Gyanúsan drágán vett szoftvereket a magyar rendőrség
További Gazdaság cikkek
-
Drasztikus lépésre kényszerült a Nébih, tömeges égetéssel védekeznek a ragályos betegség ellen
- Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék
- Aranyeső a családoknak: teljes szja-mentességet vezet be a kormány a 30 év alatti anyáknak
- Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait
- Elvitték az ötös lottó főnyereményét, több mint négymilliárd forint talált gazdára
Nemcsak a NAV szoftverbeszerzései miatt mondta fel a magyar állami szerveknek beszállító partnereivel kötött szerződéseit decemberben a Microsoft, az Országos Rendőr-főkapitányság még az adóhatóságnál is gyanúsabban jutott Microsoft szoftverekhez - írja a Napi.hu.
A Microsoft felmondott a magyar államnak
Etikai okokra hivatkozva váratlanul felmondták a licencszerződést több állami céggel.
Ahogy arról korábban írtunk, az amerikai Microsoft korrupciós ügyek miatt belső vizsgálatot tartott a magyar leányvállalatánál, és fel is tárt pár nagyon gyanús közbeszerzést. A vizsgálatok eredményeként pedig a Microsoft Magyarország kirúgta a kormányzati beszerzésekért felelős vezetőjét és felmondta a legnagyobb kormányzati beszállítók Microsoft-termékekre vonatkozó értékesítési engedélyét.
A vizsgálatok során szemet szúrt a revizoroknak a egy óriási NAV-os közbeszerzés , ahol a szerződés valós és papírokon feltüntetett összege között több százmillió forintos különbséget találtak, és a hiányzó összegről máig nem derült ki, hogy pontosan kikhez került. Az adóhatóság több mint tízezer Office és 15 ezer WindowsPro SNGL szoftverre kötött szerződést, amiket vagy nem vettek meg valójában, vagy csak indokolatlanul sokat fizettek értük, majd a pénz egy része eltűnt.
Microsoft-botrány: Pont a NAV-nál bukhatott ki egy elcsalt közbeszerzés
A Napi.hu szerint a kitiltási balhé kapcsán nézte át a magyar partnereit a Microsoft, és erős dolgokat találtak.
Ez viszont semmi ahhoz képest, ahogy az ORFK vett hasonló szoftvereket. A Napi.hu cikke szerint a rendőrség 2275 darab Office 2013 programcsomagért 100 912 forintos egységárat fizetett, körülbelül ötször annyit, mint amennyit a NAV fizetett ugyanezért. Az ORFK szerződését annyira túlárazták, hogy
az amerikai revizorok konkrétan nem hitték el, hogy mekkora összegek vannak a szerződésre írva
és a magyar kollégákat kérdezgették, hogy nálunk is ugyanazt jelenti-e a "nettó", mint az Egyesült Államokban. Az ORFK 30 százalékkal többet fizetett a szoftverekért, mint a tenderben szereplő ár, ráadásul a szoftvereket beszállító cég, a Humansoft 30-40 százalékkal a piaci ár alatt vette a szoftvereket a Microsofttól. Vagyis az ORFK 60 százalékkal többet fizetett a szoftverekért, mint amennyiért a Microsoftnál elszámolták azokat.

Az ügyben amúgy nemcsak a Microsoft belső ellenőrei vizsgálódtak, de a magyar cég dolgozóit az FBI, az amerikai igazságügyi minisztérium és a tőzsdefelügyelet munkatársai is kikérdezték az állami közbeszerzésekről.
A Microsoft állami közbeszerzéseiért felelős korábbi vezetőit mindezek ellenére nem kell félteni, ahogy korábban írtuk, a cég kormányzati üzletágát vezető Sagyibó Viktor a Miniszterelnökségen kötött ki, a Microsoft Magyarország korábbi vezérigazgatója, Papp István pedig a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) üzletfejlesztési elnökhelyettese lett.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Nagy Márton nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amiket egy ország találgat
A miniszter szerint családok százezreinek zsebében maradhat több.
március 4., 17:19
- Gazdaság
Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására
Egyelőre inkább a bizonytalanság dominálta a részvénypiacokat.
március 4., 09:36
- Gazdaság
Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában
A hevített dohánytermékekkel kapcsolatban született új tanulmány.
március 4., 13:13
- Mindeközben
Gáspár Zsolti fodrász mestervizsgára készül: Minden vágyam, hogy a legjobb borbély legyek az országban!
2 órája
- Gazdaság
Nyilvánosságra került, miért bukott el a kormány nagy GDP-ígérete
Megjöttek a végleges adatok, így került ki az ország a recesszióból.
március 4., 09:16
- Gazdaság
Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége
Az MBH Bank megmutatta, mit írt a kockás füzetébe.
március 3., 17:58
- Gazdaság
Drasztikus lépésre kényszerült a Nébih, tömeges égetéssel védekeznek a ragályos betegség ellen
Egy hatalmas gödörben semmisítik meg a tetemeket Bábolna mellett.
3 órája
- Gazdaság
Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport
A kormányfő szerint kiváló elnök lesz Varga Mihályból.
március 3., 17:58
- Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék
Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.
4 órája
- Címlapon
Tűzharc a Fehér Háznál, az amerikai titkosszolgálat állította meg a felfegyverzett férfit
A lövöldözés idején Donald Trump Mar-a-Lagóban tartózkodott.
1 órája
- Gazdaság
Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint
A volt pénzügyminiszter megcáfolta a pletykákat.
március 4., 11:51
- Gazdaság
Leváltották a Gazdaságkutató Intézet vezérigazgatóját
Az igazgatósági ülésen a mesterséges intelligencia mindennapi használata is szóba került.
március 3., 17:00
- Gazdaság
Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben
Úgy véli, hosszú távon kezdeni kell valamit a belvárosi ingatlanárakkal.
március 3., 15:51
- Gazdaság
Luxusterepjáró helyett inkább szerényebb autókat bérelne az Integritás Hatóság
Új közbeszerzést írtak ki.
március 3., 15:20
- Gazdaság
Tarolt egy napelemes cég, összesen hét magyar vállalat hódítja meg Európát
Kijött a legfrissebb lista.
március 4., 20:28
- Gazdaság
Háziasszonyok rémálma: a zsugorinfláció elérte a mosószereket és az öblítőket is
A csokitól a ruhák, a zsugorinflációtól a mosószerek mennek össze.
március 2., 12:14
- Gazdaság
Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak
Csaknem 650 millió forintot nyert egy játékos.
március 2., 17:19
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Gazdaság
Örülhetnek a magyar autósok, a hazai benzinkutakat is elérte a Trump-tornádó
Lélektani árszint alá csökkenhet a benzin és a gázolaj ára Magyarországon.
március 4., 18:31
- Gazdaság
Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál
12 ezer munkahely kerülhetett veszélybe.
március 2., 16:27
- Gazdaság
Palkovics László visszatért, és megjósolta az Indexnek, ki lesz a következő magyar Nobel-díjas
Orbán Viktor reaktiválta korábbi miniszterét, aki immár kormánybiztosként adott nagyinterjút lapunknak.
március 3., 08:27
- Mindeközben
Jennifer Lopez teljesen kiborult Ben Affleck és Jennifer Garner közös fotóin
tegnap, 16:55
- Gazdaság
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba
A miniszter szerint nem indokolt az emelés.
március 3., 11:01
- Gazdaság
Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában
Az előzetesen várt mértéktől így is elmaradtak a számok.
március 3., 14:53
- Gazdaság
Csak a munkabérük lesz szja-mentes az édesanyáknak
Minden más után megfizetik a személyi jövedelemadót.
március 3., 05:53
- Címlapon
Váratlan fordulat Kurszkban, gázvezetékben rejtőztek el az orosz katonák
Meglepetésszerű támadást indítottak Szudzsa városának visszafoglalásáért.
2 órája
- Gazdaság
Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése
Több mint 300 milliárd dollár mozdult meg az amerikai elnök szavainak hatására.
március 3., 10:02
- Címlapon
Megérkezett a diplomáciai hidegfront: Volodimir Zelenszkij és III. Károly találkozója feldühítette Donald Trumpot
Egyes források szerint az amerikai elnök már nem érzi különlegesnek az uralkodó meghívását.
6 órája
- Mindeközben
Felbukkant Till Attila lánya a Kincsvadászokban, és megfejtett egy korábbi rejtélyt is
tegnap, 15:21
- Gazdaság
Jó hír az autósoknak, a benzin és a gázolaj ára is csökken
Újabb üzemanyagár-csökkenést hoz a március.
március 3., 13:24
- Gazdaság
Friss felmérés mutatja, mennyi befektetésük van a fiataloknak
A diákok 11 százaléka szerint veszteség esetén azonnal ki kell venni a pénzt.
március 3., 09:46