Mindenképp szívás lesz a brexit

2018.02.07. 23:11

Bármilyen eredménnyel végződnek a Brüsszellel folyó tárgyalások, gazdaságilag az Egyesült Királyság valamennyi országrésze rosszul jár majd a brexittel, derült ki a brit kormány bizalmasnak szánt, ám sok részletében kiszivárgott hatástanulmányából, amelyet szerda este végül hivatalosan is bemutattak a parlamenti képviselőknek.

Bár a brit kormány továbbra sem kívánta a nyilvánosság elé tárni az elemzést, a dokumentum szinte azonnal eljutott az összes vezető brit médiatársasághoz, írja az MTI.

A kormányzati hatástanulmány 15 évre tekint a jövőbe, és három forgatókönyvet vizsgál:

  • az első szerint az Egyesült Királyság az EU egységes belső piacának tagja marad,
  • a második azt feltételezi, hogy London otthagyja az uniós belső piacot, de szabadkereskedelmi megállapodást köt az EU-val,
  • a harmadik változat pedig a megállapodás nélküli Brexit lehetséges növekedési hatásait vizsgálja.

Az elemzés a brit gazdaság egészében 2, 5, illetve 8 százalékos halmozott GDP-növekedési veszteséget valószínűsít a három forgatókönyv esetérevagyis a számok alapján az Egyesült Királyság mindenképpen rosszul jár majd a brit EU-tagság megszűnésével.

A hatástanulmány szerint London szenvedné meg a legkevésbé a figyelembe vett forgatókönyveket, a legrosszabbul pedig Anglia északkeleti része és Észak-Írország járna.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Négymilliárd forint talált gazdára az Eurojackpot sorsolásán

Négymilliárd forint talált gazdára az Eurojackpot sorsolásán

Egy játékos sikeresen eltalálta a számokat.

tegnap, 21:45

  • Gazdaság
Újra bevadult az infláció, elszabadulóban az élelmiszerárak, lélektani határnál lehet a kormány

Újra bevadult az infláció, elszabadulóban az élelmiszerárak, lélektani határnál lehet a kormány

Nagy Márton felkészült a beavatkozásra.

február 11., 08:30

  • Gazdaság
Transparency International: három éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb országa

Transparency International: három éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb országa

Éppen csak az átlag alatt vagyunk.

február 11., 09:00

  • Gazdaság
Árat emel a Yettel és a Telekom, ez minden ügyfelet érint

Árat emel a Yettel és a Telekom, ez minden ügyfelet érint

A díjkorrekció az infláció mértékével megegyező mértékű.

február 11., 06:52

  • Gazdaság
Megtalálta a kormány az ország rejtett kincsét, és azonnal rátette a kezét

Megtalálta a kormány az ország rejtett kincsét, és azonnal rátette a kezét

A kormány számol az új energiaforrással.

február 11., 05:40

  • Gazdaság
A világranglista felső 30 százalékába került a Paksi Atomerőmű

A világranglista felső 30 százalékába került a Paksi Atomerőmű

Történetének ötödik legmagasabb termelési eredményével zárta 2024-et a létesítmény.

február 11., 12:28

  • Gazdaság
Rengeteg kihívás sújtja az autóipart, mutatunk még egyet

Rengeteg kihívás sújtja az autóipart, mutatunk még egyet

A mai modern autók felépítése lassan olyan összetetté válik, mint a repülőké.

február 10., 16:17

  • Gazdaság
Magyar tulajdonú cég szállíthat gázt az oroszpárti szakadár területre

Magyar tulajdonú cég szállíthat gázt az oroszpárti szakadár területre

A Moldovából kiszakadt régió elutasította az EU-s támogatást.

február 10., 21:17

  • Gazdaság
Van, ahol már elkezdték kézbesíteni a 13. havi nyugdíjat

Van, ahol már elkezdték kézbesíteni a 13. havi nyugdíjat

A februári nyugdíjjal együtt érkezik.

február 11., 12:22

  • Gazdaság
Megállapodás született a Lear győri telephelyén: nem lesz sztrájk

Megállapodás született a Lear győri telephelyén: nem lesz sztrájk

Amint a szövegezés elkészül és hivatalossá válik, a sztrájkkészültség megszűnik.

február 11., 17:08

  • Gazdaság
Rohamtempóban drágulnak a lakások, mutatjuk a legfrissebb négyzetméterárakat

Rohamtempóban drágulnak a lakások, mutatjuk a legfrissebb négyzetméterárakat

Továbbra is jelentős a különbség a fővárosi kerületek között.

február 10., 14:42

  • Címlapon
Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó

Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó

Súlyos következményei lehetnek az Index oknyomozásának.

tegnap, 18:53

  • Gazdaság
Áll a bál a kormány, a könyvelők és adózási szakma között – kibogozzuk a szálakat

Áll a bál a kormány, a könyvelők és adózási szakma között – kibogozzuk a szálakat

Nem éri kár az alanyi adómentességet visszamenőlegesen választókat.

február 11., 14:22

  • Gazdaság
Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek

Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek

Tizennégy milliomosa lett Magyarországnak.

február 8., 21:02

  • Címlapon
Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit

Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit

Az ő feladata lesz a tárgyalások lebonyolítása.

44 perce

  • Címlapon
Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba

Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba

Harcias kijelentéseket tett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és négy amerikai szenátor.

tegnap, 17:45

  • Címlapon
Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet

Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet

Hamarosan újabb épületek találhatnak „gazdára”.

tegnap, 20:31

  • Gazdaság
Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok

Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok

Az Agrárminisztérium által kiírt pályázat keretösszege 3,19 milliárd forint.

február 8., 15:38

  • Gazdaság
Sokan nem látják, pedig egy új világ eljövetelét jelzi az arany szárnyalása

Sokan nem látják, pedig egy új világ eljövetelét jelzi az arany szárnyalása

Két ok miatt száguld a sárga nemesfém, ebből az egyik Donald Trump.

február 10., 13:46

  • Gazdaság
Európai tekintetben Magyarország dobogós helyen van az akkumulátorgyártás kapacitások terén

Európai tekintetben Magyarország dobogós helyen van az akkumulátorgyártás kapacitások terén

Nagy Márton szerint azonban még van három kihívás, amelyekre megoldást kell találni.

február 11., 21:01

  • Gazdaság
Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba

Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba

Ha kell, jöhetnek az árstopok.

február 10., 09:16

  • Gazdaság
A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat

A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat

Guller Zoltán: Jön egy új pénzintézet Magyarországon.

február 10., 08:36

  • Gazdaság
Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását

Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását

Csak nagy duma a vámháború?

február 9., 09:47

  • Gazdaság
Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?

Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?

A lakhatási válság továbbra is jelentős mértékben nehezíti a magyarok mindennapjait. Helyzetjelentés az Indexen.

február 9., 06:16

  • Gazdaság
Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál

Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál

A szakszervezet alapbérfejlesztést és egy egyösszegű kifizetést követel.

február 9., 08:01