Olivér
5 °C
8 °C

Dögöljön meg a szomszéd tehene is

GettyImages-894926178 master
2018.06.17. 20:00
Sok olyan gazdaságpolitikai lépés látható mostanában világszerte, amely mindenkinek fáj: kereskedelmi háborús lépések, védővámok, szankciók, brexit, szakadás, dezintegráció. Miért történik mindez? Ha neki jobban fáj, mint nekem, akkor már megérte?

Donald Trump amerikai elnök pénteken bejelentette, hogy az Egyesült Államok kormánya 50 milliárd dollárnyi kínai termékre vet ki 25 százalékos védővámot, erre válaszul a kínai kormány nagy valószínűséggel hasonló vámokat vet majd ki amerikai termékekre, vagyis hónapok fenyegetőzése után élesbe fordulhat a kereskedelmi háború a világ két gazdasági óriása között. Ez a háború pedig alighanem mindkét félnek fájni fog.

De ez a lépés nem az egyetlen, ami várhatóan vesztes-vesztes eredményhez vezet. Egyre többször tapasztalni kölcsönösen hátrányos gazdaság-politikai lépéseket a világban. Mintha megunta volna a fejlett világ a II. világháború vége, vagyis 1945 óta uralkodó 73 éves alapvetően a béke, az együttműködés, az egyre szabadabb kereskedelem irányába változó világot, és egyre több országban lenne igény a leválásra, a bezárkózásra, az önellátásra, a hidak felégetésére.

Mindez viszont alapvetően öngólnak tűnik, mert ahol valaki a nyitás helyett a zárás felé lép, ott általában mindenki sérül.

Természetesen a következő példák indítékai teljesen különbözőek lehetnek, és nem kétséges, hogy a szankciók, az izolálás bizonyos helyzetekben etikailag, vagy politikailag teljesen indokolt lehet, de azért mutassunk be pár lose-lose (vesztes-vesztes) helyzetet a közelmúltból.

  • Ha az Egyesült Államok felújítja a szankciókat Irán ellen, akkor azzal nem csak Teherán veszít, de a Nyugat is, mert a perzsa szénhidrogénipart a kínai kapcsolatok felé taszítja, ami a legkevésbé sem érdeke a Nyugatnak.
  • Nagyon hatékony szankció volt az acélipari óriás Ruszal és vezetőjének, Oleg Gyeripaszkának a megfojtása, a rubel például hirtelen nagyon sokat gyengült, de az acélárak emelkedése az Egyesült Államoknak sem kedvezett, ráadásul pénzügyileg a legnagyobb vesztesek a Ruszal-részvényeket birtokló amerikai alapok voltak – véli Loncsák András, az Aegon Alapkezelő Zrt. részvénybefektetésekért felelős vezetője.
  • Javíthatja rövid távon az amerikai egyensúlyt, illetve erős gyomrost vihet be a nagy ellenfél Kínának a kereskedelmi háború, de a kereskedelem visszaszorítása mindig növekedés-ellenes, hiszen sérül a világgazdaság munkamegosztása, hatékonysága, és így az amerikai vállalatok jövedelmezősége is – mondja Elek Péter, a Dialóg Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója.
  • Szinte minden közösségben népszerűvé tehető a függetlenedés, a kiválás, legyen szó a katalánokról, vagy a Brexitet megszavazó britekről, de az önállóságot kereső közösségek rendre alábecsülik a leválás anyagi hátrányait.
  • Az olasz választásokon Északon a „dél”-ellenes erők nyertek, míg Délen egy elitellenes párt, akik végül az euroszkepticizmusban találták meg a közös nevezőt, de az olasz költségvetés azonnal óriásit bukott ezzel és vélhetően az olasz választók még mindig nem tudják, hogy ők valójában mekkora haszonélvezői az EU-nak – véli Forián-Szabó Gergely, az Amundi Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója.

A kívülről kifejezetten lose-lose szituációk közül kettőt néznénk meg alaposabban! Miért köt bele az élő fába is Donald Trump, és miért gondolja úgy egy olasz választó, hogy ő vesztese az uniónak?

Trump kereskedelmi háborúja

Forián-Szabó Gergely szerint Donald Trump amerikai elnök harcias Twitter-üzenetei, más államokkal szembeni fenyegetőzései ma már egyre érdektelenebbek, eleinte nagy riadalmat keltettek a piacokon, aztán már egyre kisebb hullámokat vernek.

Ettől függetlenül az angolszász alapkezelők a világra leselkedő veszélyek közül a két legfontosabb között emlegetik ma is a trade wart (a másik veszély egyébként a rossz jegybanki intézkedések).

Trump lépéseit még saját hazájában is a karikaturisták általában visszafelé elsülő ágyúként, önsorsrontó intézkedésekként ábrázolják, de azért bizonyos lépések már csak megtörténtek és szinte teljesen egyöntetű vélemény szerint ezek általában otthon is fájnak.

Pedig az elnök tudja mit csinál

De akkor miért kezdett bele az egészbe Donald Trump? A nemzetközi közgazdaságtanban az elmúlt két évtizedben dogmává vált, hogy a minél szabadabb világkereskedelem, a vámok lebontása hasznos.

A megfelelő globális munkamegosztás hatékony, hiszen ilyenkor mindenki azt termeli, amiben költség-, vagy tudáselőnye van, és összességében a szabad kereskedelemmel nő a globális kibocsátás és a jólét. Ez természetesen igaz, de a világkereskedelemnek az elmúlt két évtizedben volt még két nagyon fontos egyéb hatása is.

Az elosztási hatás

Az elosztási hatás szerint a világkereskedelem fejlődésének az elmúlt két évtizedben az indiai és a kínai középosztály volt a nagy nyertese, míg az amerikai, a nyugat-európai, vagy az orosz alsóközéposztály a vesztes oldalra került.

Donald Trump vélhetően azzal nyert választást, hogy erre jól érzett rá. Látta, hogy hiába nő az amerikai GDP, de az amerikai alsóközéposztály elégedetlen, a medián-munkavállaló (vagyis akihez képest ugyanannyi ember keres jobban, mint rosszabbul) jövedelme nem javul, gyakorlatilag az

Egyesült Államokban 200 év után először nőtt fel egy korosztály úgy, hogy már nem feltétlenül él jobban, mint a szülei.

Lehet persze mondani, hogy a világkereskedelem elosztási hatása ellenére az amerikaiak nyertesek is voltak, mert a lakosság fogyasztása úgy nőhetett, hogy a termékek árai nem szálltak el és az amerikai munkanélküliség is valójában alacsony, de ez csak azért lehet így, mert sokak alól annyira kicsúszott a talaj, hogy teljesen kivonultak a munkaerőpiacról, mások kényszerből félmunkaidőben dolgoznak immár, és valójában már csak eladósodottságból tartják fenn a fogyasztási szintjüket.

Kína szívat minket

Ebben a helyzetben sokan voltak fogékonyak Trump üzenetére: az Egyesült Államok középosztályának a gyorsan fejlődő Kína a nagy ellenfele, Kínát könnyű vádolni ezzel, mert hitelesen elmondható, hogy

Kína nem játszik fair módon,

nem tart be bizonyos világkereskedelmi egyezményeket, a nagy állami monopóliumai összegyűjtik (adott esetben ellopják) a nyugati tudást, majd a Nyugaton tiltott állami támogatással, dömpingárakkal hozzák helyzetbe a cégeiket. A nagy kérdés csak az, hogy ha ez így is van, mit lehet ez ellen tenni?

Exportra várakozó autók és konténerek a Sanghaji kikötőben
Exportra várakozó autók és konténerek a Sanghaji kikötőben
Fotó: Bloomberg / Getty Images Hungary

Főleg akkor, ha a nyugat nagyon elaludt. A kínai technológiai tudásgyűjtés annyira felgyorsulhatott az elmúlt években, hogy az európai és amerikai vállalat-felvásárlási tranzakciókban már szinte mindig kínai cégek jelentek meg, ennek a trendnek talán a legextrémebb példája az volt, amikor Európa és az Egyesült Államok is áldását adta arra, hogy kínai kézbe kerüljön a legismertebb német robotikai cég, a KUKA.

A ZTE-csapás

A Nyugat lassan ébredt, de ekkor drasztikusat fordult a hangulat. Ekkor következett ennek a háborúnak az eddigi legdrasztikusabb ellenlépése. Az Egyesült Államok az Irán elleni szankciók megsértésével vádolta meg a kínai ZTE mobilgyártó óriást, és hét évre megtiltotta az amerikai cégeknek, hogy alkatrészeket szállítsanak neki.

Amerikai mikrochip-beszállítás nélkül a ZTE egy hónap múlva leállt. Kiderült, hogy miközben a kínaiak már rengeteget fejlődtek, bizonyos területeken még mindig nem önállóak. Érdemes megfigyelni, hogy a kínai elnök Hszi Csin-ping szinte minden beszédében szóba hozza a technológiai önellátás fontosságát.

Nyílt lépések Kína ellen

Donald Trump az akció után erősnek érezhette magát. A ZTE nagyot kapott, csak aztán Trumpéknak rá kellett ébrednie az önsorsrontásra is. A ZTE-beszállítás elvesztésével egy csomó amerikai cég esett el legnagyobb partnerétől. Végül úgy tűnik, volt az a pénz, amivel a ZTE megmenekülhetett.

Egyre inkább úgy tűnt, hogy a kereskedelmi háború nem a legjobb módszer Kína megregulázására, fontosabb lenne korlátozni a szellemi javak elrablását és a kínai állami befolyást. Ezt szorgalmazza egyébként, a Kína elleni támadások fő motorjának tartott republikánus jogász, Robert Lightizer. A nagyon képzett "Kína-felelős" folyamatosan keményebb jogi fellépést követel a kínai jogsértések ellen.

Kis kitérő, de valójában mostanában azért történtek a kereskedelmi háborún kívül is lépések. A republikánus héják szemében egy kínai üzletember nem olyan, mint egy nyugati. Egy kínai ugyanis mindig egyszerre üzletember, magánember, pártkatona, de még hírszerző is. Az Egyesült Államok talán ilyen megfontolásból is szigorította a kínai vízumfeltételeket, illetve határozottan fellépet a Konfúciusz Intézetek ellen.

A Kínai Népköztársaság által támogatott Konfúciusz Intézetek hivatalosan olyan non-profit intézmények, amelyek a kínai nyelv és kultúra megismertetésével foglalkoznak a világ különböző országaiban, ám ausztrál és amerikai támadások szerint pártirányítás alatt állnak, sok helyen közreműködnek a hivatalostól eltérő kínai vélemények feltárásában, üldözésében, nemtelen befolyás-gyakorlásban.

Nem tud finomhangolni

Összességében tehát Donald Trump bedobta a nehéz követ a vízbe, egy fontos narratívát változtatott meg, de eddig nagyon rosszul nyúlt annak kezeléséhez. Ahogy Elek Péter fogalmazott,

a sakkban sem lehet egy lépésből mattot adni, ahhoz biztosan több lépés kell.”

Érdekes paradoxon, hogy a kereskedelem visszaszorítása dollár-erősödést hoz magával, ami aztán nehezíti a kereskedelmi hiány amerikai visszaszorítását és rontja az Egyesült Államok versenyképességét.

Vélhetően Trump alkatilag alkalmatlan arra, hogy kihasználja az Egyesült Államok korábbi nagy előnyét, hogy van pénze és szaktudása a finom diplomáciai lépések előkészítéséhez. Ő sokkal inkább a kőbalta egyszerűségű lépések híve, neki nagy kijelentésekre, show-ra van szüksége, és a sok belföldi pofon után már nagyon ki van éhezve a sikerre.

De az ellenfelei szofisztikáltabb módszereket használnak, Kína meglepően higgadtan reagált eddig.

Hogy folytatódik?

A kereskedelmi háború egy epizód, de az igazi igazi kérdés, hogy az Egyesült Államok hosszabb távon meg tudja-e tartani a vezető gazdasági hatalom pozícióját?

  • Az egyik álláspont szerint már késő, Kínát nem lehet megállítani, ledolgozta a hátrányát, nagyobb a lakossága, az amerikai – kínai versenyfutás vége vagy egy katonai összecsapás lehet, vagy az Egyesült Államok szépen lassan visszavonul és átadja a vezető helyét a bolygón, mint anno a brit birodalom.
  • A másik álláspont szerint a verseny még nem dőlt el, Kína a maga nagy állami mamutjaival nem elég innovatív, egy önkényuralmi rendszer. A finomhangolt „háborúnak” lehet értelme, Oroszországot is milyen jól megfékezte a COCOM-lista.

Olasz sztori

Végül röviden nézzünk meg egy másik „önsorsrontó” példát a közelmúltból! Olaszország rengeteg pénzt, éves szinten 40 milliárd dollárt veszített azzal, hogy a parlamenti választásokon szélsőséges, euroszkeptikus és egymástól távol álló erőket hozott helyzetbe., amelyek aztán elég döcögősen állapodtak meg.

Természetesen egy nemzet választásába nem lehet beleszólni, minden népnek szíve-joga, hogy arra szavazzon, akibe a bizalmát helyezni szeretné, de az biztosan elgondolkodtató, hogy vajon miért gondolták úgy az olaszok, hogy Brüsszel-ellenes erőket érdemes támogatniuk, és ők az euróövezet vesztesei? Miközben vélhetően az olaszok az unió és az eurózóna legnagyobb nyertesei?

Észak-dél

Mint emlékezetes, Olaszországban gazdasági fejlettség alapján kettészakadt a választási hangulat is.

  • Északon a szavazók a Ligára tették a voksukat, amelynek az volt a fő üzenete, hogy ne segítsük már annyira a szegényebb délieket. Ennek egyik konkrét választási üzenete az egykulcsos adó bevezetése volt, ami több pénzt hagy a gazdagabb északiaknál, de persze csökkenti a büdzsé bevételeit.
  • Délen pedig nyert az 5 Csillag Mozgalom, amely éppen amellett kardoskodott, hogy délieknek jobb legyen az élete, például legyen alapjövedelmük, munka nélkül is meg lehessen élni, csakhogy ez a költségvetés kiadási oldalán jelent növekedést.

A két erősen eltérő koncepcióból végül összejött az a koalíció, amelynek a közös metszete a Brüsszel-ellenesség lett. Vagyis mi történt? Egy nagyon eladósodott országban, ahol az államadósság a GDP 132 százalékára rúg az új koalíció növeli a büdzsé kiadásait és csökkenti a bevételeit, de felelősnek kiáltja ki az EU-t.

Ez azért nagyon vicces, mert az olaszok alighanem az euróövezet legnagyobb nyertesei. Gondoljuk csak bele, a 132 százalékos adósságukat az erős euróövezetben 2 százalékos kamat mellett finanszírozhatták. Forián-Szabó Gergely szerint, ha lírájuk lett volna az elmúlt években, a kamat 4-6 százalék körül alakult volna. A választás után aztán valóban be is következett egy 150 bázispontos kamatemelkedés.

Világtrend

Miért történik mindez? Befektetési szakemberekkel nem könnyű politikáról beszélgetni, mert ahogy Loncsák András mondja, ők inkább a gazdasági fundamentumokra figyelnek, hiszen bár a politika nagyon fontos, de egy elemzőnek nehéz ezt a kiszámíthatatlan világot modelleznie.

Valamiképpen azért globálisan is érezhető, hogy mintha a választók 75 év béke után világszerte ki lennének éhezve a konfliktusokra

- mondja Elek Péter, terjed a politikai populizmus, működnek a rövid távú, a hangzatos, harcias, de üres szólamok. Alkati kérdés is, hogy sok országban a kifinomult diplomácia szerepét átvette a beszólás, a fenyegetőzés.

A G7 vezető politikusai a kanadai csúcson, 2018. júniusában.
A G7 vezető politikusai a kanadai csúcson, 2018. júniusában.
Fotó: Anadolu Agency / Getty Images Hungary

Különösen érdekes, hogy azok, akik ezt a fajta új stílust követik, vagyis az elit-, vagy establishment-ellenes erők általában drukkolnak is egymás sikereinek, ami kicsit olyan, mint egy nemzetközi skinhead-találkozó.

Ahogy a magyar, a szlovák és a szerb skinhead szívesen hallgat közösen zenekarokat, amelyek jó eséllyel éppen az ő nációjuk ellen fogalmaznak meg harcias üzeneteket, addig mintha a szeparációpárti, a kereskedelemellenes és a nemzeti érdekérvényesítésre hajló erők is drukkolnának egymásnak.

A francia euroszkeptikus politikus valójában azt fogalmazza meg, hogy jobban idegenkedik az angolokkal való közösködéstől, mint egy centrista, de mégis jobban megtalálja a hangot a brit euroszkeptikussal, aki amúgy jobban irtózik a franciáktól.

Nyilvánvalóan egy magyar, lengyel, vagy német konzervatívnak nem érdeke, hogy Donald Trump „Amerika az első” munkacímű nemzeti politikát folytasson, de mégis megértőbb lesz az ilyen beállítottságú erő az elnök policyjával, mint egy liberális. 

Felnőtt egy politikai generáció, amelyik annyira nem bírja a régi politikai és üzleti elitet, hogy még akkor is annak minél nagyobb mértékű bukásának szorít, ha abba majd ő is súlyos ütéseket kap.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?