Ötmillióra emelkedhet egyes miniszterek fizetése
További Gazdaság cikkek
- Jelentősen megváltozhat a budapesti lomtalanítási rendszer
- Különös indokkal szünteti meg a kormány a paksi különleges gazdasági övezetet
- Több mint 7,7 milliárd forintot ad a kormány a budapesti egészségügy fejlesztésére
- Autót venne a munkáshitelből? Mutatjuk, hogy miért nem érdemes
- Több napra leállt az ügyintézés az MVM online oldalán és alkalmazásában
Többszörösére emelkedhet a miniszterek fizetése a 2019-es költségvetés megalapozásáról szóló törvényjavaslat alapján. Az eddigi gyakorlat helyett, ami a köztisztviselők illetményéhez kötötte a miniszteri javadalmazást, új szabály alapján állapíthatják majd meg a kormánytagok bérét: a miniszter maximum annyit kereshet, amennyit a minisztériuma alá tartozó állami cég vezetője. Ez viszont nem kevés, hiszen az elmúlt években fokozatosan jó magasra tornázták több állami vállaltnál a vezérigazgatók fizetését.
A miniszterek fizetéséről mostanáig a 2010-es, központi államigazgatási szervekről szóló törvény rendelkezett. Ennek értelmében egy miniszter alapbérként a mindenkori köztisztviselői illetmény 15,6-szorosát kapta, ez 2018-ban 602 940 forint volt, amihez még járt 50 százaléknyi kiegészítés és 65 százaléknyi pótlék. Így összesen 1 296 321 forint jön ki (ha a miniszterelnök nem csökkenti az alapilletmény összegét 20 százalékkal, amihez egyébként joga van).
A Varga Mihály által kedden benyújtott törvényjavaslat viszont felülírná a miniszteri fizetések meghatározásáról szóló szabályt úgy, hogy a miniszterelnök a 2010-es törvényben meghatározott javadalmazásra vonatkozó szabályoktól eltérő személyi illetményt állapíthat meg a számukra. A jogszabálytervezetben az áll,
a személyi illetmény havi összege nem haladhatja meg a miniszter által irányított vagy felügyelt központi államigazgatási szerv, központi államigazgatási szervnek nem minősülő költségvetési szerv, illetve a miniszter tulajdonosi joggyakorlása alatt álló gazdasági társaság által ugyanazon személynek a tárgyévet megelőző évben kifizetett, a személyi jövedelemadóról szóló törvény szerint munkaviszonyból származó jövedelemnek minősülő, legnagyobb éves jövedelem egytizenkettedét.
Eszerint tehát a miniszter akár akkora fizetést is kaphat, mint az alá tartozó legnagyobb állami vállalat vagy költségvetési szerv legjobban fizetett dolgozója. A törvényjavaslat ugyanakkor kiköti, hogy ha így állapítják meg a kormánytag fizetését, akkor pótlék, kiegészítés már nem adható neki pluszban.
Az állami cégeknél a vezetők egyáltalán nem keresnek rosszul, az elmúlt néhány évben több körben meredeken emelkedett is a bérük, ennek következtében a legnagyobbaknál 3-5 millió forintot is kaphat havonta (tavalyi gyűjtésünket a témában itt találja).
A Magyar Posta, a máv, az mvm és a Magyar Fejlesztési Bank feje például 5 millió forintos fizetéssel rendelkezik, ha életbe lép az új törvény, a cégekért felelős miniszterek is ugyanennyit kaphatnak majd.
A legtöbb állami óriáscég régebben a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium tulajdonosi joggyakorlása alá tartozott, az új kormánystruktúrában már Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyonért felelős tárca nélküli miniszter felel értük. A törvényjavaslat abból a szempontból is érdekes helyzetet eredményez, hogy a hatására jelentős fizetésbeli különbségek alakulhatnak ki a kormánytagok között attól függően, milyen állami cégek tartoznak a minisztériumukhoz.