Wellnesshotelt venne a magyar állam Szlovéniában

Hotel Lipa TL Foto ZV 09 14
2018.08.15. 12:00 Módosítva: 2018.08.15. 13:31

Wellness-szállókomplexumot vásárolhat a magyar állam Szlovéniában, de a helyi politika még közbeszólhat – derül ki az Átlátszó cikkéből

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő tulajdonában álló Comitatus Üzletviteli és Vagyonkezelő Kft. szlovén lapok szerint 9 millió eurós (közel 3 milliárd forintos) ajánlatot tett a Terme Lendava nevű komplexumra, ami a 120 szobás, öt medencés szállón kívül kempinget, apartmanfalut és egy fejlesztési telket is magába foglal. A szerződéseket, amelyekből kiderüne a végső vételár és egyéb részletek, a lap megpróbálta kikérni a cégtől, de az igénylést üzleti titokra hivatkozva elutasították, ami állami cég esetében nem tűnik helytálló érvelésnek. 

A magyarok tulajdonszerzése viszont még nem teljesen biztos – annak ellenére, hogy a tulajdonos Sava Holding elfogadta az MNV-cég ajánlatát. Az anyacégben 22,5-22,5 százalékkal azonban jelen van a szlovén állam is a nyugdíjalap és a helyi állami vagyonkezelő révén, ami még keresztbe tehet a magyar terveknek.

A szlovén sajtó szerint Zdravko Počivalšek gazdasági miniszter korábban meglehetősen fújt a biznisz ellen, mondván, a turisztika stratégiai nemzetgazdasági ágazat. Most pedig körvonalazódik a megállapodás a baloldali pártok között, melynek értelmében a kommunisták külső támogatásával kormányra kerülne egy balközép kabinet. A szélsőbaloldali párt azonban éppen az állami vagyon elherdálásának befejezését szabta a támogatás feltételéül. 

 Az MNV-cég által megvenni tervezett komplexum egyébként a magyar állam álatal 1,3 milliárd forinttal támogatott lendvai fociakadémia közelében található, a magyar fél állítólag erős labdarugó-turizmust várna a Terme Lendavától.

Kapcsolódó
A szlovén futball rácsodálkozott a magyar milliárdokból épülő csapatra

A szlovén futball rácsodálkozott a magyar milliárdokból épülő csapatra

A ZTE-tulaj szlovén csapata majdnem feljutott az élvonalba, a magyar a kiesés ellen küzd a másodban. A buli igazi győztese a Felcsút.

(Borítókép: A Hotel Lipa - fotó:  sava-hotels-resorts.com)

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Wellnesshotelt venne a magyar állam Szlovéniában

Már majdnem sikerült az ügylet, de a szlovén politika közbeszólhat.

101 · Aug 15, 2018 12:00pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Gazdaság
Magyar tulajdonú cég szállíthat gázt az oroszpárti szakadár területre

Magyar tulajdonú cég szállíthat gázt az oroszpárti szakadár területre

A Moldovából kiszakadt régió elutasította az EU-s támogatást.

február 10., 21:17

  • Gazdaság
Újra bevadult az infláció, elszabadulóban az élelmiszerárak, lélektani határnál lehet a kormány

Újra bevadult az infláció, elszabadulóban az élelmiszerárak, lélektani határnál lehet a kormány

Nagy Márton felkészült a beavatkozásra.

február 11., 08:30

  • Gazdaság
Transparency International: három éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb országa

Transparency International: három éve Magyarország az Európai Unió legkorruptabb országa

Éppen csak az átlag alatt vagyunk.

február 11., 09:00

  • Címlapon
Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó

Itt a szívszaggató lovasbotrány, pácban a világbajnok magyar fogathajtó

Súlyos következményei lehetnek az Index oknyomozásának.

tegnap, 18:53

  • Címlapon
Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit

Megjelent a kormányhatározat, Lázár János intézi Rákosrendező ügyeit

Az ő feladata lesz a tárgyalások lebonyolítása.

44 perce

  • Címlapon
Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba

Ha Ukrajnát még egyszer megtámadná Oroszország, azonnal felvennék a NATO-ba

Harcias kijelentéseket tett Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és négy amerikai szenátor.

tegnap, 17:45

  • Gazdaság
Megtalálta a kormány az ország rejtett kincsét, és azonnal rátette a kezét

Megtalálta a kormány az ország rejtett kincsét, és azonnal rátette a kezét

A kormány számol az új energiaforrással.

február 11., 05:40

  • Gazdaság
Árat emel a Yettel és a Telekom, ez minden ügyfelet érint

Árat emel a Yettel és a Telekom, ez minden ügyfelet érint

A díjkorrekció az infláció mértékével megegyező mértékű.

február 11., 06:52

  • Gazdaság
A világranglista felső 30 százalékába került a Paksi Atomerőmű

A világranglista felső 30 százalékába került a Paksi Atomerőmű

Történetének ötödik legmagasabb termelési eredményével zárta 2024-et a létesítmény.

február 11., 12:28

  • Gazdaság
Van, ahol már elkezdték kézbesíteni a 13. havi nyugdíjat

Van, ahol már elkezdték kézbesíteni a 13. havi nyugdíjat

A februári nyugdíjjal együtt érkezik.

február 11., 12:22

  • Gazdaság
Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek

Ezek a számok több mint hárommilliárd forintot értek

Tizennégy milliomosa lett Magyarországnak.

február 8., 21:02

  • Gazdaság
Áll a bál a kormány, a könyvelők és adózási szakma között – kibogozzuk a szálakat

Áll a bál a kormány, a könyvelők és adózási szakma között – kibogozzuk a szálakat

Nem éri kár az alanyi adómentességet visszamenőlegesen választókat.

február 11., 14:22

  • Gazdaság
Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok

Kiemelt támogatáshoz jutnak a halgazdaságok

Az Agrárminisztérium által kiírt pályázat keretösszege 3,19 milliárd forint.

február 8., 15:38

  • Gazdaság
Megállapodás született a Lear győri telephelyén: nem lesz sztrájk

Megállapodás született a Lear győri telephelyén: nem lesz sztrájk

Amint a szövegezés elkészül és hivatalossá válik, a sztrájkkészültség megszűnik.

február 11., 17:08

  • Címlapon
Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet

Négy kastélyt is kiosztott Lázár János, még a régi ellenfele is örülhet

Hamarosan újabb épületek találhatnak „gazdára”.

tegnap, 20:31

  • Gazdaság
Sokan nem látják, pedig egy új világ eljövetelét jelzi az arany szárnyalása

Sokan nem látják, pedig egy új világ eljövetelét jelzi az arany szárnyalása

Két ok miatt száguld a sárga nemesfém, ebből az egyik Donald Trump.

február 10., 13:46

  • Gazdaság
2025-ben is keresik az Év Magyar Autóját – Ön is szavazhat!

2025-ben is keresik az Év Magyar Autóját – Ön is szavazhat!

Több kategóriában is keresik a legjobbakat.

február 10., 15:31

  • Gazdaság
Európai tekintetben Magyarország dobogós helyen van az akkumulátorgyártás kapacitások terén

Európai tekintetben Magyarország dobogós helyen van az akkumulátorgyártás kapacitások terén

Nagy Márton szerint azonban még van három kihívás, amelyekre megoldást kell találni.

február 11., 21:01

  • Gazdaság
A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára

A kis benzinkutak még mindig nem találtak vissza a 2021 előtti fejlődési pályára

Tavaly 6,5 milliárd literre csökkent a magyarországi üzemanyag-forgalom.

február 8., 21:10

  • Címlapon
Az új Amerika Kapitány már majdnem olyan, mint egy film

Az új Amerika Kapitány már majdnem olyan, mint egy film

Igazi mélyrepülés a Szép új világ.

45 perce

  • Gazdaság
Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?

Az örök ingatlanpiaci kérdés: hogy alakulnak a négyzetméterárak?

A lakhatási válság továbbra is jelentős mértékben nehezíti a magyarok mindennapjait. Helyzetjelentés az Indexen.

február 9., 06:16

  • Gazdaság
Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását

Donald Trump pumpálja a forintot, mégsem eszik olyan forrón a kását

Csak nagy duma a vámháború?

február 9., 09:47

  • Gazdaság
Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére

Reagált a kereskedelmi szövetség Nagy Márton árstopos bejelentésére

Azt is elárulták, mik a legfőbb célok az üzletpolitika kialakításakor.

február 10., 12:42

  • Címlapon
Távozik állami pozíciójából Vesztergom Dóra

Távozik állami pozíciójából Vesztergom Dóra

A Humánreprodukciós Igazgatóság vezetője a a gyermekvállalás magyarországi helyzetéről beszélt.

13 perce

  • Gazdaság
Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek

Ezek a számok több mint 250 millió forintot értek

Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait.

február 9., 16:47

  • Gazdaság
A kormány bejelentette, hogy mikor érkezik a 13. havi nyugdíj

A kormány bejelentette, hogy mikor érkezik a 13. havi nyugdíj

Vitályos Eszter további adatokat is közölt.

február 9., 14:17