Dezső
14 °C
27 °C

Csaknem ötödével nőtt a föld ára tavaly

2018.02.14. 14:58

Tavaly Magyarországon a termőföld hektáronkénti átlagára 1,429 millió forint volt, ami 16 százalékos drágulást jelent a 2016-os átlaghoz képest – derül ki az Agrotax Kft. kiadványából, amelyet szerdán Budapesten mutattak be.

Sáhó Ákos, a termőföld-értékelés online programját kifejlesztő cég ügyvezetője elmondta, hogy a legmagasabb átlagos árak a Dél-Alföldön (1,652 millió forint), míg a legalacsonyabbak Észak-Magyarországon (1,116 millió forint) voltak. Szabó Dániel Róbert, közgazdász, elemző, egyetemi adjunktus a megyei statisztikák alapján elmondta, hogy

  • a legmagasabb a Budapesthez tartozó földek átlagára volt, hektáronként 2,411 millió forint,
  • a második és harmadik helyen Hajdú-Bihar (1,857 millió forint) és Békés megye (1,854 millió forint) állt.
  • A legolcsóbban pedig Nógrád megyében keltek el a földek, 947 ezer forintos hektáronkénti átlagáron. A vizsgált időszakban csak ebben a megyében volt 1 millió forint alatti a hektáronkénti átlagár.

Az Agrotax Iránytű adatai szerint a legtöbb föld (mintegy 73 ezer hektár) az Észak-Alföldön cserélt gazdát, több mint negyedét adta a forgalomnak, megyei szinten pedig Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Somogy és Szabolcs-Szatmár megye állt az élen. Megyénként 20 és 30 ezer hektár közötti volt az összterület. A legkisebb földterületnek - 307 hektárnyi Budapesthez tartozó föld mellett - Komárom-Esztergom, Vas, Nógrád, Győr-Moson-Sopron, Tolna es Fejér megyékben lett új tulajdonosa, megyénként kevesebb, mint 10 ezer hektárral.

A múlt évben a szántók átlagára Magyarországon megközelítette a másfél millió forintos hektáronkénti árat. Egy hektárnyi szántóterület átlagosan 1,477 millió forintba került kellett. Ez mintegy 13 százalékos növekedést jelent az előző évhez viszonyítva.

Minden megyében nőttek az árak, a megyék többségében 10 százalékot meghaladó mértékű volt a drágulás. A legnagyobb átlagos áremelkedést Hajdú-Bihar megyében regisztrálták, mintegy 27 százalékos növekedést. Emellett Budapesten is 20 százalékkal voltak magasabbak az árak a vizsgált időszakban. Bács-Kiskun, Somogy, Békés, Komárom-Esztergom megyében 15-20 százalék közötti drágulás következett be.

A szántóterületek esetében egy régióban sem volt 1 millió forint alatt az átlagár. A legmagasabb árak a Dél-Alföldön (1,725 millió forint hektáronként) voltak, de az Észak-Alföldön (1,543 millió forint hektáronként) és Közép-Magyarországon (1,501 millió forint hektáronként) is másfél millió forint felett voltak az átlagárak.