Utalványon adná az állami fizetésemeléseket az ÁSZ elnöke

2018.06.13. 11:20 Módosítva: 2018.06.13. 13:27

Nagyon fura ötlettel állt elő Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke a Magyar Időknek adott interjújában:

szerinte olyan utalványokon kellene az állami dolgozók fizetésének egy részét adni, amellyel csak bizonyos kijelölt cégeknél vásárolhatnak.

A Jobbik és más politikai pártok választások előtti szívatásakor híressé vált, fideszes képviselőből ÁSZ-elnökké lett Domokos szerint komoly baja az állami szférának, hogy nehéz embereket találni és megtartani, ezért versenyképesebbnek kellene lennie. Ezt pedig azzal lehetne javítani, ha úgy emelnék az állami dolgozók fizetését, "hogy közben segíthetne az állami, önkormányzati cégeken, a gazdaságon és az államkasszán is".

Domokos László
Domokos László
Fotó: Szigetváry Zsolt

Domokos arra gondolt, hogy a közszférában a fizetések egy részét egy olyan utalvány formájában kellene adni, amit csak bizonyos célokra (például egészségügyi ellátásra, oktatásra-képzésre vagy megtakarításra) és csak bizonyos vállalkozásoknál lehetne elkölteni. A kiválasztott cégek főleg önkormányzati vagy állami tulajdonú vállalatok lennének, mert ahogy Domokos fogalmazott, 

Ez garantálná, hogy az érintett munkavállalók megfelelő színvonalú ellátáshoz, képzéshez, biztonsághoz juthassanak.

Ezzel az ÁSZ elnöke szerint mindenki nyerne, plusz pénz kerülne az egészségügybe, oktatásba és nőnének a megtakarítások, és csökkenne a feketegazdaság, hiszen nyilván mindent le kellene papírozni. A kiválasztott cégek is jól járnának persze, mert az állami és önkormányzati cégek (meg persze a nem állami és önkormányzatiak, mert Domokos ötlete nem zárja ki ezeket sem) rendszeres megrendeléshez juthatnának. Ráadásul Domokos szerint a kiválasztott cégek között verseny is lenne, hogy a közalkalmazottak náluk költsék az utalványukat, úgyhogy végképp mindenki jól járna. 

Hozzászólna? Csatlakozzon az Index tematikus Facebook-oldalához, és moderált körülmények között beszélgethet róla.