Megszűnik a csúfos kudarcot vallott Magyar Nemzeti Kereskedőház

2018.07.27. 15:46

A több milliárd forintos veszteséget termelő kereskedőházi rendszer tarthatatlan, ezért több tucat országban bezárja a kereskedelmi kirendeltségeit a kormány – értesült a 24.hu.

A cikk szerint a Külgazdasági és Külügyminisztérium irányítása alá tartozó Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt. egybeolvad leányvállalatával, a Magyar Kereskedelemfejlesztési és Promóciós Kft.-vel, a fúzióból pedig

egy új társaság jön létre HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség Nonprofit Zrt. néven.

Az eddigi, több milliárd forintból kialakított, 41 partnerországban működő kereskedőházi rendszer megszűnik. A külügyminisztérium tájékoztatása szerint az új társaság irányítása alatt a jövőben - a nemzetközi trendeket követve - az eddiginél kisebb számú, területileg és ágazatilag fókuszált exportfejlesztési ügynökségek, úgynevezett exportfejlesztési és promóciós központok jönnek létre. A jelenlegi tervek szerint összesen öt ilyen központ lesz.

A KKM szerint az új társaság kisebb munkaszervezettel látja majd el a kis- és középvállalkozások külpiacra segítésének célját. Ebből következik, hogy várhatóan létszámleépítés is lesz a vállalatnál. Az átalakított szervezetet Ligetfalvi Gábor vezeti majd, aki több állami cégben is feltűnt a 2010 óta tartó Fidesz-KDNP-kormányzás óta.

A Magyar Nemzeti Kereskedőház a 2012-es alapítása után három év alatt összesen 9,5 milliárd forint üzemi veszteséget produkált. 2016-ban 9,1 milliárd forintos anyagi ráfordítással 5,6 milliárd forintos bevételt tudott összehozni a cég. A Szijjártó Péter sporttársaival feltöltött MNKH alapvetően elfuserált működéséről ebben a cikkben írtunk bővebben.