Nem létező ruhákat árult olcsón a H&M
A magyar H&M bár visszaigazolta a webshopos vásárlásokat, azokat később mégsem teljesítette. A bíróság ezért most jogerős ítéletben marasztalta el a céget a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének (FEOSZ) közleménye szerint. Az eset még 2016 augusztus 18-án történt, a közérdekű pert pedig a fogyasztóvédők indították.
![GettyImages-903028152](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1979/19793/197939/19793957_5a76bc7fbecb263598a50bda8a961b5f_wm.jpg)
Tény, hogy nagyon kedvező áron voltak feltüntetve a termékek, több vásárló a megrendelés előtt még rá is kérdezett a cég facebookos oldalán, hogy megfelelőek-e az árak, de miután igenlő választ kaptak, megrendelték a ruhákat. Ennek ellenére később a cég mégsem küldte a termékeket. A bíróság arra kötelezte a céget, hogy az ítéletben foglalt megállapítás közzétételéről gondoskodjon a saját honlapján úgy, hogy az egy teljes évig a honlapon látható legyen.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)