450 milliós agrártámogatást vett fel egy fideszes államtitkár felesége
A fideszes Horváth István neje, Nestorovic Anica agrártámogatások terén lekörözi a teljes képviselői mezőnyt, 2017-ben 450 millió forintnyi uniós és állami pénzt vett fel – derítette ki a Hvg.hu
Horváth István Kósa Lajos államtitkáraként tevékenykedik, felesége pedig sikeres üzletasszonnyá lépett elő az elmúlt pár évben. Tavalyi második helye után idén magasan az elsőre ugrott a politikusfeleségeknek, illetve cégeiknek megítélt uniós támogatások listáján. Cégének, a nagydorogi székhelyű Bikácsi Agrár Kft.-nek 2017 januárja és decembere között
összesen 425,2 millió forintnyi támogatást ítéltek meg a nagyrészt uniós finanszírozású Vidékfejlesztési Programból.
Az államtitkár horvátországi születésű, de szerb-magyar származású neje néhány éve még angolt tanított a nagydorogi általános iskolában, a Bikácsi Agrárt 2011-ben alapította. Az első évben 4,7 millió fontos veszteséget termelt a cég, de még 2014-ben is csak 81 ezer forintnyi pluszt sikerült összehoznia. 2015 után viszont valóságos szárnyalásba kezdett: az időközben elnyert uniós forrásoknak és felvett hiteleknek köszönhetően a 2016-os, legutóbbi beszámolójában már 424 millió forintnyi eszközállományt tüntetett fel, pedig ebben értelemszerűen még nem lehetett benne az a több mint félmilliárd forintnyi támogatás, amelyet 2016 második félévében és 2017-ben nyert el a cég.

Nestorovic Anica után jócskán lemaradva, de a tavalyi győztesnél is nagyobb összegű támogatással a szintén fideszes Bánki Erik felesége, Bánki Ágnes lett a második az agrártámogatást bezsebelő felségek toplistáján. Bánkiék agrár-környezetgazdálkodási kifizetés jogcímen ítéltek 41,8 millió forintnyi támogatást a Vidékfejlesztési Programból. A tavalyi győztes, L. Simon László felesége idén nem került fel a listára.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Beavatkozott a kormány, itt a fordulat az élelmiszereknél
Az árrésstop hatására egyes termékek ára 60 százalékkal is csökkent.
március 24., 10:41
- Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban
Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.
március 24., 11:14
- Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz
Maradt a múlt héten tapasztalt szint.
március 24., 07:21
- Mindeközben
Teljesen kiborult az internet népe egy méregdrágán árult éttermi csirke miatt, bizarr okból kerül egy vagyonba
50 perce
- Mindeközben
Visváder Tamás posztolt egy titkos videót A Nagy Duettről, ezen a bakin nevet az internet népe
2 órája
- Címlapon
Megzavarták Orbán Viktor rádióinterjúját, áll a bál az MTVA székházánál
A rendőrség folyamatosan emeli ki a tüntetőket.
1 órája
- Gazdaság
Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank
Több hiányosság is előjött.
március 24., 11:44
- Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban
Megjelentek a részletek a jogszabályról.
március 24., 06:44
- Gazdaság
Irgalmatlan pofonoktól szenved, a 22-es csapdájába zuhant az építőipar
Árat emelnének az infláció miatt, de nem tudnak a bekövetkező kereslet-visszaesés miatt.
tegnap, 21:02
- Címlapon
Orbán Viktor: Provokációs verseny van az ellenzéki pártok között
A kormányfő ismét a Kossuth rádió vendége volt.
1 órája
- Címlapon
„Aki Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását tolja, az tulajdonképpen Putyin szekerét tolja”
Nem véletlen, hogy Moszkva nem ellenezné Ukrajna uniós tagságát.
3 órája
- Címlapon
Kiderült, mi okozta a Szindbád tengeralattjáró tragédiáját Egyiptomban
Számos biztonsági kérdés merült fel a baleset után.
2 órája
- Címlapon
Lázár János: Elegem van a luxizásból, a repülőzésből, a jachtozásból
A miniszter egy padon állva válaszolt minden kérdésre.
tegnap, 19:22
- Címlapon
Földrengés rázta meg Thaiföld fővárosát, kártyavárként omlott össze egy felhőkarcoló
A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.
30 perce
- Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál
Számokat is közzétett a miniszterelnök.
március 23., 11:47
- Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
március 22., 20:49
- Gazdaság
Ötszázezer forintra emelné az ingyenes készpénzfelvételt a Mi Hazánk
Novák Előd törvényjavaslatot is benyújtott az ügy érdekében.
március 25., 10:35
- Címlapon
Matolcsy, a lottómilliárdos – a teljesítmény nélküli vagyon átka
Extrém luxusélet: Porschéval, új feleséggel, magánrepülővel.
1 órája
- Gazdaság
A GVH vizsgálatot indított egy Pest vármegyei víziközmű-szolgáltató magas árazása miatt
A hivatal szerint az érdi cég visszaélhetett erőfölényével.
március 21., 11:49
- Gazdaság
Szinte az összes Cybertruckot visszahívja a Tesla
Egy járműtulajdonos jelezte nekik, hogy levált a külső panel.
március 21., 12:33
- Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni
Varga Mihályék léptek.
március 22., 11:37
- Címlapon
Árvíz sújtott le Horvátországban, sürgősségi evakuálást rendeltek el
Ha a helyzet tovább súlyosbodik, krízisközpontokat is létrehoznak.
46 perce
- Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni
Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.
március 22., 09:48
- Címlapon
Bognár György elárulta a paksi titkot: egy rúd szalámi, meg a szuperhatékony kémhálózat
A tréner szerint túlmisztifikált dolog a statisztika és az adatelemzés, mégis fél évvel a konkurencia előtt járnak.
3 órája
- Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt
Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.
március 21., 14:44
- Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban
Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.
március 22., 19:21
- Gazdaság
Nagy Márton: Méltányos szintre kell csökkenteni a bankolás díjait
A nemzetgazdasági miniszter szerint nem indokolt mértékben drágultak a pénzügyi szolgáltatások.
március 21., 11:51
- Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert
A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.
március 21., 17:03
- Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció
Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.
március 22., 08:05