Eufrozina, Kende
5 °C
15 °C

350 milliót akart kizsarolni az Oktatási Hivataltól egy cégvezető

2018.04.24. 11:28

350 millió forintra elkövetett zsarolás kísérletével vádolnak egy cégvezetőt – derül ki a Fővárosi Főügyészség közleményéből.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség 2012-ben az oktatási intézmények informatikai infrastruktúrájának fejlesztésére uniós, illetve hazai forrásból származó pályázatot írt ki, amit egy nonprofit Kft. nyert. A cég nagyjából 2000 helynek nyújtott informatikai eszközöket és szoftvereket, amelyek beszerzésére közbeszerzési pályázatokat írt ki. A vádirat szerint az ügy vádlottjának ügyvezetése alatt álló Kft. a projekt keretében kiírt közbeszerzési eljárásokban nem tudott részt venni, mert nem felelt meg a pályázati kiírásoknak.

2015 decemberében a jogutód nélkül megszűnt nonprofit Kft. feladatait és kötelezettségeit - így a fenti projekt megvalósításához kapcsolódó feladatokat is - az Oktatási Hivatal vette át. A vád szerint ekkor a vádlott elhatározta, hogy fenyegetéssel eléri az Oktatási Hivatalnál,

hogy az rendelje meg a cégétől az általuk kifejlesztett digitális tananyagot 350 millió forintért.

A vádlott folyamatosan találkozót kért az Oktatási Hivatal egyik vezető tisztségviselőjétől, aki azonban azt mondta, nem tárgyal vele. A vádlott ebbe nem nyugodott bele, azt állította az Oktatási Hivatal vezető tisztségviselőjének, hogy számos visszásságról van tudomása a nonprofit Kft. által kiírt közbeszerzésekkel kapcsolatban, konkrétan hibás teljesítés történt.

A vádlott azzal akarta megzsarolni az Oktatási Hivatalt, hogy ha a hibás teljesítés esetére visszatartott, uniós forrásból származó 350 millió forintot az ő cégének fizetik ki, akkor nem tesznek feljelentést, ezért a pénzért saját tananyagukat átadják, és még az oktatásban is részt vesznek. A vádlott valótlan információkra hivatkozva azzal fenyegette az Oktatási Hivatal fentiekben írt vezetőjét, hogy ellenkező esetben lejáratja a sajtóban, illetve feljelentést tesz az Európai Uniónál.

A Hivatal vezető tisztségviselője közölte a vádlottal, hogy nem köthet közbeszerzési eljárás nélkül 350 millió forint összegű szerződést a cégével. Tájékoztatta arról is, hogy kivizsgáltatja az ügyet, és ha a vizsgálat bűncselekményt tár fel, az Oktatási Hivatal feljelentést tesz, vagy megteszi az egyéb szükséges intézkedést.

Az Oktatási Hivatal érintett vezetője ezt követően feljelentette a vádlottat.

Miután az Oktatási Hivatal a vádlott fenyegetése ellenére nem vette meg a digitális tananyagot a vádlott cégétől, a vádlott e-mailt írt több lapnak, ami alapján az üggyel összefüggésben az egyik napilapban 2016 szeptemberében cikk is megjelent. A Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség a férfival szemben zsarolás bűntett kísérlete miatt nyújtott be vádiratot az illetékes bíróságra.