Lefoglalhatta a rendőrség a váci önkormányzattól az Elios közvilágítási közbeszerzésére vonatkozó dokumentumokat, legalábbis ezt írtuk hétfőn a váci városüzemeltetési holdingra hivatkozó a Vácért Lokálpatrióta Egyesületre hivatkozó 24.hu-ra hivatkozva.
Kedden azonban első kézből kaptunk információkat: az ügyben a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. A nyomozás érdekeire tekintettel a rendőrség a nyomozati cselekményekről bővebb tájékoztatást nem ad - írta lapunk kérdésére a rendőrség sajtóosztálya.
A lokálpatrióták a Facebook oldalukon azt írták, hogy míg Ferjancsics László, az Együtt váci képviselője még be tudott tekinteni a város 2013-as és 2014-es anyagaiba az Elios által megnyert közbeszerzésről, a városüzemeltetési holding nem tudott újabb betekintést biztosítani, mert az anyagokat továbbították az önkormányzatnak. Az egyesületnek viszont azt is írta a holding, legalábbis a Facebook-bejegyzés szerint, hogy az önkormányzatnál sem tudnak betekinteni a papírokba, mert azokat a rendőrség lefoglalta.