Bulgária határkerítéssel állítaná meg a sertéspestist
Bulgária befejezte a kerítésépítést a bolgár-román határon. A 133 kilométeres kerítéssel azt próbálja megakadályozni, hogy a vándorló vadállatok Bulgáriába is átjuttassák a Romániát sújtó afrikai sertéspestis kórokozóját.
A kerítésépítésről az Agerpres román hírügynökség közölt hírt a bolgár Novinite hírügynökségre hivatkozva. Janko Ivanov bolgár mezőgazdasági miniszterhelyettes közölte: a kerítést négy hét alatt sikerült megépíteni – írja az MTI.
"A kerítés elkészült a 133 kilométeres határszakaszon, jelenleg szögesdrótot és olyan elemeket szerelnek fel rá, amelyek elriasztják a vándorló vadállatokat" - mondta a miniszterhelyettes. Ivanov rendkívül aggasztónak vélte a romániai afrikai sertéspestisjárványt, különös tekintettel arra, hogy a legnagyobb romániai sertésfarm, melyet elért a fertőzés, alig ötven kilométerre van a bolgár határtól.
Romániában szombaton jelentették be, hogy a kórokozó megjelent Románia legnagyobb farmján, a dél-keleti Braila megyében, ahol a hatóságoknak mintegy 140 ezer állatot kell megsemmisíteniük. Előtte már több mint 117 ezer sertést pusztítottak el egész Romániában, ahol tavaly júliusban mutatták ki először a kórokozót Szatmárnémetiben.
Szerdán Klaus Iohannis román elnök felkészületlenséggel és mulasztással vádolta meg a bukaresti kormányt az afrikai sertéspestis terjedése miatt, és sürgősen valamennyi szükséges intézkedés meghozatalát követelte a kórokozó megfékezése érdekében. A jobboldali Iohannis egy közleményben bírálta a szociálliberális kabinetet, amellyel politikai konfliktusban áll, korábban többször követelte Viorica Dancila miniszterelnök lemondását.
Az államfő szerint mindazoknak, akik eddig nem kezelték megfelelően ezt a válságot, vállalniuk kell a felelősséget. Legfőbb feladatként a kórokozó terjedésének megfékezését jelölte meg, valamint a pórul járt gazdák mielőbbi kárpótlását. Az elnök szerint a hatóságok nem megfelelő hozzáállása a csőd szélére sodorta a gazdákat. Emlékeztetett, hogy jelenleg tíz megyében több mint 700 fertőzőgóc szerepel nyilvántartásban. Az elnök szerint a dél-kelet-romániai farmok lassan mind megszűnnek, a kár értéke több tízmillió euróra emelkedett, illetve több ezer munkahely szűnt meg.
Iohannis szerint a kormány nem készült fel a beteg állatok elégetésére, az állatok szállításának nyilvántartása is hiányos, ami mind hozzájárul a kórokozó terjedéséhez. A kormány korábban elutasította azokat a bírálatokat, melyek szerint nem intézkedtek volna megfelelően az afrikai sertéspestis ellen.