Nagyon nem jött be az olcsó menü a McDonald'snak

2018.03.05. 08:59

Óriásit bukott múlt héten a McDonald's, a vállalat vezetői különösen pénteken nézhették szomorúan a zuhanó részvényárfolyamukat, az Inc.com alapján.

A világ második legnagyobb étteremláncának (az első egyébként a Subway) részvényei egy hét alatt 9,1 százalékkal értek kevesebbet, csak pénteken majdnem 5 százalékot estek. Egészen pontosan 4,8 százalékot, amivel a cég valaha volt legrosszabb kereskedési napjának könyvelhették el a múlt pénteket, írja a Marketwatch.

5a27fe58f914c354018b830f-960-720
Fotó: McDonald's

A cég legújabb húzása, az 1, 2 és 3 dolláros ajánlatok ugyanis nagyon rosszul indítottak, annak ellenére is, hogy a cég milyen óriási marketingbüdzsét tett mögé. David Palmer elemző szerint az egész új ajánlatból hiányzik egy igazi húzótermék, ami a szegényebb vásárlóknak fontos lenne. Persze ma már nem szokás szegénynek mondani senkit, Palmer is inkább az ár-érték arányra tudatosabban odafigyelő vásárlók csoportjáról beszélt.   

A háttérben ugyanis egész komoly gyorséttermi küzdelem folyik, a McDonald's pedig a legszegényebb vásárlói szegmensnél azóta nem áll igazán jól, mióta 2013-ban megszüntették az USA-ban az egydolláros menüt.

A versenytárs Jack in the Box elnöke, Frances Allen szerint 2018-ban „háború” lesz a szegényebb fogyasztói szegmensekért, mondta még korábban a Business Insidernek. A Jack in the Box egy- és ötdolláros termékeket fog erősebben hirdetni, a Taco Bell is egydolláros ajánlatokkal támad, a Subway pedig visszahozta az ötdolláros és 30 centis (egylábnyi) szendvicseit.

A Marketwatch szerint az elemzők rövid távon inkább óvatosak, az év hátralévő részében azonban még látnak növekedési lehetőséget a McDonald's előtt. Mindezeket viszont valószínűleg a világ bármelyik cégéről el lehet mondani.  A vállalatnak mindenesetre külön rossz hír lehet, hogy a Bloomberg szerint a talán leghíresebb vásárlójuk, Donald Trump is egészségesebb étrendre váltana a vállalat termékeiről, és két hete nem evett egy árva Big Macet se.