lezárulta előtt az érdeklődők 31 pontban kérdeztek rá a részletek pontos értelmezésére, döntő többségében arra, hogy gúny vagy komoly-e az ilyen furcsán részletes leírás.
Tényleg nem a gép sebessége az elsődleges nekik, hanem a processzor sebessége? Tényleg lehetetlen-e pár milliméterrel eltérni a megadottól ekkora gépeknél? Mindezekre jellemzően csak annyi volt a válasz, hogy pontosan így van, a NAV jogszerűen és az igényeinek megfelelően állította össze a műszaki leírást.
Ez már önmagában is érthetetlenül és feleslegesen versenykorlátozó, de ebből még nem tudnánk meg, hogy melyik cég fog nyerni, a vágyott Xerox nyomtatókat több helyről is lehet venni. A közbeszerzés várható vége a nagyobb nyomtatók felszereléséből derül ki.
Ez egy központosított közbeszerzés, ami itt annyit tesz, hogy egy központi közbeszerző szervezet előminősített megbízható, potenciálisan hasonló közbeszerzéseken indulni vágyó cégeket. Ezek a cégek feltöltik az árlistájukat a központi közbeszerzés adatbázisába, meg tudjuk nézni, hogy kiknek lehet meg az összes kívánt kiegészítő belistázva. A nagy nyomtatók ugyanis különböző elemekkel egészíthetők ki, rengetegféleképp nézhetnek ki, attól függően, hogy pontosan milyen elemeket kér hozzá a fogyasztó mondjuk a másolás, nyomtatás és szkennelés mellé.
Nos, ez alapján az állami lista alapján nagyon úgy tűnik, hogy a 14 lehetséges nyomtatószállító közül egyedül a Xerox Magyarországnak lesz meg az összes kívánt termék belistázva. De azért így is izgalmas, hogy megnyerik-e a gigaközbeszerzést, mert ahhoz még például indulniuk is kell.
Január 16-án, kedden van az ajánlatok leadási határideje, mert azt közvetlenül a január 9-i leadás előtti napon módosították. Mindez azonban keveset változtat a várható győztes esélyein.
Ha találkoznak még érdekes közbeszerzésekkel, bátran küldjék el nekünk a tema+kozbeszerzes@mail.index.hu-ra.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok
Az Agrárminisztérium által kiírt pályázat keretösszege 3,19 milliárd forint.
február 8., 15:38
- Gazdaság
Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását
Csak nagy duma a vámháború?
február 9., 09:47
- Gazdaság
Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál
A szakszervezet alapbérfejlesztést és egy egyösszegű kifizetést követel.
február 9., 08:01
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
4 órája
- Gazdaság
Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?
A lakhatási válság továbbra is jelentős mértékben nehezíti a magyarok mindennapjait. Helyzetjelentés az Indexen.
február 9., 06:16
- Gazdaság
A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára
Tavaly 6,5 milliárd literre csökkent a magyarországi üzemanyag-forgalom.
február 8., 21:10
- Gazdaság
A kormány bejelentette, hogy mikor érkezik a 13. havi nyugdíj
Vitályos Eszter további adatokat is közölt.
február 9., 14:17
- Gazdaság
Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni
100 milliárd forintot tartottak benne a kötvényesek.
február 8., 19:01
- Címlapon
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája
Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.
2 órája
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
3 órája
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
4 órája
- Gazdaság
Nem várt hatás: így ránthatja magával a teljes piacot a munkáshitel
Százmilliárdos nagyságrendű kihelyezés várható, az igénylők kombinálhatnak.
február 8., 12:49
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
6 órája
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
7 órája
- Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten
Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.
59 perce
- Mindeközben
Nemcsák Károly megtisztítaná a szakmát a gátlástalan celebektől: „Művésznek mondja magát két nap múlva”
8 órája
- Gazdaság
Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére
Azt is elárulták, mik a legfőbb célok az üzletpolitika kialakításakor.
február 10., 12:42
- Gazdaság
Alig akad már munkahely Magyarországon, ahol feltétel a diploma
A készségalapú szemlélet terjed.
február 7., 15:02
- Gazdaság
Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba
Ha kell, jöhetnek az árstopok.
február 10., 09:16
- Gazdaság
Kissé gyengült a forint, de erősebb, mint év elején volt
A dollár erősödött a legjobban a magyar devizához képest.
február 6., 08:12
- Gazdaság
Szankciót vezethetnek be a Temu és a Shein ellen
Az egyik cég ellen vizsgálat is indult.
február 6., 06:59
- Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete
A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.
6 órája
- Mindeközben
Ilyenre még nem volt példa, szokatlan felajánlással szerzett régiséget Fejes Tamás a Kincsvadászokban
10 órája
- Mindeközben
Robbie Williams egyszer felment Selma Blairhez, de rögtön véget ért a randi, miután kinyitotta a színésznő hűtőjét
12 órája
- Mindeközben
Keleti Andrea: 30 éven keresztül minden összejövetelen azt kellett mondanom, hogy köszönöm szépen, én ilyet nem eszem, fogyókúrázom
13 órája
- Gazdaság
Jól kezdett, de délutánra visszaesett a forint
Az euró árfolyama 405,5 forint fölé erősödött.
február 7., 19:00
- Gazdaság
Megtaláltuk Orbán Viktor középosztályát, így néz ki
A miniszterelnök szerint izmos a középosztályunk, de mit mutatnak a számok?
február 6., 06:03
- Gazdaság
Fordulat a boltokban: nagy változásokat hozott magával 2025
Több vásárló, nagyobb fogyasztás? Megnéztük, mi ebből az igazság a januári forgalom alapján.
február 7., 09:31
- Gazdaság
Balogh Petya: A legtöbb magyar nagyvállalat olyan kényszerben van, amit fel sem fog
A technológiai forradalom vesztesei között van Magyarország.
február 6., 13:57
- Gazdaság
Felülmúlta a várakozásokat az első alkalommal munkanélküli segélyt kérők száma az Egyesült Államokban
A Fed változatlanul hagyta hagyta az irányadó dollárkamat-tartományt.
február 6., 16:50
- Gazdaság
A régióhoz képest drágább a magyar üzemanyag, de a kormány szerint nem ez a lényeg
A kabinet szerint a szomszédos országok adatait kell figyelembe venni.
február 7., 09:29
- Gazdaság
Donald Trump pillanatokon belül csapást mérhet a magyar benzinkutakra
Már Orbán Viktor is megszólalt a témában.
február 6., 15:25
- Címlapon
Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
Itt a teljes lista.
3 órája
- Címlapon
„Gyakorlatilag megadta magát Putyinnak” – kritikusává vált egykori szövetségese bírálta Trumpot
15 órája
- Címlapon
Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért
Varga Barnabás viszont eltiltás miatt lemarad a visszavágóról.
29 perce