Elkezdték építeni a legnagyobb budai plázát Kelenföldön
További Gazdaság cikkek
-
Kocsmafejlesztési programot szorgalmaz a magyar söripar
- Energiaügyi Minisztérium: Február közepén is ötven százalékig töltve vannak a hazai gáztárolók
- Négymilliárd forint talált gazdára az Eurojackpot sorsolásán
- Tovább javítaná a kispénzűek és a középréteg pénzügyi helyzetét Nagy Márton
- Reagált a foodora a GVH büntetésére, nem értenek egyet a bírsággal
Elindult a bruttó 155 ezer négyzetméteres Etele Plaza építése a Kelenföldi pályaudvar mellett. A Futureal-csoport legújabb kereskedelmi fejlesztése a főváros harmadik legnagyobb bérbeadható területű bevásárló- és szórakoztatóközpontja, egyben a budai oldal legnagyobb plázája lesz - közölte a fejlesztő szerdán.
![Etele Plaza 3](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2009/20099/200991/20099176_502ad1ee82ab94493bbe3b1ac22859d3_wm.jpg)
Az Etele Plazában 54 ezer négyzetméter bérbeadható terület lesz, várhatóan 2020-ban nyitják meg. A Kelenföldi pályaudvar, a 4-es metró, illetve az M1–M7 autópályák fővárosi bevezető szakaszának találkozásánál megvalósuló pláza rövid idő alatt elérhető lesz a belvárosból.
A fejlesztők optimisták, a belvárosból nézve eléggé kieső helyszín ellenére
azt várják, a pláza naponta mintegy 40 ezer vásárlót vonz majd
a fővárosból, az agglomerációból és a közlekedési csomópontból könnyen elérhető vidéki városokból. Az optimizmust persze megtámogatja, hogy a 4-es metró végállomását, a Kelenföldi vasútállomást, illetve a buszpályaudvart naponta mintegy 165 ezren veszik igénybe már ma is. Ráadásul leendő központ elsődleges vonzáskörzete Budapest egyik legsűrűbben lakott területe, ahol mintegy 235 ezren élnek, a környék lakói az országos átlagos vásárlóerő 125 százalékával gazdálkodnak viszonylag alacsony kiskereskedelmi ellátottság mellett.
Az Etele Plazaban 200 üzlet kap majd helyet, ahol a tervek szerint minden eddiginél nagyobb számban és nagyobb alapterületen képviseltetik magukat a legnagyobb divatmárkák. A divatüzletek mellett élelmiszer-áruház, éttermek, kávézók, multiplex mozi, fitneszterem, gyermekjátszóház és egyéb szolgáltatások széles köre, valamint közel 1300 parkolóhely várja majd a látogatókat.
Az épületben helymeghatározó és navigációs rendszer könnyíti meg a parkolást az üres férőhelyek feltüntetésével, a plázában pedig a vásárlóknak segít megtalálni a kiválasztott üzletet vagy szolgáltatást egy mobilalkalmazáson keresztül. A bevásárlóközpont szolgáltatóközpontjában lehetőség lesz az interneten rendelt áruk átvételére, illetve visszaküldésére, valamint a megvásárolt termékek házhozszállításának megrendelésére is.
Irodákat is építenek a közelbe
A bevásárlóközpont főbejárati homlokzatára külön szerkezeti megtámasztás nélküli, 30 méter magas és 30 méter széles függönyfal szerkezet, valamint a homlokzaton térben kiugró és visszahúzott dobozszerkezetek kerülnek. A belső térben egy közel 200 négyzetméteres interaktív LED kijelzős médiafelület kap helyet. Lesz belső rendezvénytér, valamint az éttermi szinthez közvetlenül kapcsolódó terasz.
![Etele Plaza 7](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/2009/20099/200992/20099208_45a3ef55e8e11abb90d74a22737f3f2b_wm.jpg)
Az új pláza közelében épül a Futureal-csoport eddigi legnagyobb, ikonikus irodafejlesztési projektje, a Budapest ONE irodapark, Őrmezőn. Az összesen több mint 65 ezer négyzetméteres irodaház első üteme közel 25 ezer négyzetméter bérirodát, valamint 2600 négyzetméter kereskedelmi és szolgáltatóegységet, zöld területeket és 480 férőhelyes mélygarázst is biztosít majd a központ több ezer dolgozójának.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Van, ahol már elkezdték kézbesíteni a 13. havi nyugdíjat
A februári nyugdíjjal együtt érkezik.
február 11., 12:22
- Gazdaság
Rengeteg kihívás sújtja az autóipart, mutatunk még egyet
A mai modern autók felépítése lassan olyan összetetté válik, mint a repülőké.
február 10., 16:17
- Gazdaság
Fontos ipari kapu nyílik Egyiptomban, 450 milliárdos megrendelést kap a magyar vasúti járműgyártás
február 10., 16:08
- Mindeközben
Kilenc sikertelen lombikgprogram után babát vár a magyar szépségkirálynő: „Higgyetek a csodákban! Léteznek!”
59 perce
- Mindeközben
Pár perc alatt befalta az egykori fitneszmodell Anglia legnagyobb reggeli tálját, majd olyat tett, amire senki sem számított
2 órája
- Mindeközben
A Lucius Malfoyt alakító Jason Isaacs fergeteges választ adott arra, visszatérne-e az új Harry Potter-sorozatban
6 órája
- Gazdaság
Megtalálta a kormány az ország rejtett kincsét, és azonnal rátette a kezét
A kormány számol az új energiaforrással.
február 11., 05:40
- Gazdaság
Transparency International: három éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb országa
Éppen csak az átlag alatt vagyunk.
február 11., 09:00
- Gazdaság
A világranglista felső 30 százalékába került a Paksi Atomerőmű
Történetének ötödik legmagasabb termelési eredményével zárta 2024-et a létesítmény.
február 11., 12:28
- Gazdaság
Újra bevadult az infláció, elszabadulóban az élelmiszerárak, lélektani határnál lehet a kormány
Nagy Márton felkészült a beavatkozásra.
február 11., 08:30
- Gazdaság
Magyar tulajdonú cég szállíthat gázt az oroszpárti szakadár területre
A Moldovából kiszakadt régió elutasította az EU-s támogatást.
február 10., 21:17
- Címlapon
Volodimir Zelenszkij: Vlagyimir Putyin Donald Trumpot csak egy kelléknek használja
Kemény szavakkal kritizálta amerikai kollégáját az ukrán elnök, aki az európai vezetőket is élesen bírálta.
3 órája
- Gazdaság
Árat emel a Yettel és a Telekom, ez minden ügyfelet érint
A díjkorrekció az infláció mértékével megegyező mértékű.
február 11., 06:52
- Gazdaság
Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek
Tizennégy milliomosa lett Magyarországnak.
február 8., 21:02
- Gazdaság
Európai tekintetben Magyarország dobogós helyen van az akkumulátorgyártás kapacitások terén
Nagy Márton szerint azonban még van három kihívás, amelyekre megoldást kell találni.
február 11., 21:01
- Gazdaság
Megállapodás született a Lear győri telephelyén: nem lesz sztrájk
Amint a szövegezés elkészül és hivatalossá válik, a sztrájkkészültség megszűnik.
február 11., 17:08
- Gazdaság
Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok
Az Agrárminisztérium által kiírt pályázat keretösszege 3,19 milliárd forint.
február 8., 15:38
- Gazdaság
2025-ben is keresik az Év Magyar Autóját – Ön is szavazhat!
Több kategóriában is keresik a legjobbakat.
február 10., 15:31
- Gazdaság
Sokan nem látják, pedig egy új világ eljövetelét jelzi az arany szárnyalása
Két ok miatt száguld a sárga nemesfém, ebből az egyik Donald Trump.
február 10., 13:46
- Címlapon
Magyarország blokkolhatta az Ukrajnával folytatott uniós csatlakozási tárgyalásokat
A magyar kormány a nemzeti kisebbségek védelmét várja el Kijevtől.
3 órája
- Gazdaság
Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni
100 milliárd forintot tartottak benne a kötvényesek.
február 8., 19:01
- Gazdaság
Zuhanórepülésnek indult az autóipar, tucatjával küldik el a dolgozókat Egerben
A ZF Hungária újabb 50 dolgozó elbocsátására készül az iparágat sújtó visszaesés miatt.
február 11., 18:56
- Gazdaság
Áll a bál a kormány, a könyvelők és adózási szakma között – kibogozzuk a szálakat
Nem éri kár az alanyi adómentességet visszamenőlegesen választókat.
február 11., 14:22
- Gazdaság
A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára
Tavaly 6,5 milliárd literre csökkent a magyarországi üzemanyag-forgalom.
február 8., 21:10
- Gazdaság
Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál
A szakszervezet alapbérfejlesztést és egy egyösszegű kifizetést követel.
február 9., 08:01
- Gazdaság
Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását
Csak nagy duma a vámháború?
február 9., 09:47
- Címlapon
Ebben a rendszerváltás óta minden kormány bűnös – elkezdődött a Tisza Párt kongresszusa
Az egész napos eseményről a helyszínről tudósítunk.
5 órája
- Címlapon
„Tisztelt Magyar Péter-támogatók! Értem, hogy fáj” – megszólalt a megtámadott elemző
Nagy Attila Tibor szerint Magyar Péter „megajándékozta” a Fideszt és Orbán Viktort.
6 órája
- Mindeközben
Visváder Tamás a feleségével való megismerkedéséről: Ultimátumot adtam neki, ha nem szakít, akkor engem felejtsen el
tegnap, 17:45
- Mindeközben
Imádni való fotón mutatta meg Hajdú Péter, hogy mekkorát nőtt a születésnapos kisfia
tegnap, 16:40
- Gazdaság
A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat
Guller Zoltán: Jön egy új pénzintézet Magyarországon.
február 10., 08:36
- Gazdaság
Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek
Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait.
február 9., 16:47
- Gazdaság
Hamarosan belenyúlhat a kormány a bolti árakba
Ha kell, jöhetnek az árstopok.
február 10., 09:16
- Gazdaság
Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?
A lakhatási válság továbbra is jelentős mértékben nehezíti a magyarok mindennapjait. Helyzetjelentés az Indexen.
február 9., 06:16