Tekla
8 °C
20 °C

Nem létező ruhákat árult olcsón a H&M

2018.04.05. 08:44

A magyar H&M bár visszaigazolta a webshopos vásárlásokat, azokat később mégsem teljesítette. A bíróság ezért most jogerős ítéletben marasztalta el a céget a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetségének (FEOSZ) közleménye szerint. Az eset még 2016 augusztus 18-án történt, a közérdekű pert pedig a fogyasztóvédők indították.

Tény, hogy nagyon kedvező áron voltak feltüntetve a termékek, több vásárló a megrendelés előtt még rá is kérdezett a cég facebookos oldalán, hogy megfelelőek-e az árak, de miután igenlő választ kaptak, megrendelték a ruhákat. Ennek ellenére később a cég mégsem küldte a termékeket. A bíróság arra kötelezte a céget, hogy az ítéletben foglalt megállapítás közzétételéről gondoskodjon a saját honlapján úgy, hogy az egy teljes évig a honlapon látható legyen.