Botrány miatt távozik a horvát gazdasági miniszter
Lemondott Martina Dalic horvát gazdasági miniszter hétfőn Horvátország legnagyobb magántulajdonú cégcsoportja, a súlyos pénzügyi gondokkal küzdő Agrokor körüli legújabb botrány miatt – közölte az MTI Andrej Plenkovic kormányfő sajtótájékoztatója alapján.
A tárcavezető azután döntött a lemondásról, hogy az Index.hr hírportál még múlt héten nyilvánosságra hozta Martina Dalic privát levelezését több tanácsadócéggel. Ebből kiderült, hogy
ugyanazok írták az Agrokor megmentésére irányuló törvényt, akik később profitáltak annak lebonyolításából.
A tárcavezető tíz hónap hallgatás után idén februárban egy parlamenti bizottsági meghallgatáson mondta el, hogy ő írta azt a törvényt, amely az Agrokor megmentésére irányul. A Lex Agrokor a Parmalat megmentésére irányuló olasz törvény alapján íródott, ugyanakkor abban a törvényben van egy cikkely, amely alapján azok, akik részt vettek a törvény megalkotásában, nem vehetnek részt a mentésben. A horvát törvényből ez kimaradt, így végül ö sszesen 141 cég és magánszemély látta el tanácsokkal a válságmenedzsmentet, honoráriumaik egy év alatt elérték a fél milliárd kunát (21,4 milliárd forint).
A 2016-ban csődközelbe jutott mamutvállalat megmentésére a parlament április 6-án gyorsított eljárásban elfogadta a lex Agrokor néven emlegetett törvényt, amely lehetővé teszi stratégiai cégeknek, hogy az államtól rendkívüli igazgatási eljárást kérjenek, megelőzve ezzel a csődeljárást. Ilyenkor a konszern élére rendkívüli kormánybiztost neveznek ki, akinek 15 hónapja van arra, hogy átszervezze, fenntarthatóvá és fizetőképessé tegye a vállalatot.
Dalic a hétfői sajtótájékoztatón elmondta: nem követett el semmi törvénytelenséget vagy erkölcstelenséget, de nem akar a kormány és a kormányzó Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) terhére lenni. A HDZ koalíciós partnerei felháborodásuknak adtak hangot a levelezések tartalma miatt. Az ellenzék a kormány távozását követeli, és előrehozott választásokat sürget.