Jolán
2 °C
4 °C

Varga Mihály az Amazon központjában járt

2018.07.13. 11:59

Magyarország elkötelezett az erős kétoldalú kereskedelmi kapcsolatainak fenntartása mellett az Egyesült Államokkal; tavaly a két ország közötti kereskedelmi áruforgalom értéke meghaladta az 5,4 milliárd dollárt – mondta Varga Mihály az Amazon központjába látogatásakor, ahol Susan Pointer és Dave Bozeman alelnökökkel találkozott, derül ki a Pénzügyminisztérium közleményéből.

A világ egyik legnagyobb online kereskedelmi cégével folytatott megbeszélésen Varga elmondta, a magyar kiskereskedelmi forgalomból 4 százalékkal részesedő csomagküldő és internetes kiskereskedelem volumene 28 százalékkal emelkedett tavaly, miközben a forgalom a 2016 évi 308 milliárdról 2017-ben csaknem 400 milliárd forintra bővült.

Ez azt jelenti, hogy az online kereskedelem fejlesztésében még komoly lehetőségek rejlenek, ami az üzletág felfutásához és a fogyasztás bővüléséhez is érdemben hozzájárul. Mint mondta, a tartós gazdasági fejlődés és a keresetek két számjegyű emelkedése alapján a kiskereskedelem tartós növekedésére számítunk Magyarországon.

Varga Mihály a Boeingnél is járt: a látogatás után elmondta, a magyar kormány korábban jelentős összeggel segítette a német Diehl repülőgép-alkatrészgyártó cég mérnöki üzemének létrehozását Debrecenben, amely első számú beszállítója többek között a Boeingnek is.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?