Drónnal nézték meg Mészárosék birodalmát
Mészáros Lőrinc, Orbán Viktor leggazdagabb régi barátja és a világ leghíresebb élő gázszerelője olyan ütemben gyarapodik, hogy nemrég még ő se tudta, hogy épp 70 milliárdja van-e, vagy lényegesen több, már 100 milliárd, illetve néha ő maga is az újságokból értesül, hogy mi történt a cégeivel.
A cégek készpénzállományát, gyarapodását, fejlődését nem lehet (felmérni – a szerk), ahhoz nagyon komoly közgazdasági számítások, illetve munka kell, hogy össze tudja rakni, mennyi a cégcsoport valós értéke
–magyarázta el el tavaly az álláspontját minderről. Itt egyébként azt is elmondta, hogy nem tartja magát Orbán Viktor strómanjának.
Mészáros Lőrincnek fogalma sincs, mennyi pénze van
Miniinterjút adott a Felcsút milliárdos polgármestere, aki szerint a vidéki média független, ő pedig sokat tesz a cégeiért, bár nem tudja követni, mi történik velük.
Tényleg nehéz is követni a már világszinten is megdöbbentő mértékű gazdagodását, mert rekordsebességgel lesz a magyar gazdaság egyre több területén megkerülhetetlen szereplő.
Egyre többet markol a NER Zuckerbergje
Fél év alatt megötszörözte a cégbirodalma vagyonát Mészáros Lőrinc, aki a gazdaság egyre több szegmensében lesz megkerülhetetlen szereplő. Itt az ideje, hogy újra megvizsgáljuk a magyar gazdasági csodát.
Az Átlátszó ezért most drónos videóriporttal próbálta számba venni a főbb érdekeltségek egy részét, mivel egyre nehezebben felfogható mértékű vagyon kerül át nyíltan is Mészárosékhoz. Csak az elmúlt egy hétben például megtudhattuk, hogy hozzájuk kerül egy nagy, Alkotás utcai irodaház, illetve az egyik fő cége elnyert egy 2,4 milliárdos építési közbeszerzést.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Gazdaság
A telefon- és internetszolgáltatások díjaiba is belenyúlhat a kormány
Az árrésstopot pedig további kategóriákra terjeszthetik ki.
9 órája
- Gazdaság
Elárulták, kik tartoznak Orbán Viktor középosztályába
Most ellenőrizheti, hogy középosztálybelinek számít-e.
március 25., 15:44
- Gazdaság
Orbán Viktor olyat tett Donald Trumppal, amit előtte még senki
Meg is lett a jutalma.
március 25., 06:20
- Mindeközben
Egymásba szeretett a Megasztár énekesnője és a Hogyan tudnék élni nélküled? színésze
28 perce
- Mindeközben
Előkerült egy férfi, aki jobban hasonlít a Harry Potter sztárjára, Rupert Grintre, mint maga Rupert Grint
2 órája
- Címlapon
Robbanás Moszkvában: lángokban Vlagyimir Putyin limuzinja
Az orosz titkosszolgálat főhadiszállásánál történt az incidens.
3 órája
- Gazdaság
Egyre durvábban eladósodnak a magyarok, meglepő okok állnak a háttérben
A személyi kölcsönöknél is érezni az inflációt.
március 25., 12:45
- Gazdaság
Ítéletet mondanak Magyarországról, a háttérben most már Varga Mihály mozgatja a szálakat
Történelmi pillanat következik.
március 25., 06:09
- Címlapon
Figyelmeztetés érkezett Zelenszkijnek, veszélyesebb lehet a Putyin utáni világ Kijev számára, mint gondoljuk
14 órája
- Mindeközben
Emilión nevet a TikTok népe, aki hagyta, hogy a lánya megszépítse, minden az énekes arcára van írva
5 órája
- Gazdaság
Megjelent a rendelet a bankautomatákról, 200 milliós büntetést kaphat, aki megszegi
Nagy Márton üzent a döntés után.
március 25., 07:21
- Gazdaság
Varga Mihály kemény üzenetet küldött, Orbán Viktortól is kért egy fontos dolgot
Ez a hét legfontosabb hazai gazdasági történése.
március 25., 14:00
- Gazdaság
Varga Mihály váltott, új vezérigazgató a magyar tőzsde élén
Tóth Tibor május 1-től tölti be a pozíciót.
március 26., 09:23
- Gazdaság
Az államtitkár szerint közel 900 élelmiszer ára csökkent az árrésstop bevezetése óta
Zsigó Róbert úgy véli, az áprilisi inflációs adatok igazolják majd az intézkedés bevezetését.
március 26., 09:42
- Mindeközben
Kiara Lord után egy másik versenyző is a Farm VIP feladását fontolgatja: „Lehet, hogy én is hazamegyek”
7 órája
- Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni
Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.
március 22., 09:48
- Gazdaság
Magyar Péter csapdát állított magának, Orbán Viktor pedig most kér egy kávét
Nem véletlen, hogy a kérdéseket nem valódi referendum keretében tették fel.
március 24., 15:35
- Gazdaság
Újabb ingyenpénzre lehet jelentkezni vidéken
5–30 millió forintos támogatást igényelhetnek a kkv-k.
március 24., 14:03
- Gazdaság
Úgy néz ki, hogy 2024 a bankok éve volt Magyarországon
Magyarország hetedik legnagyobb bankja is történelmi évet zárt tavaly.
március 25., 18:23
- Mindeközben
Matt Damon nagy szakállal, Zendaya fehér ruhában látható az Odüsszeia forgatási fotóin
10 órája
- Címlapon
Bill Gates szerint ez a három szakma éli túl a mesterséges intelligenciát
Szerinte teljesen átalakulhat a gazdaság.
4 órája
- Gazdaság
Donald Trump emberének lefőhet a kávé, leidiótázták a nemzetbiztonsági tanácsadót
Bődületes szarvashibát követhetett el Mike Waltz.
március 25., 17:36
- Gazdaság
Érdemes sietni a tankolással, keddtől ismét jön a drágulás
A 95-ös benzin és a gázolaj ára is módosul.
március 24., 13:23
- Címlapon
Figyelmeztették a szlovákokat, hogy milyen tejet ne igyanak a száj- és körömfájás terjedése miatt
A jól megfőtt és megsült hús fogyasztása nem veszélyes.
1 órája
- Mindeközben
Besurranó tolvaj lett egy kutyából, mire rájött a sintér, mit akar, bolondot csinált mindenkiből
12 órája
- Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban
Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.
március 24., 11:14
- Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban
Megjelentek a részletek a jogszabályról.
március 24., 06:44
- Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz
Maradt a múlt héten tapasztalt szint.
március 24., 07:21
- Címlapon
Az ellenállás folytatódik, több mint kétmillióan tüntettek Isztambulban a bebörtönzött polgármesterért
Özgür Özel, a CHP elnöke bejelentette, hogy petíciót indítanak vezetőjük szabad bocsátásáért.
10 perce
- Gazdaság
Lecsapott a jegybank, nagy büntetést kapott a K&H Bank
Több hiányosság is előjött.
március 24., 11:44
- Mindeközben
Sydney Sweeney csobbant egyet a medencében, és ezzel robbantotta is a lájkbombát
tegnap, 22:00
- Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése
A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.
március 23., 08:57
- Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek
Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.
március 22., 20:49
- Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban
Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.
március 22., 19:21