1,5 millió lakást épít a német kormány
A következő négy évben a német állam 6 milliárd eurót fordít majd lakásépítésre, hogy ezzel kezelje az egyre súlyosabbá váló lakáshiányt - ezt jelentette be Angela Merkel német kancellár a hétvégén. A kormány összesen 1,5 millió bérlakást tervez építeni, emellett pedig adókedvezményekkel és egyéb ösztönzőkkel támogatnák a lakásépítéseket.
Borzasztóan nagy szükség van új lakásokra, ezért a kormány átfogó offenzívát indít
- mondta videóüzenetében a kancellár, aki szerint Németország egyik legégetőbb problémája a megfizethető lakhatás. Németországban valóban eléggé elszabadultak a lakásárak az elmúlt években. Tavaly például a Knight Frank nevű ingatlan-tanácsadó cég listája szerint Berlin világelső volt a lakásárak növekedésében, egy év alatt több mint 20 százalékkal drágultak a lakások, de a cég top 10-es listájára még három másik város, Hamburg, München és Frankfurt is fölfért (ezen a listán Budapest is szerepel, a magyar főváros az ötödik leggyorsabban dráguló ingatlanpiac volt a világon).
A lakásárak mellett természetesen az albérletárak is elszabadultak, amit Berlinben például eddig az albérletárak maximálásával igyekeztek kezelni. Hogy ez hogy működik, arról itt írtunk bővebben. Az új állami bérlakások építése az albérletárak emelkedését is enyhítheti majd. (Portfolio.hu)
Ez Berlin igazi szocialista húzása
Európa lassan legmenőbb városa pár év alatt annyira felkapott lett, hogy nagyon elszálltak az albérletárak. A városvezetés erre olyat lépett, ami per pillanat Budapesten egészen elképzelhetetlen lenne.
(Borítókép: Épülő lakóházak Berlinben 2018 áprilisában - fotó: Sean Gallup / Getty Images Hungary)
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=bJE1jRyMFaE6fJ8fhsC.y4ZQnDkFoiPbY7JeelfAZ7P.i7&stparam=wnniomkpwg&fastid=ipqxvzhaneitfhaugbtmmzijqomb&nc=0)
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
Itt van Orbán Viktor 4,7 milliós bástyája
Szakértők szerint kezd visszatérni a hit a gazdaságban.
2 órája
- Gazdaság
Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok
Az Agrárminisztérium által kiírt pályázat keretösszege 3,19 milliárd forint.
február 8., 15:38
- Gazdaság
Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek
Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait.
február 9., 16:47
- Címlapon
Még kinevezése előtt megbukott Orbán Viktor szövetségese
Nagyon sok a bizonytalanság, akár előrehozott választások is jöhetnek Ausztriában.
3 órája
- Mindeközben
Alekosz ingyen kap több mint 1 milliós fogsort: „Nemzetközi sztár vagyok, a fogazatom minőségének is nemzetközinek kell lennie”
4 órája
- Címlapon
Pénzpatakba léptek a magyarok, akik ide tették a forintjukat
Ha azt gondolta, hogy az állampapír volt a legjobb befektetés, gondolja újra.
4 órája
- Gazdaság
Visszahívja közel húszéves sikertermékét az OTP – mutatjuk, mit kell tudni
100 milliárd forintot tartottak benne a kötvényesek.
február 8., 19:01
- Gazdaság
Sztrájkkészültséget rendeltek el az Audi győri beszállítójánál
A szakszervezet alapbérfejlesztést és egy egyösszegű kifizetést követel.
február 9., 08:01
- Gazdaság
A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára
Tavaly 6,5 milliárd literre csökkent a magyarországi üzemanyag-forgalom.
február 8., 21:10
- Gazdaság
Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek
Tizennégy milliomosa lett Magyarországnak.
február 8., 21:02
- Gazdaság
A kormány bejelentette, hogy mikor érkezik a 13. havi nyugdíj
Vitályos Eszter további adatokat is közölt.
február 9., 14:17
- Gazdaság
A turisztikai ügynökség vezetője szerint indulhat a Budapest–New York járat
Guller Zoltán: Jön egy új pénzintézet Magyarországon.
február 10., 08:36
- Címlapon
A Mohu közzétette, mikor és hol kezdődik az idei lomtalanítási szezon Budapesten
Első körben három kerületben vált ismertté a dátum.
59 perce
- Mindeközben
Óriásit bakizott a TikTokon Dárdai Blanka, véletlenül kiposztolt valamit, amit nagyon nem akart
6 órája
- Mindeközben
Vomberg Frigyes a Séfek séfe új zsűritagjáról: „Ő húzza meg a határt, hogy meddig mehetünk el"
7 órája
- Mindeközben
Nemcsák Károly megtisztítaná a szakmát a gátlástalan celebektől: „Művésznek mondja magát két nap múlva”
8 órája
- Címlapon
Megfélemlítette a dolgozókat a letartóztatott kiskunhalasi, nemátalakító maszek műtéteket végző orvosok esete
A nemzetközileg elismert urológus 600 ezer és egymillió forint közötti összeget kért a betegektől.
6 órája
- Címlapon
Milliomosok klubja a BME-n – a magyar átlagbér kétszeresét keresik ezek a pályakezdők
Itt a teljes lista.
3 órája
- Címlapon
„Gyakorlatilag megadta magát Putyinnak” – kritikusává vált egykori szövetségese bírálta Trumpot
15 órája
- Gazdaság
Nem várt hatás: így ránthatja magával a teljes piacot a munkáshitel
Százmilliárdos nagyságrendű kihelyezés várható, az igénylők kombinálhatnak.
február 8., 12:49
- Gazdaság
Kissé gyengült a forint, de erősebb, mint év elején volt
A dollár erősödött a legjobban a magyar devizához képest.
február 6., 08:12
- Gazdaság
Jól kezdett, de délutánra visszaesett a forint
Az euró árfolyama 405,5 forint fölé erősödött.
február 7., 19:00
- Gazdaság
Megtaláltuk Orbán Viktor középosztályát, így néz ki
A miniszterelnök szerint izmos a középosztályunk, de mit mutatnak a számok?
február 6., 06:03
- Gazdaság
A kormány döntése miatt ömlik az emberek pénze az államhoz
Megérkezett a minisztérium gyorsjelentése.
február 10., 11:33
- Címlapon
Lehengerlő kezdés után kihúzta a Fradi, így az El-nyolcaddöntő kapujába ért
Varga Barnabás viszont eltiltás miatt lemarad a visszavágóról.
29 perce
- Gazdaság
Donald Trump pillanatokon belül csapást mérhet a magyar benzinkutakra
Már Orbán Viktor is megszólalt a témában.
február 6., 15:25
- Gazdaság
A Ford kritikával illette az importvámok megemelését
Donald Trump nemrég kiegészítő vámokat vetett ki a Mexikóból és Kanadából származó árukra.
február 6., 10:19
- Mindeközben
Ilyenre még nem volt példa, szokatlan felajánlással szerzett régiséget Fejes Tamás a Kincsvadászokban
10 órája
- Gazdaság
Bajnokok Ligája: beleáll a GVH, versenyfelügyeleti eljárás vár az RTL-re
Ez nem jelenti annak a kimondását, hogy a médiavállalat jogsértést követett el.
február 7., 10:04
- Gazdaság
A régióhoz képest drágább a magyar üzemanyag, de a kormány szerint nem ez a lényeg
A kabinet szerint a szomszédos országok adatait kell figyelembe venni.
február 7., 09:29
- Címlapon
Johnny Depp választotta ki egy szerepre a népszerű magyar színésznőt
Csoma Judit a sors ajándékának tekinti, hogy ő kapta a Modi egyik szerepét.
2 órája
- Címlapon
Óriási felfedezés: a vírusok hangokat adnak ki
Hatalmas segítség lehet, ugyanis új gyógyszerek fejlesztéséhez vezethet.
20 perce
- Gazdaság
Ebben rejtőzhet Magyarország legnagyobb üzleti potenciálja, de a zombikkal le kell számolni
Könnyen félrecsúszhat a kormány terve, ha nem figyelnek.
február 7., 07:19
- Gazdaság
Balogh Petya: A legtöbb magyar nagyvállalat olyan kényszerben van, amit fel sem fog
A technológiai forradalom vesztesei között van Magyarország.
február 6., 13:57