Leállította a minisztérium a mohácsi Duna-hidat

2018.07.07. 10:05

A közbeszerzési ajánlatok beérkezése után, államtitkári rendelkezésre leállt a mohácsi Duna-híd tervezése – írja a napi.hu a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt.-nek a Közbeszerzési Értesítőben megjelent tájékoztatása nyomán. A közlemény emlékeztet arra, hogy a tervezés elindítását múlt év júliusában a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára hagyta jóvá.

Látványterv a mohácsi Duna-híd megvalósíthatósági tanulmányából (2016.)
Látványterv a mohácsi Duna-híd megvalósíthatósági tanulmányából (2016.)

A napi.hu megjegyzi: idén májusban ugyanez az államtitkár döntött a folyamatban lévő közbeszerzési eljárás leállításának elrendeléséről döntött. Ekkorra lejárt a nyílt közbeszerzés ajánlattételi határideje, de vélhetően az értékelés már elmaradt, mivel a NIF nem közölte az ajánlattevő cégek listáját.

A NIF most azt jegyezte meg, hogy rajta kívül álló okból a szerződés teljesítésére nem lenne képes, így eredménytelenné nyilvánítja a tendert. Hogy mi ez a rajta kívül álló ok, és az miért alakult ki, nem derül ki a tájékoztatásból.

A tervek szerint Mohács kétszer egysávos, 240 méteres támaszközű hidat kapott volna. Mohács a Duna jobb partján fekszik, a híd távlatilag a Dunától balra lévő 51-es úttal kötötte volna össze a városon áthaladó 56-os utat. A projekt leállításával Magyarország legdélibb Duna-hídja a Baja-Bátaszék közötti maradt.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

A Matolcsy-éra végnapjaiban lezavart cégátadási ügy kezd kiegyenesedni

Varga Mihályék léptek.

március 22., 11:37

  • Gazdaság
Ezek a számok 425 millió forintot értek

Ezek a számok 425 millió forintot értek

Kihúzták az ötös lottó nyerőszámait.

március 22., 20:49

  • Gazdaság
Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Megjelent az új rendelet az árrésstopról, egy hetük van a kereskedőknek cselekedni

Minden változásról tájékoztatniuk kell a boltoknak.

március 22., 09:48

  • Gazdaság
Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Mi van a füst mögött? A szabályozás és a tudomány csatája a dohányiparban

Kulcskérdés, hogy a káros hatások csökkentésére irányuló törekvések és a piaci szabályozások összhangba kerüljenek.

március 22., 19:21

  • Gazdaság
Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

Orbán Viktor előre megmondta, kinek a malmára hajtja a vizet Németország történelmi lépése

A miniszterelnök jóslata, úgy tűnik, kezd valóra válni.

március 23., 08:57

  • Gazdaság
Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Orbán Viktor elárulta, hogy miért avatkoztak be az élelmiszeráraknál

Számokat is közzétett a miniszterelnök.

március 23., 11:47

  • Gazdaság
Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Mérlegen az árrésstop: mutatjuk, hol van a legtöbb akció

Ott tapasztalható nagyobb változás, ahol több gyártói márkás terméket forgalmaznak.

március 22., 08:05

  • Gazdaság
Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Csaknem negyedmilliárd forintot értek ezek a számok a hatos lottón

Kihúzták a nyerőszámokat.

március 23., 16:58

  • Gazdaság
Donald Trump 25 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államokon kívül gyártott autókra

Donald Trump 25 százalékos vámot vet ki az Egyesült Államokon kívül gyártott autókra

Az elnök szerint a bevételt többek között adócsökkentésre is fordítják majd.

34 perce

  • Gazdaság
Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Lázár János egyeztetett Orbán Viktorral, minden magyar településre ATM-et telepítenek

Mindezt az elkövetkezendő hetekben szeretnék megvalósítani.

március 22., 17:34

  • Címlapon
Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

Az adóhatóság nem kegyelmez azoknak, akik ezeket csinálják

A bírság ugyanakkor elkerülhető, van rá mód.

1 órája

  • Gazdaság
Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Bedurrant a forint bicepsze, erősen kezdte a hetet a magyar fizetőeszköz

Maradt a múlt héten tapasztalt szint.

március 24., 07:21

  • Gazdaság
Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

Újabb csörte Szolnokon, szándékos félrevezetéssel vádolják a polgármestert

A városba igyekvő kínai elektrolitgyár ügyében tartottak közgyűlést.

március 21., 17:03

  • Gazdaság
Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Az Állami Számvevőszék feljelentést tett a Matolcsy-korszak végén végrehajtott cégátadás miatt

Sok milliárd forint került Matolcsy György fiának érdekeltségéhez.

március 21., 14:44

  • Gazdaság
Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Döntött a kormány: minden magyar településen kötelező lesz a bankautomata

Nagy csata jöhet a bankokkal.

március 20., 09:05

  • Gazdaság
Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Kiderült, mikor juthatnak hozzá a pénzükhöz a nyugdíjasok áprilisban

Bankszámlára történő folyósítás esetén korábban kapják meg a járandóságukat.

március 24., 11:14

  • Gazdaság
Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Spanyolország döntött: törvényi erővel csökkentenék az élelmiszer-pazarlást az országban

Megjelentek a részletek a jogszabályról.

március 24., 06:44

  • Címlapon
A legsötétebb múlt veszélyeire figyelmeztet a szakmai társaság

A legsötétebb múlt veszélyeire figyelmeztet a szakmai társaság

Az mondják, „vannak értékek, amelyekre nem lehet árcédulát rakni.”

tegnap, 20:35

  • Címlapon
Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját

Egy meggondolatlan koppintás, és lenullázhatják bankszámláját

Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hekkerek. Mutatjuk, mire figyeljen.

1 órája

  • Címlapon
Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek

Siralmas képet festenek az iskolapszichológusok: borzalmas mentális állapotban vannak a gyerekek

Nagy részük diszkomfortos családi környezetben él és szorong, segítséget még mindig kevesen mernek kérni.

1 órája

  • Címlapon
A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

A Tesco-hűségkártya lassan gyilkol

Aki kiváltja, búmer, aki ellenáll, lúzer.

tegnap, 20:42

  • Címlapon
Szaharai por érkezik, lecsap az országra a mediterrán ciklon

Szaharai por érkezik, lecsap az országra a mediterrán ciklon

A hőmérséklet országszerte 15-20 fok körül alakul.

1 órája