Első alkoholos italával jön ki a Coca-Cola

2018.03.07. 10:38

125 éves története során először fog saját szeszes italt árulni a Coca-Cola, írja a Financial Times. Egészen pontosan üdítőszerű alkohollal (alcopop) fognak kísérletezni Japánban, mivel nagyon nő a „Chu-Hi” (csúhai) piaci szegmens. Egészen pontosan 2013 óta minden évben nőtt 5-25 százalék között. 

chuhi

Ez a csúhai egy japán égetett szeszfajtának, a socsúnak egy ízesített, szénsavas hígítása, mindenhol kapható Japánban, még automatából is lehet venni. Ezt az alcopop-piacot eddig a japán vállalatok uralták olyan márkákkal, mint a Strong Zero, Highball Lemon vagy a Slat. A csúhai jellemzően 3-8 százaléknyi alkoholt tartalmaz, tehát nagyjából a sörrel és a fröccsel versenyezhet, és főleg a nők körében különösen népszerű.

Csúhaiokat próbálgatnak fiatalok hosszan, erősen mérsékelt izgalmak mellett:

James Quincey, a vállalat egyik vezetője már egy novemberi befektetői találkozón sem zárta ki, hogy Japánban csúhait is gyártanának, de akkor még semmi pontosabbat nem mondott erről. Most viszont a japán részleg vezetője bejelentette, hogy saját csúhait gyártását tervezik. 

Ettől azonban még várhatóan nem fognak Magyarországon belépni a népszerű „pirosédes”-piacra, vagy Csehországban se lesz  saját sörük, ezt az egész alkoholos próbálkozást csak egy szerény kísérletnek szánják.   A Coca-Colának volt már egy sikertelenebb, kissé más jellegű alkoholos nekifutása korábban, az 1970-es években. De akkor több kaliforniai ültetvény mellé megvettek egy New York-i boros céget, ami által többek között a United Airlines repülőgépeire szállíthattak dobozos borokat. 

Quincey arról is beszélt, hogy egyébként a cég tavaly több mint 500 új terméket vezetett be, szóval nagyon innoválnának mostanában, ez is ennek a része.