Milliós eltitkolt bevételhez juthat Szatmáry Kristóf az MKB pénztáraitól

További Gazdaság cikkek
-
30 év után is óriási a probléma: integráció helyett szegregáció tombol a magyar iskolákban
- Drasztikus lépésre kényszerült a Nébih, tömeges égetéssel védekeznek a ragályos betegség ellen
- Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék
- Aranyeső a családoknak: teljes szja-mentességet vezet be a kormány a 30 év alatti anyáknak
- Orbán Viktor most kiterjesztheti Magyarország határait
Szatmáry Kristóf fideszes kereskedelempolitikusnak az MKB két pénztárának igazgatótanácsi elnökeként összesen évi 3 millió forint költségtérítés és maximum havi 2,5 millió forint járhat a nevére szóló biztosítás formájában, amelyet a 24.hu cikke szerint azért juttatnak neki, mert tiszteletdíjat képviselői munkája miatt nem vehet fel.
A fideszes országgyűlési képviselő miniszteri biztosi posztja mellett három iparkamara vezetésében is benne volt, de ez nem volt elég, 2016-ban célba vette az akkor még állami tulajdonú, tavaly Matolcsy György és Mészáros Lőrinc köreihez került MKB Bank két pénztárát is – írja a lap. Az év március 9-én beválasztották a mai nevén MKB-Pannónia Egészség- és Önsegélyező Pénztár legfőbb vezető testületébe, az igazgatótanácsba, és rögtön annak az elnöke is lett.
Ekkor előzetesen lemondott a havi 20 ezer forintban megállapított tiszteletdíjáról, de hamar kiderült, mégsem teljesen ingyen végzi a munkát. A pénztár közgyűlésének májusi döntése szerint az új igazgatótanácsi elnököt megilleti költségtérítés, elszámolhat bizonyos juttatásokat számla ellenében, például reprezentációs kiadásokra 2016-ban 1 millió forintot, benzinköltséget, szállásdíjat a céges partnerekkel való találkozókra vonatkozóan, céges telefont és laptopot használhat. Ősszel ezt kibővítették a kört taxicéggel való utazással Budapesten, és maximum 12 millió forintos szolgálati autóval (ennek igénybevételéről Szatmáry lemondott „az azt korlátozó megbízatásának fennállásáig”).
Lényegesebb, hogy ugyanezen az októberi közgyűlésen a korábban egységesen havi 20 ezer forintos tiszteletdíjat az igazgatótanácsi tagoknak 50 ezer forintra emelték, az elnöknek, pedig Szatmárynak viszont havi 1 millió forintos tiszteletdíjat állapítottak meg, amelyről a kocsihoz hasonlóan „az annak felvételét korlátozó megbízatásának fennállásáig” lemondott. A Fidesz az írta a lapnak, ez a megbízás maga a képviselőség, a parlamenti képviselői munka összeegyeztethetetlen gazdasági tisztséggel, ezért a képviselő keresőfoglalkozást nem folytathat és egyéb tevékenységéért díjazást nem fogadhat el.
A 24 egy decemberi közgyűlési határozatból azonban kiderítette, hogy sikerült megtalálni a módját, hogy Szatmárynak mégis jusson pénz:
a tiszteletdíj helyett (...) maximum a tiszteletdíj bruttó havi összege és az az után a Pénztár által fizetendő adó és járulékteher keretösszegét figyelembe véve a Pénztár az Igazgatótanács elnöke javára, kérésére köthet (...) személybiztosítási szerződést, melynek időarányos havi díját, adó és járulék vonzatát (...) a pénztár fizeti meg.
Ez azt jelenti, hogy
Szatmáry ugyan nem vehetné fel a havi 1 milliós tiszteletdíját, helyette a pénztárnak lehetősége van a javára ugyanekkora értékben (plusz adó és járulék) biztosítást kötni.
Ugyanezen a közgyűlésen a képviselőt beválasztották az MKB másik pénztárának, az MKB Nyugdíjpénztárnak az igazgatótanácsába is, ahol szintén azonnal az elnöki pozícióig jutott, és
gyakorlatilag lemásolták az egészségpénztári "tiszteletdíj helyett biztosítás"-forgatókönyvet.
2017. november 1-jétől aztán felemelték a nyugdíjpénztárnál a Szatmáryt megillető biztosítás összegét havi 1,5 millió forintra, emellett a nyugdíjpénztár évente maximum 2 millió forint értékben állja Szatmáry utazásait, szállását, parkolási díját, taxizását, reprezentációs kiadásait. A két pénztár által finanszírozott juttatásoknak nyoma sincs Szatmáry Kristóf vagyonnyilatkozatában, azt pedig ennyiből nem lehet megmondani, hogy a pénztárak által Szatmáry nevére fizetett összeghez a politikus mikor és hogyan tud hozzájutni.
A Fidesz szerit rágalom, de nem cáfol
A Fidesz a 24 cikkének publikálása után közleményt adott ki az ügyben. Ebben Szatmáry Kristóf azt állítja, feladatait társadalmi megbízatásban látja el, tevékenységéért – a hatályos jogszabályok szerint - jövedelem nem illetheti meg. "Kizárólag a pénztárak által fizetett (SZJA törvény 70. § (1) bekezdés c) pontja értelmében) egyes meghatározott juttatásnak minősülő személybiztosításokkal rendelkezem, a kötvények, illetve azok pontos értéke a vagyonnyilatkozatomban szerepel" - írja a képviselő ezzel elismerve, hogy személybiztosítással valóban rendelkezik.
A közlemény szerint a 24.hu által hivatkozott közgyűlési, illetve küldöttközgyűlési
Kommentelné? Hozzászólhat a cikkhez az Index Facebook-oldalán!
(Borítókép: Szatmáry Kristóf érkezik a Fidesz-KDNP frakciószövetség kihelyezett tanácskozására Visegrádon 2017. február 15-én. Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Orbán Viktor: Ide csak olyan szakember való, aki éles helyzetben is szagolt már puskaport
A kormányfő szerint kiváló elnök lesz Varga Mihályból.
március 3., 17:58
- Gazdaság
Bekopogott Varga Mihály, öt hónapos csúcson a forint
A volt pénzügyminiszter megcáfolta a pletykákat.
március 4., 11:51
- Gazdaság
Újabb megerősítés a dohányipar átalakulásában
A hevített dohánytermékekkel kapcsolatban született új tanulmány.
március 4., 13:13
- Címlapon
Donald Trump miatt az Európai Unió keleten keres szövetséget, ami Kínának is üzenet
Jelentős világpolitikai következményekre lehet számítani, teljesen átalakulhat a globális kereskedelem.
4 órája
- Gazdaság
Békével érkezhet a gazdasági fordulat, így hatna a magyar pénztárcákra a háború vége
Az MBH Bank megmutatta, mit írt a kockás füzetébe.
március 3., 17:58
- Gazdaság
Nagy Márton nyilvánosságra hozta azokat az adatokat, amiket egy ország találgat
A miniszter szerint családok százezreinek zsebében maradhat több.
március 4., 17:19
- Gazdaság
Bezuhant az amerikai tőzsde Donald Trump vámjainak hatására
Egyelőre inkább a bizonytalanság dominálta a részvénypiacokat.
március 4., 09:36
- Mindeközben
Gáspár Zsolti fodrász mestervizsgára készül: Minden vágyam, hogy a legjobb borbély legyek az országban!
6 órája
- Gazdaság
Drasztikus lépésre kényszerült a Nébih, tömeges égetéssel védekeznek a ragályos betegség ellen
Egy hatalmas gödörben semmisítik meg a tetemeket Bábolna mellett.
7 órája
- Gazdaság
Átvilágítások jönnek a vállalkozásoknál, lesújtott az Omnibusz
Mutatjuk a konkrét hatásokat.
március 4., 13:51
- Gazdaság
Rendkívüli lépésre szánta el magát a kormány: feltőkésítenék a kkv-kat
A Demján Sándor Tőkeprogram egyedi lehetőséget kínál a kis- és középvállalkozások feltőkésítésére.
március 4., 16:23
- Gazdaság
Elindult a visszaszámlálás, ultimátumot kaptak a kormánytól a boltok
Legkésőbb egy héten belül, jövő hét elejére kell a válasz a minisztériumnak.
március 5., 10:27
- Gazdaság
Luxusterepjáró helyett inkább szerényebb autókat bérelne az Integritás Hatóság
Új közbeszerzést írtak ki.
március 3., 15:20
- Címlapon
Olyan csomagot raknak össze Németországban, ami Magyarországnak is ajándék
Öles lépteket tesz első számú kereskedelmi partnerünk.
8 órája
- Gazdaság
Tiborcz István elárulta, szerinte mi az elmúlt harminc év legnagyobb hibája a városfejlesztésben
Úgy véli, hosszú távon kezdeni kell valamit a belvárosi ingatlanárakkal.
március 3., 15:51
- Gazdaság
Óriási bajban a Bosch, jelentős leépítéshullám jöhet a vállalatnál
12 ezer munkahely kerülhetett veszélybe.
március 2., 16:27
- Gazdaság
Tarolt egy napelemes cég, összesen hét magyar vállalat hódítja meg Európát
Kijött a legfrissebb lista.
március 4., 20:28
- Címlapon
Fájóan keresztbe tett Donald Trump az ukránoknak, ez mindent megváltoztathat a csatatéren
12 órája
- Mindeközben
The Last of Us készítője választ adott rá, miért nem lesz kigyúrva Abby karaktere a sorozatban
tegnap, 21:23
- Gazdaság
Örülhetnek a magyar autósok, a hazai benzinkutakat is elérte a Trump-tornádó
Lélektani árszint alá csökkenhet a benzin és a gázolaj ára Magyarországon.
március 4., 18:31
- Gazdaság
Elvitték a hatoslottó főnyereményét, újabb milliomosa van az országnak
Csaknem 650 millió forintot nyert egy játékos.
március 2., 17:19
- Gazdaság
A rekordbevétel után újabb történelmi lépésre készül a 4iG
A hazai és a régiós terjeszkedés mozdonyán sincs fék.
március 3., 12:08
- Címlapon
Újabb milliomosa lett Magyarországnak, az ötös után a hatos lottó főnyereményét is elvitték
A nyertes mintegy 130 millió forintnak örülhet.
2 órája
- Címlapon
Donald Trump alelnöke kiakadt, Ukrajna-párti tüntetők követték őt és a kislányát
J. D. Vance kemény üzenetet küldött válaszul.
2 órája
- Címlapon
Kiutasíthatók lesznek a kettős állampolgárok az új alaptörvény-módosítás alapján
Kocsis Máté osztotta meg a részleteket.
16 perce
- Címlapon
Most már pontosan tudni, mi történt Gene Hackmannel és feleségével
Az idegenkezűséget már a vizsgálat elején kizárták.
47 perce
- Gazdaság
Hosszú idő után először mérséklődött az infláció Európában
Az előzetesen várt mértéktől így is elmaradtak a számok.
március 3., 14:53
- Gazdaság
Megfenyegette a bankokat Nagy Márton, beavatkozhatnak a számladíjakba
A miniszter szerint nem indokolt az emelés.
március 3., 11:01
- Gazdaság
Szárnyakat adott a kriptovaluták árfolyamának Donald Trump bejelentése
Több mint 300 milliárd dollár mozdult meg az amerikai elnök szavainak hatására.
március 3., 10:02
- Gazdaság
Mérföldkőhöz érkezett a magyar főszereplésű űrmisszió: megvan a kilövés időpontja
Forradalmi előrelépés lehet az űrkutatásban.
március 2., 17:22